a szüret még tart

2020.09.09. 14:00

A szőlővel nincs gond, de a borrend sajnos csak pötyög

Az adonyi szőlőtermelés, borászat évről évre dinamikusan fejlődik, teljesítményükkel élérték, hogy mára „felkerültek” a magyar borászat térképére. Körül is néztünk, hogyan zajlik a szüret az adonyi szőlőhegyen.

Agárdy Csaba

Szüret az adonyi Szőlőhegyen. Jó a termés, nem véletlen, hogy a szüretelők hangulata is remek – már sok helyen forr a must Fotó: amatőr felvétel

Adony

Körképünket a Ráchegyen kezdtük, ahol Boldog Tamás, a Szent Orbán Borrend ceremóniamestere osztotta meg tapasztalatait.

– A mi környékünkön az előző évhez viszonyítva mennyiségben egy kicsit kevesebb, de minőségében a termés jobb mint tavaly. Az Irsai Olivérrel, a cserszegi fűszeressel, a Biankával kezdtük a szüretet, azok már forrnak. Most a hétvégén az olaszrizlinget tizenyolcas mustfokkal szüreteltük, ami szerintem jó. Hátra vannak még a testesebb fehérborok, mint a chardonnay, a sauvignon blanc. Ezen a héten elkezdjük a rozénak szánt kékszőlő szüretelését is, majd a vörösborokhoz valókkal fejezzük be. Örömmel mondhatom, a sok eső ellenére a betegségek elkerültek minket.

Gévai Gábor, az Öreg-hegy „motorja” elmondta, hogy a korai szőlőket rég leszedték, már majdnem megálltak a forrásban. Közel állnak ahhoz, hogy kész borok legyenek. Az öt éve telepített generosa ültetvényének terméséről még csak előszüretet végzett, ennek tapasztalatai alapján vár még a szürettel. Viszont azt örömmel jegyezte meg, hogy a legutóbb leszedett fehér szőlőinek 19,5 volt a mustfoka, és az elmúlt tizenöt évben erre még nem volt példa.

Schmidt Attilának, a Szent Orbán Borrend nagymesterének a Kápolna soron van a szőlője, ő is elégedetten nyilatkozott, és a borrend nagymestereként egyben kicsit összegezte is azt, hogy a szőlőhegyen miként állnak a szürettel.

Szüret az adonyi Szőlőhegyen. Jó a termés, nem véletlen, hogy a szüretelők hangulata is remek – már sok helyen forr a must Fotó: amatőr felvétel

– Van, aki már mindent leszedett, és van, aki még el sem kezdte a szüretet. Most egy kicsit hosszabb időre húzódik szét a szüret időszaka. A korai fajták időben hordóba kerültek, a közép- és késői érésűek nagyrészt rajta vannak még a tőkéken. Úgy tapasztalom, hogy hasonló a mennyiség, és a mustfok is mint egy évvel ezelőtt. Kedvező volt az időjárás a szőlőt tekintve. Igaz, hogy a tavaszt extrém szárazság jellemezte, de a szőlő ezt túlélte, mivel nagyon mélyen vannak a gyökerei. Az pedig kimondottan kedvező volt, hogy a szárazság miatt nem volt betegség. Július végén egy jégverés sújtotta az adonyi ültetvényeket, akkor észnél kellett lenni a permetezéssel, de a jégverés sem okozott kárt, mivel utána száraz időszak jött.

Schmidt Attilát, mint a borrend nagymesterét arról is kérdeztük, miként alakult az idei programjuk. Hiszen a koronavírus-járvány mindenhol „keresztbe tett”.

– Az idei évben a borrend csak pötyög. Hivatalos rendezvényünk a januári Vince-napi vesszővágáson kívül még nem volt, de a gazdák a szőlőhegyen spontán módon megtartották az Orbán-napot és a Nagy Koccintást. Az már biztos, hogy egyeztetve Ronyecz Péterrel, Adony polgármesterével, az októberi újbor és hálaadás ünnepe elmarad. Abban bízunk, hogy a novemberi Márton-napi mulatságot meg tudjuk majd tartani.

Magyarországon a szüreti időszak október végéig tart

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökségi tagja, Varga Péter az agrotrend.hu-nak elmondta, a szüreti időszak Magyarországon jellemzően október közepéig, végéig szokott tartani, de a borkülönlegességek esetében, ha az évjárat úgy adja ki, akár november-decemberig is elhúzódhat. Varga Péter arra is kitért, a két korai fajta – csabagyöngye, Irsai Olivér –, hasonlóan más gyümölcsökhöz, megsínylette a tavaszi fagyokat, a móri borvidéken mindenképpen, ezért a termésátlag közepesnek mondható ezen szőlőknél, viszont a minősége nagyon szép. A többi fajtánál a tavaszi aszályos időszak, illetve az elmúlt hetek rengeteg csapadéka nem feltétlenül kedvezett, de a szakember meglátása szerint megfelelő növényvédelemmel és zöldmunkával, illetve „ha a Jóisten is velük van”, tehát az időjárás az ősz további felében kedvező lesz, akkor nagyon jó évjáratot tudnak majd a pincékbe szüretelni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában