Semmelweis Ignác magyar orvos „az anyák megmentője”

Történelem

Tíz gyermek közül ő volt az ötödik, édesapja a hienc (Vas és Sopron megye területén élő, német anyanyelvű népcsoport) származású Semmelweis József fűszer-kiskereskedő, édesanyja pedig a sváb Müller Terézia volt.

Tanulmányai

Semmelweis Ignác a középiskolai tanulmányait a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban és a budai várbeli Egyetemi Katolikus Gimnáziumban végezte el. Gimnáziumi tanulmányai után 1835-ben beiratkozott a Pesti Tudományegyetem kétéves bölcsészeti kurzusára. Apja akaratának engedelmeskedve 1837-ben jelentkezett a Bécsi Egyetem jogi karára, azonban még abban az évben átiratkozott az orvosi karra. Egy év múlva viszont visszatért a Pesti Tudományegyetem Orvosi Karára, majd 1840-ben újra a Bécsi Egyetem Orvosi Karán folytatta tanulmányait, ahol 1844-ben szerezte meg orvosdoktori diplomáját. Ugyanabban az évben szülészmesteri oklevelét is átvehette és egy évvel később pedig sebészdoktorrá is avatták a tehetséges fiatalembert. Már korán magára vonta tanárainak, különösen Karl von Rokitansky és Josef von Škoda figyelmét. Rokitansky engedélyével éveken át, szinte naponta látogatta az anatómiarészleget, és végzett számtalan boncolást, ezzel folyamatosan képezte magát. Megpályázta a tanársegédi állást a bécsi közkórházban Klein professzor szülészeti klinikáján, amelyet 1846-ban el is nyert, de néhány hónap múlva elvesztette állását, mert visszajött az az orvostanár, akinek a helyére ő került.

A gyermekágyi láz

1847. március elején Velencébe utazott, hogy pihenjen, és ott értesült arról, hogy Bécsben elhunyt jó barátja, Jakob Kolletschka, a kórbonctan tanára. Semmelweis visszatérése után megnézte barátja boncolásának jegyzőkönyvét és rájött, hogy az a betegség, amely halálát okozta, és az, amelyet gyermekágyi láz néven ismertek, szinte azonos. Megállapította, hogy a gyermekágyi lázat a kórházakban dolgozó orvosok okozzák azzal, hogy boncolás után kézfertőtlenítés nélkül mennek át a szülészeti osztályra, majd ott szennyezett kézzel vizsgálják meg a várandós nőket. Rájött, hogy a bábák és a bába­növendékek által kezelt várandós nők körében a gyermek­ágyi láz jóval ritkábban fordult elő, hisz a bábák nem végezhettek boncolásokat, még az orvosok és az orvostanhallgatók igen. Több vegyszer kipróbálása után 1847 tavaszán a klórmeszet választotta fertőtlenítőszernek. Semmelweis ugyanis megállapította, hogy a klórvizes kézmosás megszünteti a kézen a boncolás utáni hullaszagot, majd a későbbi összefüggésére ennek alkalmazása közben jött rá. A kórokozó baktériumokat akkor még nem ismerték, de ma már tudjuk, hogy a klór a kézre tapadt baktériumokat is megöli.

Semmelweis Ignác akkor kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolószemélyzetet a szülészeti osztályokra történő belépés előtti alapos klóros kézmosásra, majd pedig kötelezővé tette az egyes betegek vizsgálata közötti klóros kézmosást is. Egyik betegágytól a másikig is csak úgy mehetett az egészségügyi személyzet, ha közben közel 15 percig tartó könyékig érő, körömkefével folytatott kézmosást elvégezték. Nem csoda, ha intézkedései rendkívül népszerűtlenek voltak, főleg az orvosok körében. Az eredmény viszont Semmelweist igazolta.

További küzdelem

Különböző írásaiban próbálta terjeszteni nézeteit, de az akkori orvostársadalom nem vett róla tudomást, egyszerűen nem vették komolyan. Szinte szélmalomharcot folytatott a kor tekintélyes, ma már bizonyítottan téves elméleteket hirdető szülészorvosaival szemben.

1848 tavaszán Semmelweis több társával együtt tagja lett a bécsi forradalmi Nemzeti Gárdának, de közben hivatását is folyamatosan gyakorolta. Tanársegédi megbízatása a bécsi közkórházban 1849. március 20-án lejárt. Februárban egyetemi magántanárságért is folyamodott, de nem hosszabbították meg bécsi szerződését.

