egészség

2020.11.09. 07:00

Kevés tejterméket fogyasztanak a gyerekek

Mindössze hetente néhány alkalommal fogyaszt magas kalciumtartalmú tejtermékeket, például joghurtot, a tíz-tizenkét éves korú gyermekek közel fele – derült ki a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által 860 gyermek megkérdezésével készített országos felmérésből.

duol.hu

A gyermekek tejtermékfogyasztása annak ellenére ilyen alacsony, hogy tízből négy gyerek már tudja, hogy naponta legalább fél liter tejet vagy azzal egyenértékű tejterméket kellene fogyasztania. Többségük pedig azzal is tisztában van, hogy ez a csontokat erősítő kalciumbevitel miatt fontos.

A nemzetközi és a hazai táplálkozási ajánlások egyaránt napi fél liter tej vagy ennek megfelelő kalciumtartalmú tejtermék fogyasztását javasolják mind a felnőttek, mind a gyermekek számára. Ezzel szemben hazánkban a tényleges napi fogyasztás ennek az ajánlásnak kevesebb mint a felét teszi ki.

A rendszeres tejtermékfogyasztás gyermekkorban különösen fontos, hiszen a megfelelő mennyiségű kalcium bevitele a csonttömeg kialakulását segítheti – például napi egy pohár joghurt elfogyasztása is hozzájárulhat a megfelelő mennyiségű kalciumbevitelhez.

A gyermekek körében az már kevésbé ismert, hogy a tejtermékek D-vitamin tartalma segíti a kalcium felszívódását. Ezt mindössze 42 százalékuk tudja helyesen.

A felmérés rávilágított arra is, hogy habár a gyerekek tudatában vannak a tejtermékek pozitív élettani hatásainak, mégsem ismerik azokat megfelelően; sokan nem tudják, hogy melyik élelmiszer készül tejből. A megkérdezett gyerekek mindössze 24 százaléka tudta, hogy a kefir, ugyancsak 24 százaléka, hogy a túró és alig több mint 21 százaléka, hogy a gyümölcsjoghurt is tejtermék.

„A gyermekek fogékonyak az egészséggel kapcsolatos tudnivalókra, ezért lényeges, hogy minél fiatalabb korban megfelelő és folyamatos ismereteket kapjanak az egészséges életmódról és a kiegyensúlyozott táplálkozás fontosságáról” – mondta Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. Míg a gyerekeknél nagyrészt az iskola és a szülő határozza meg az étkezések idejét, fontos az, hogy a rendszeresség felnőttkorban is megmaradjon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában