Szent Borbála az üvegen

Már nyáron előrebocsátotta a hírt Baltási Nándor plébános, hogy a főtemplom jobb oldali hajójának három ablaka közül az akkor behelyezett középső, a Golgota után Szent László király ablaka lesz a következő az életéből vett jelenetekkel, a harmadik pedig Szent Pantaleont, Dunapentele név­adó szentjét ábrázolja majd. Utóbbi a városhoz kötődik, és a gyógyító szent mellett római kori emlék, a város két római katolikus temploma, Dunaújváros címere, és Somogyi József Martinász című szobrának ábrázolása lelhető fel rajta. Az emblematikus szoborhoz maga a plébános ragaszkodott, mert azon túl, hogy hozzátartozik a városhoz, mint szobor is nagyon jól sikerült alkotás.

Akkor még szó sem volt az óriási ablakhármasok közti kisebbről, arra korábban terv sem készült. A tisztelendő atya elmondta, szinte gondviselésszerűen felhívta őt Bocz András, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) alelnöke, hogy szívesen támogatnák őket. Mivel Szent Borbála többek között a bányászok és kohászok védőszentje is, adta magát, hogy a kisebb ablakon őt ábrázolják. Így aztán egy átcsoportosított magán­adomány, valamint az OMBKE hazai és külföldi tagságának adományai tették lehetővé Bráda Tibor Munkácsy-díjas festő- és üvegművész újabb remekbe szabott munkájának létrejöttét, ami az elmúlt hétvégén a helyére is kerülhetett.

Prokopp Mária művészettörténész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Bizottságának tagja eképpen ír értekezésében erről az ólomüveg ablakról: „Bráda Tibor kiváló művészünk lelkében a Borbáláról ismert történet fénylő látomássá magasztosult. Ezt a víziót kartonra rajzolva, elindította a sugárzó díszüvegen való megjelenítés hosszú, fáradságos folyamatát, amely révén ma ott ragyog Borbála szépséges, szelíd, boldog és diadalmas alakja a dunaújvárosi Krisztus király plébániatemplom jobb oldali falán, a szentély bejáratánál, az Oltáriszentséget őrző tabernákulum közelében.

Tekintete a jobbjában tartott Eucharisztiára irányul, a szentháromságos egy Istenre, aki a földi és örök életének a forrása és középpontja, Istene és mindene. Az ő jobbja nyúl ki az ég felhőiből, és küldi a villámot az igazságos ítéletével, amikor szükségét látja. Védelmezi az embert és a tornyot. Borbála megdicsőült, dicsfénnyel övezett alakja fénylő aranysárga ruhában tündököl az ég kékje előtt. A torony fölé magasodik, de ugyanakkor a földön áll. Ilyen a keresztény ember! Alakját beragyogja, áthatja a napsugár és világít a földön élő társainak, mindenekelőtt a templomban imádkozó hívek felé...”