Ezt követően Semmelweis Ignác visszatért Pestre, ahol fizetés nélküli tiszteletbeli főorvosként átvette a Pest város közkórházaként működő Szent Rókus Kórház szülészeti osztályát, amelynek vezetéséhez kiváltságos, de ugyanakkor az orvostársakban ellen­érzést kiváltó jogokat is kapott. 1855-ben kinevezték a pesti egyetemen az elméleti és gyakorlati szülészet tanárává, de ezzel egy időben még két évig a Szent Rókus Kórházban is dolgozott. Munkásságával 0,85 százalékra szorította le a kórházban gyermek­ágyi láz következtében elhunytak arányát. Két év múlva a zürichi egyetem meghívta tanárnak, de Semmelweis a meghívást visszautasította.

1857-ben megnősült, elvette az akkor még 18 éves Weidenhofer Máriát. Összesen öt gyermekük született, de közülük csak három érte meg a felnőttkort, és közülük is csak egynek maradtak utódai.

Az Orvosi Hetilap 1858. január 10-én megjelent száma Semmelweis „A gyermekágyi láz kóroktana” című cikkével, majd két év múlva megjelenteti e témában írt német nyelvű könyvét is, ami kiváltotta a szakma elutasítását és támadását. Sok egészségügyi szakembernek nem tetszett Semmelweis stílusa, szenvedélyes hangvétele és újszerűsége. Rendszeresen publikált az Orvosi Hetilapban, vezette a szülészeti és gyermekgyógyászati rovatot, szerkesztette az Orvosi Hetilap Nő- és Gyermekgyógyászat című szakmai mellékletét. Látta, hogy a kollégáit nem tudja meggyőzni, ezért a fiatal orvosok képzésére helyezte a hangsúlyt, tervei között szerepelt egy új szülészeti és nőgyógyászati tankönyv kiadása.

Megviselte a küzdelem

Szervezete nem jól viselte a folyamatos küzdelmet és támadásokat, idegrendszerét alaposan próbára tette a folyamatos harc, igaza elismeréséért. 1865 júliusára elmezavart állapítottak meg nála, felesége a bécsi barátjukhoz, Hebra professzorhoz fordult ez ügyben, aki július 31-én Döbling elmegyógyintézetébe utalta Semmelweist, ahol augusztus 13-án meghalt. Halálának körülményei évtizedek óta tudományos viták tárgyát képezik. A boncolásáról készült jegyzőkönyvben felmerült a döblingi személyzettől elszenvedett brutális bántalmazás lehetősége. Agresszív magaviselete miatt állítólag ápolói súlyosan bántalmazták, valószínűleg ennek következtében halhatott meg. A csontmaradványokon 1963–64-ben végzett kórbonctani és radiológiai vizsgálat szerint viszont Semmelweis a jobb kezén kialakult lassú lefolyású csontvelőgyulladásból támadt szepszisben halt meg. Halála idején a teljes orvostársadalom ellene volt, mivel nem ismerték el, hogy ők maguk okoznák betegeik halálát, Semmelweis pedig a higiénia kellő hiánya miatti tragédiákra mutatott rá.

Nemcsak mint szülészorvos, hanem mint sebész is kimagasló tevékenységet folytatott, így Magyarországon elsőként végzett petefészek-műtétet és másodiknak császármetszést. Anélkül, hogy korában ismeretes lett volna a fertőző betegségek kóroktana és azok emlős fajok között lehetséges átvitele, állatkísérleteket folytatott. Ezért el lehet mondani, hogy Semmelweis úttörője volt a kísérleti kóroktan megalapításának is.

Halála után hamvait felesége 1891-ben Budapestre hozatta családjának sírboltjába. 1965-ben egy új sírba helyezték szülőházának udvarában, amely jelenleg a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak ad helyet.

A ma már nemzetközi tekintélynek örvendő budapesti Semmelweis Egyetem 1969-ben vette fel egykori tanárának, Semmelweis Ignácnak a nevét. 2018-at Magyarország Kor­má­nya Semmelweis Ignác-emlékévvé nyilvánította, hogy méltó módon emlékezzen meg a magyar nemzet „az anyák megmentője” születésének kétszázadik évfordulójáról. Az emlékév fővédnöke Áder János köztársasági elnök volt.

Felhasznált irodalom

https://semmelweis.hu.

Semmelweis Ignác magyar nyelvű szaktanulmányai az Orvosi Hetilap 1858–1865-ös évfolyamaiban.

Kapronczay Károly: Semmelweis.

Benedek István: Semmelweis betegségéről és a semmelweisi tanok időszerűségéről.

Budapest lexikon II. (L–Z).

Szöveggyűjtemény és tanulmánygyűjtemény Semmelweis Ignác Fülöp születésének 200. évfordulója tiszteletére.