Antal Lajos ismét ellátogatott az egykori tábori helyszínre

2020.12.08. 17:30

Egy régi nyaralás emléke, avagy ma már ott sem száll az ének

A dunai és a riesai vasművek gyerekcsereprogramjának köszönhetően a hetvenes évektől kezdve minden nyáron két-két hetet nyaralhattak keletnémet gyerekek az alsóörsi, a dunaújvárosiak pedig a johanngeorgenstadti úttörőtáborokban.

Antal Lajos

Dunaújváros – 1980 nyarán, tizenkét évesen én is részese lehettem egy ilyen táborozásnak, amely maradandó élményekkel szolgált. A mi turnusunk volt az első, amelyik vonat helyett repülőgéppel tette meg az utat Budapest és Drezda között.

A Malév 880-as járatán szolgáló Tu–154-es gép egy óra alatt ért Ferihegyről Szászország fővárosába. Első nagygépes repülésem addigi életem egyik meghatározó élménye volt. Az első becsekkolás, az útlevél-ellenőrzés, buszozás a géphez, a felszállás, a kedves stewardessek, majd a végén leszállás. Ezután következett két hét először távol a szüleimtől, egy külföldi országban.

A tábor a ’90-es évek elejéig működött, 1995-ben ­elbontották

Magyar részről a tábort Németh Lászlóné Magdi néni, alias Husi néni vezette, s ifivezetőként Mészáros Márti segített neki. Drezdából néhány órás buszozást követően a késő esti órákban érkeztünk meg a keletnémet–csehszlovák határon fekvő kis bányászvárosba, Johanngeorgenstadtba. A táborozás során meglátogattuk a városban lévő bányamúzeumot, túráztunk, s kirándultunk Karl-Marx-Stadtba és a tőle néhány kilométerre fekvő Oederanban lévő Klein-Erzgebirge nevű makettvárosba. A táborozás utolsó napján megnéztük a drezdai Zwingert, s onnan pedig a reptérre mentünk, majd irány Budapest, ismét a Malév gépével.

A johanngeorgenstadti vasútállomás épülete megújult, a vágányokat korszerűsítették

A Ferihegyre való érkezés nem volt eseménymentes, mert olyan viharban kellett a pilótáknak leszállniuk, hogy – mint utólag megtudtuk –, kevésen múlt egy Belgrádba való továbbrepülés. Szép volt, jó volt, és szerencsémre nálam volt kis Szmena 8M típusú fényképezőgépem. Egy tekercs ORWO film bánta a táborozást, de szerencsére az előhívás után akadt néhány nézhető kép a sok rossz között.

A táborozás óta hosszú idő telt el, s egyre inkább érlelődött bennem a gondolat, hogy jó lenne egyszer újra ellátogatni a szászországi Johanngeorgenstadtba. Az ötlet németországi éveim alatt, 2016-ban valósult meg, s nagy örömömre szolgált, hogy harminchat év után megmutathattam két fiamnak azt a helyet, amelyhez nagyon szép emlékek kötnek.

E cikk szerzőjének, Antal Lajosnak régi álma valósult meg négy évvel ezelőtt, hogy visszatérhetett a tábor helyszínére Fotó: amatőr

A városba a cseh–német határ felől érkeztünk – ezúttal autóval –, s a vasútállomás utáni hídon álltunk meg. Emlékeim szerint valahol azon a környéken lehetett a tábor. A domb­oldal, az utak, a környezet a régi időszakot idézték, de a tábornak sajnos csak a helyét találtuk meg. Egy hatvanas éveiben járó helyi bácsival beszélgetve kiderült, hogy a tábor a ’90-es évek elejéig működött, majd megszűnt, s végül 1995-ben el is bontották. A helyén egy-egy megmaradt villany­oszlop és korlátdarab emlékeztet a régi időkre. A vasútállomás épülete megújult, a vágányokat korszerűsítették. A városban járva sok elhagyatott épületet láttunk betört ablakokkal. Egyik legszomorúbb példája ennek a város középiskolája, amelyet eurómilliókból újítottak fel, de néhány éve gyerekek hiányában bezárták. Továbbsétálva érkeztünk meg a város bányamúzeumához. 1980-at követően újra megnéztem a kis gyűjteményt. Múzeumi kísérőink szerint a város vészesen elnéptelenedett az utóbbi években, s a korábban jelentős bevételt jelentő síturisták is el-elmaradtak a hóhiány miatt. Az egykor zárt határon most zajlik az élet: cseh oldalon kínai üzletek várják a vásárlókat a németnél jóval olcsóbb árakon kínálva portékáikat. Jó volt látni, hogy a régi vámház felújítva ma is gyönyörű látványt nyújt. Városi túránkat a polgármesteri hivatal turisztikai irodájában zártuk, ahol vettünk egy-két apróbb ajándéktárgyat, régi keletnémet képeslapokat, s elmeséltük jöttünk okát. A nagyon kedves helyi emberek örömmel fogadtak bennünket, s jó emlékeik vannak a nyolcvanas évekről.

Sokat változott az utcák képe, de a főbb épületek ma is az egykori emlékeket idézik a szerzőben

Johanngeorgenstadt után az egykori Karl-Marx-Stadtba utaztunk. A város régi névadójának gránitszobra most is a korábbi helyén áll, csak a környező fák lettek nagyobbak, s a mögötte lévő pártház épülete napjainkban földhivatalként üzemel. Sokat változott az utcák képe, de a főbb épületek ma is a régi rendszert idézik. Oda is jó volt visszatérni. Chemnitz után a tőle 25 km-re található Oederanban lévő Klein-Erzgebirgébe vezetett utunk. A makettváros az Érc-hegység nevezetes helyeit mutatja be arányosan lekicsinyítve. Annak idején esős időben látogattuk meg a parkot, s ez most sem volt másként. Emlékeim szerint volt egy apró kis libegő, amelyik állandó mozgásban volt. Ez a kis libegő most is működik. A makettek után újra irány Johanngeorgenstadt, majd csehországi szállásunk. A képen látható kofferem 1980-ban is velem volt. Jó volt visszatérni ebbe a gyönyörű kis városba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában