ALKOHOLFOGYASZTÁS

2020.08.15. 18:00

Könnyen függővé válhatnak a fiatalok

A fiatalok körében egyre nagyobb problémát jelent a rendszeres, mértéktelen alkoholfogyasztás. Szakemberek állítják: fontos a prevenció.

Apagyi Beáta

Hazai kutatások szerint az egyetemisták jelentik a rizikópopulációt, a felsőoktatásban tanulóknak csak tíz százaléka nem fogyaszt szeszes italt. Az alkohollal való megismerkedés, annak kipróbálása egyre fiatalabb korban történik meg. A hazai és a külföldi állapotokat a témában jártas szakértők mutatják be.

A lányok is sokat isznak

– A legnagyobb problémát az úgynevezett „nagyivás” jelenti, ahol, definíció szerint hat vagy annál több ital elfogyasztása történik rövid idő leforgása alatt. Itt a cél egyértelműen a lerészegedés, kilépés a valóságból, esetleges menekülés a problémák elől; sok esetben a szorongás feloldása is szempont lehet az alkoholfogyasztónak. Leggyakrabban a fogyasztás motivációja a pozitív érzések fokozása, de ezek általában mélyebb elakadásokat fednek el. A szokások alkoholtípusokat tekintve megoszlanak a nemek között: a fiúk inkább sört vagy kevert italokat, míg a lányok a bort és a fröccsöket preferálják. Érdekes eredmény továbbá, hogy a lányok éppen annyira érintettek a témában, mint a fiúk, a nemek közötti különbségek elmosódása évek óta stagnáló tendenciát képvisel – részletezi lapunk kérdésére dr. Farkas Judit klinikai szakpszichológus.

Csendes „gyilkos”

Hazánkban a 15–16 éves korosztályban, az elmúlt 12 évben a havi 6 alkalommal vagy sűrűbb rendszerességgel fogyasztók aránya 8 százalékról 14 százalékra nőtt, kutatási adatok szerint.

– Saját kutatásunk alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy minden negyedik középiskolás és minden harmadik egyetemista problémás periodikus fogyasztónak számít, ami nyilván nem azt jelenti, hogy kevésbé káros vagy kisebb probléma lenne, csupán azt jelöli, hogy más a fogyasztás mintázata. Ezért fontos megismernünk a fiatalkori nagyivás jelenségét, az ezzel kapcsolatos prevenció szerepe elengedhetetlen a későbbi alkoholhoz kapcsolódó problémák és járulékos mentális zavarok szempontjából. Nehéz meghúzni a határt a szociális és káros fogyasztás között, maguk az érintettek is leginkább mások visszajelzésen keresztül fognak ezzel szembesülni, hiszen a függőség csendben, észrevétlenül lopódzik be a fiatalok életébe, aminek felismerését sok hárítás és elkerülés előzi meg – tette hozzá a szakértő.

Intő jelek

– Általánosságban azt lehet mondani, hogy akkor érdemes nagyon résen lenni, amikor a fogyasztás a problémamegoldás részévévé válik, a függőség ezután nagyon gyorsan elhatalmasodhat – hangsúlyozta a szakember. – Továbbá intő jel, amikor mindig van alkalom, indok a fogyasztásra, és akár már egyedül is italhoz nyúl az érintett. Kezdetben csak azért fogyasztanak alkoholt, hogy beilleszkedjenek egy általuk kedvelt társaságba, megelőzzék a kirekesztettség érzését, az esetleges csúfolódást. Később elszaporodnak a szociális indokok. Kimarad az a lépcső, hogy egészségesebb megküzdési módokat próbáljanak ki, ezért maradnak ennél a gyors tüneti kezelésnél, „öngyógyszerelésnél”, még akkor is, ha pontosan tudják, hogy a hatása mulandó, ráadásul a fogyasztást követő szakasz számos további negatív érzéssel jár, legyen szó akár a másnaposságról, akár a bűntudatról.

Természetesen nagy hatással van a családi környezet, akár ha csak a genetikára és a családban előforduló szenvedélybetegségre gondolunk, de hatással lehet a kortársak nyomása is, illetve mindazok, akiknek az érintett meg akar felelni fogyasztásával. Mindezek a hatások protektív faktorokként is jelen lehetnek, amennyiben egy támogató, biztonságos környezetben beszélhetnek a fiatalok arról, ami bántja őket, és ebben a közegben segítséget is kaphatnak – mondta dr. Farkas Judit.


Hosszú időbe telik a függőségből való kigyógyulás

Az Észak munkatársa egy Hollandiában dolgozó pszichológust is felkeresett, hogy szemléltesse a külföldi állapotokat.

Simon Rita pszichológus elmondása alapján Hollandiában az elmúlt évben a felnőtt lakosság 8,5 százalékára volt jellemző a túlzott alkoholfogyasztás, ami a férfiak esetében legalább heti 21 pohár alkoholt, nőknél ez minimum 14 pohár szeszes italt jelent.

A fiatalok átlagosan 13 éves korukban nyúlnak először a pohárhoz.

A holland egészségügyi minisztérium 2500 13 és 23 év közötti fiatalt kérdezett meg alkoholfogyasztási szokásaikról és a „kedvenc helyeikről”. Kétharmaduk leggyakrabban barátoknál iszik alkoholt, 60 százalékuk otthon, a szülői házban. Ezután a kocsmák és szórakozóhelyek következnek a sorban, majd a klubok és diszkók. A szülőktől már külön élő, „kirepült”, egyetemisták vagy dolgozó fiatalok szintén otthon fogyasztanak alkoholt. 55 százalékuk legalább egyszer egy héten. A legkedveltebb ital a holland fiatalok körében a sör – számolt be a kutatás eredményeiről Simon Rita.

Hollandiában több útja van a megelőzésnek. A kezelést illetően vannak a járóbeteg- és a kórházi kezelések. Előbbi az enyhébb alkoholizmus és függőségek esetén hatékony, utóbbi a súlyosabb esetekben.

– A klinika, ahol én dolgozom, is ilyen módszereket alkalmaz. A betegek egy orvosi detoxifikációs osztályon kezdenek, ahol az alkoholisták nagyjából egy hetet töltenek. Ezután kezdődik a terápiás osztályon töltött 28 napos kezelés, amely nagyon intenzív és sokrétű. A pszichoterápiás csoportok és egyéni terápiás beszélgetések adják a kezelés legfontosabb részét, de gyógyszeres, orvosi vagy pszichiátriai kezelésre is kerülhet sor, mint ahogy napi szinten a sportra, fizioterápiára és egészséges étkezésre is. A mi klinikánk a világszerte használt tizenkét lépéses Minnesota-modell szellemiségét követi, ami az alkohol fogyasztásától való teljes önmegtartóztatást célozza meg, és a sors­társak támogató viszonya az alappillére. Ez pszichológiai segítséggel kombinálva talán a leghatásosabb ma ismert kezelés az alkoholizmus és más szenvedélybetegségek esetén – mondta a pszichológus.

(A borítóképen: A legnagyobb probléma, hogy mérték nélkül, „buliból” isznak a fiatalok)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában