Szinte örökbe fogadták már a Kálváriára felvezető lépcsősort

Dunaföldvár

Érdekes közterületi következményei is voltak a járványhelyzetnek. Lényegesen kevesebben sétáltunk a kedvenc kirándulóhelyeinken, a turizmus például szinte teljesen leállt. Ezért aztán érthető módon kevesebbet szemeteltünk, viszont sokfelé a gyom verte föl az utakat.

Egy igazi önkéntes városvédő ebben a helyzetben is talál tennivalót. Kovács Viktorné Gyöngyi például Dunaföldváron toborzott egy jókedvű és hatékony csapatot, hogy újra széppé tegye a híres Kálváriájukra fölvezető utat. Ezúttal is eredményesen tették a dolgukat. Az ötletgazdával beszélgettünk.

Mindenféle elképzelhető szemét és hulladék ki volt pakolva a feljáró mellé

– Mikor kezdődött?

– Mivel korábban sajnos elváltam, túl sok lett a szabadidőm. Amikor hazafelé tartottam az utcánkban, ahol egyébként sok turista is megfordul, egyre inkább nem tetszett a környezet, és ezért elhatároztam, hogy rendbe teszem. Nekiálltam és persze azonnal kaptam érte jót és rosszat is, például, hogy nem szégyellem magamat, hogy ilyet csinálok?! Ezt azonnal meg is válaszoltam azzal, hogy van rá időm és lehetőségem, ezért nem nézem tétlenül az ottani körülményeket. Szóval tényleg fölvállaltam a formabontó és rendhagyó cselekményemet. Azt a részt még egyedül csináltam. Később egy séta közben fölmentem a Kálváriára a Duna utca felől, és nagyon rossz kedvem lett az ott tapasztaltaktól. Mindenféle elképzelhető szemét és hulladék ki volt pakolva a feljáró mellé, oda, ahová az arra látogatókat, köztük a sok turistát is várjuk. Nem hagyhattam, hogy úgy maradjon! Ezért tavaly tavasszal úgy döntöttem, hogy meghirdetem a klubomban, a Gyöngy Fitneszben a takarítási tervemet, és néhány fiatallal nekivágtunk. Nagyon jól sikerült az első akció is. Érdekes élmény volt az egyik akkori társunk, az egyik fiú bejelentése: „nem tudom, hogy az anyukám mit szólna hozzá, ha ezt látná, mert még életemben nem fogtam lapátot a kezembe”! Azt mondtam neki, hogy biztosan büszke lenne rád! Jó célért dolgozunk, aminek az eredménye azonnal látható. Persze, hogy lelkesek leszünk tőle! Minden alkalommal vannak érdekes és jó poénok, amik könnyebbé teszik a munkát. Két fordulót vállalunk, egyet tavasszal, a másikat ősszel. Egy csodálatos élmény minden résztvevő számára.

– És az idei tavaszon?

– A vírushelyzet miatt később álltunk neki a vállalásunknak. Talán kevesebben jártak arra, ezért tisztábbnak tűnt, de mostanra eljött az ideje. Ezúttal kevesebb volt a szemét, viszont több gyomfélét találtunk a feljárón. Érdekes módon rengeteg, nagyon szép bogáncsot is, de nem engedhettünk a tetszetős látványnak: mindet kivágtuk. Az ősszel a kilátónál is össze kellett szednünk a szemetet, de most rend volt. A padok feléről viszont ellopták a deszkát, pedig tavaly, egy bölcskei vállalkozó megjavította őket. Sajnos csak eddig tartott.

– Nehéz feladat a résztvevőket összetoborozni?

– Érdekes, hogy a szervezéshez nem kell nagy agitációt bevetni. Két mondatban elmondom a tervemet, és akinek módja van rá, az velünk tart. Ezúttal az Aztakeservit nevű csoport is képviseltette magát. A mostani projektben nyolcan vettünk részt, és mindannyian új tagok voltak, ezért bizakodok, hogy majd az ősszel is sikeresen meg tudjuk ismételni az akciónkat.

– Maradt még energia a másféle közösségi munkákra?

– Amennyiben valaki fölkérne rá, akkor biztosan szívesen segítenék. Voltak már korábban olyan megmozdulások, ahol nem tudtam személyesen megjelenni, de anyagilag szívesen támogattam őket. A családom például részt vett rajtuk. A hasonló megmozdulások az idén a járvány miatt maradtak el.

– A folytatás?

– Mivel erre a feljáróra rendszeresen figyelek, a szívemhez nőtt, talán úgy kéne csinálni, mint az állatkertben szokás: egy kis táblával akár „örökbe fogadnám”. Talán igaz az a vélekedés, hogy ha jó szívvel adsz, bőven visszakapod. Nos, mi elsőként a kellemes hangulatot kaptuk vissza: jókedvűen dolgoztunk. Ezért a munkáért nem kapunk hivatalos elismerést, de amikor fölrakjuk a Facebookra a fotókat, a sokféle lájkolás és pozitív hozzászólás nagyon kellemes elismerésként ér bennünket. Kerek lesz tőle a napunk! A jelszavunk az ősszel is ugyanez marad: „Találkozzunk a híd alatt, háromkor!”

Reméljük, hogy Mendi Eriknek, a lépcsőtakarító kommandó egyik tagjának, minden terve olyan fényesen fog sikerülni, mint amit az elmúlt félévben produkált. Eredményes fölkészülése után az ELTE hallgatója lesz, fizikusnak készül szeptembertől. Nem mellékesen, ahogy ő mondja, egy kicsit rendbe hozza a külsejét. Mit mondjunk, rendesen kipattintotta magát, így ez a célja is kipipálva. A napi tréningje után beszélgettünk.

– Talán egy kicsit talán furcsán hangzik, hogy huszonnégy évesen kezdek az egyetemen, de úgy érzem, hogy most jött el az ideje, ezért belevágok. Ugyanilyen elszántan indultam erre a lépcsős közösségi munkába is. Azt hiszem, hogy én is egy jólelkű, közösségi ember vagyok, ráadásul dunaföldvári, ezért amikor megismertem a társaság célját, nem kellett sokat agitálni. Az ilyen akciókban való általános részvételi kedv a mostani évekre talán csökkent, de mi vagyunk a kivétel, akik erősítik a szabályt. A haverok is elfogadták a döntésemet, nem számított cikinek. A legfontosabb motivációm? Szeretem a városunkat, szépnek találom, és azt szeretném, hogy az is maradjon. Kellemes az összkép, amit mutat magáról. A Duna, a rakparttal, mellette a parkkal, a belvárosunkkal, a Várral és ami körbe veszi, úgy együtt kedves nekem.

– Tervezed a nyaralásod?

– Igen, a Balatonra szeretnék menni. Igazából nincs is ott kedvenc helyem, tehát mindenütt jól érzem magam. Ez itt belül dől el, megleszek az ott található komforttal. A bulik, koncertek, fesztiválok nekem is hiányoznak, de remélem a „nyár végi hajrában”, amikor újra megrendezhetik azokat, valamennyire kárpótoljuk majd magunkat. Nincsenek nagy kedvenceim, legyen jó a produkció és a közönség, aztán egymásra fogunk találni.