prof. dr. Bejczy Antal emlékezete

2020.10.24. 15:30

Sinateleptől a NASA kutatójáig

Ki gondolná, amikor az Ercsihez tartozó, igen kis település, Sinatelep mellett elautózik a régi 6-oson, hogy ebben a faluban született a XX. század kiemelkedő tudósa, Bejczy Antal (1930–2015) az Amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA Jet Propulsion Laboratory vezető kutatója. A NASA kutatója, a St. Louis-i Washington Egyetem tanszékvezetője, akiről immár tanszéket neveztek el az Óbudai Egyetemen.

Czeglédi Andrea

Az Óbudai Egyetemen Bejczy Antal professzor (középen) a tiszteletbeli doktori címet az űrkutatásban kiemelkedő szerepet játszó robotikai kutatások területén elért innovatív, úttörő jellegű, nemzetközileg kimagasló eredményeiért vehette át Fotó: news.uni-obuda.hu

Fotó: news.uni-obuda.hu

Sinatelep

Bejczy professzor életének eseményei könyvbe illő történetek. Gyermekkorát a mai Besnyő területén töltötte, a Wimpffen birtokon, ahol édesapja, Bejczy Jenő uradalmi főintéző volt. A polgári iskola elvégzése után a kalocsai jezsuita gimnáziumban folytatta tanulmányait. Itt a ballagási ünnepségen, 1948-ban ő mondta a búcsúbeszédet diáktársai nevében is. A hatóság figyelmét az ünnepi szónoklat nem kerülte el, s a fiatalember egy napra a rendőrség vendége lett, mert a beszéd túlzottan demokratikusra sikeredett, és nem szűkölködött az akkor alakuló diktatúra bírálataiban. Bejczy ennek a „ballagási retorikának” köszönhetően nem tanulhatott tovább. A debreceni egyetemre ment felvételizni, s legnagyobb meglepetésére a felvételi bizottság elnöke egy levitézlett, de a kommunista pártban új lehetőséget látó ercsi nyilas parancsnok volt, aki felsőbb parancsra elutasította Bejczy felvételét. Így a kitűnő érettségivel rendelkező fiatalember gyári munkásként kereste a kenyerét. Amikor Rákosi 1950-ben megvonta a szerzetesrendek működési engedélyét, az ifjú Bejczy új kihívást kapott. Egy gyári párttitkár-művezető, aki ismerte a fiatal segédmunkás családi hátterét is, megkérte, hogy szerezzen neki „valami kirúgott apácát” a gyerekei mellé. Szerzett. Cserébe a párttitkár a párton keresztül bejuttatta a Budapesti Műszaki Egyetemre… – persze, csak az esti tagozatra.

A következő esemény, az ´56-os forradalom volt. A fiatal egyetemista Bejczynek mindaddig eszébe sem jutott a disszidálás, amíg november 4-én reggel, Duna-parti lakásának ablakán kinézett. Épp egy orosz tank fordította az ablak felé a csövét, és Bejczy, a csodával határos módon maradt életben a löveg becsapódása után. Ekkor határozta el, hogy elhagyja az országot. Mint egy beszélgetés alkalmával mondta: – „Ha a hazámban nem vagyok biztonságban, akkor másutt kell biztonságot keresnem.” Az első ausztriai állomás Graz volt, ahol a kommunisták által elüldözött ercsi földbirtokos – gróf Wimpffen – családja látta vendégül. Ezután Norvégia következett, ahol az oslói egyetem fizika mesterszakán folytatta tanulmányait. 1957 októberében az oslói katolikus templomban összeházasodott a nemrég elhunyt Tóth Margittal (1932–2020). Szülei nem kaptak útlevelet, így képviseletükben gróf Zichy Antal Nándor, szintén elüldözött adonyi földbirtokos-politikus, amíg Margitot az oslói egyetem korábbi rektora, dr. Dibrik Arup Seip vezette az oltárhoz.

Nem sokkal később Bejczy négy amerikai egyetemre nyújtott be pályázatot, amelynek eredményeképpen ­NATO/Fulbright-ösztöndíjat nyert el a California Institute of Technology-ra. Az amerikai út nagy eredményeket hozott az életében. 1969-ben meghívták a Jet Propulsion Laboratory-ba. A hetvenes évek végén a Mars-program egy időre háttérbe szorult, Bejczy Antal az érzékelésre épített robotintelligencia programján kezdett dolgozni, majd a St. Louis-i Georg Washington Egyetem tanára, később a robotika tanszék vezetője lett.

Bejczy Antal professzor tervezte csapatával a Mars-járművet
Fotó: space.com

Ő tervezte csapatával a Mars-járművet, és haláláig járta előadásaival a világot. Ercsibe és Besnyőre a hatvanas évek végén ment először látogatóba. A Sallai Imre MGTSZ vezetése kapva kapott az alkalmon, és meghívták a világjárt tudóst, ünnepi beszámolóra a besnyői kultúrháza. Az ünnepség után édesapjának örömmel elmesélte a fogadtatás részleteit, s azt is, hogy a falakat virágokkal borították be a tiszteletére.

Édesapja nagyot nevetve világosította fel fiát: –„A virágokkal Marx, Engels és Lenin képét takarták le előled, mert tudják, hogy te nem szereted őket, meg aztán szégyellik is ezt a három bitangot!”

A professzor ezt követően számos alkalommal járt gyermekkora szeretett helyszínein, így Sinatelepen is. Egyik ottani látogatásakor váratlanul benyitott a sinatelepi pártirodába, ahol éppen párttag­gyűlést tartottak.

A párttitkár megkérdezte ki ő, és mit akar ebben a helyiségben. Bejczy csak annyit válaszolt: „Ebben a szobában születtem, és látni akartam, hogy ma milyen...” S maga után becsukva az ajtót távozott.

(A ház az intézői kúria volt régen.)

A község templomának tatarozási költségeit átvállalta

Azóta a professzor Ercsi és több más hazai település díszpolgára lett. Emberi tulajdonságaira jellemző, hogy a község templomának tatarozási költségeit vállalta. 2002-ben édesapja emlékére újíttatta fel a besnyői Magyarok Nagyasszony-templomot, ugyanis a második világháború után Bejczi Jenő építtette újjá a szétlőtt, omladozó istenházát.

Az akkor felújított épületet 1947-ben Shvoy Lajos megyés püspök áldotta meg…

Amikor egykori cselédjük, a szeretett „Róza” meghalt, az idős professzor megjelent a bes­nyői temetésen. – „Mert főzni csak Róza tudott… Amikor meglátogatom, gyermekkori kedvenc ételemet tálalja…” – mondta a tudós a temetés utáni beszélgetésen.

Az Óbudai Egyetemen Bejczy Antal professzor (középen) a tiszteletbeli doktori címet az űrkutatásban kiemelkedő szerepet játszó robotikai kutatások területén elért innovatív, úttörő jellegű, nemzetközileg kimagasló eredményeiért vehette át
Fotó: news.uni-obuda.hu

2010. március 20-án prof. dr. Bejczy Antal vette át a Magyar Örökség Díjat, amelyet „a nemzetközi űrkutatásban való magyar részvétel”, tehát a magyar űrkutatók közössége kapott. 2015-ben bekövetkezett halála nagy veszteség a tudományos élet számára, de az Óbudai Egyetem róla elnevezett tanszékén – Bejczy Antal Robottechnikai Központ – folytatják az általa megkezdett utat, amelyre a világ elismeréssel tekint.

Dr. Bejczy Antal 1969-től nyugdíjazásáig, 32 éven át dolgozott a Kármán Tódor alapította NASA Jet Propulsion Laboratory kutatójaként. Alapító elnöke volt a 350 ezer tagot számláló Institute of Electrical and Electronics Engineers keretén belül működő Robotics and Automation Society-nak. Hat szabadalmat és több mint 40 újítást köszönhetett neki az űrkutatás. Emellett 150 tudományos cikk szerzője, 10 szakmai könyv társszerzője, és több mint száz tudományos konferencia előadója volt.

Ercsi, Sinatelep és Besnyő lakossága, és minden magyar méltán lehet büszke tudós szülöttjére, aki haláláig ragaszkodott ehhez a Duna menti tájhoz, a szülőföld és a gyermekkor ma is csodálatos és vonzó bölcsőjéhez.

Mi, ma itt élők se feledjük el nagyjainkat!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában