A visszatérő közönségüket szép, kellemes környezettel várhatják

2020.06.23. 14:00

Újból a hivatásuk szerint

A legutóbbi találkozásunkkor a Dunaföldvári Művelődési Központ teljes személyzete, akár az otthoni környezetében, igazi évszakváltó nagytakarítást és rendrakást végzett. Vajon milyen eredménnyel csinosították környezetüket?

Balogh Tamás

Fotó: Balogh Tamás / Dunaújvárosi Hírlap

Dunaföldvár

A kényszer hozta elfoglaltságukról – amit a koronavírus-járvány miatti működési szünet indukált –és a nyári feladataikról Pataki Dezső, az intézmény igazgatója mesélt nekünk.

– Az elmúlt évekből összegyűjtött, mára már szükségtelen, valójában lomokká vált dolgoktól szigorúan megváltunk. Mellette szinte „fű alatt” tulajdonképpen az egész házat kifestettük. A szakmunkát egy rátermett vállalkozó végezte, akinek mi, a személyzet voltunk a segítségére. Vakolatot vertünk, mi hordtuk ki a sittet, és festettük a szekrényeket. Aztán a Várban is hasonló feladatok vártak ránk. Eközben négy nagy teljesítményű klímaberendezést szereltek föl a színházterembe, és kettőt a színpadra is. Jelenleg az ezeket ellátó elektromos hálózat kialakítása zajlik. A majd – reméljük mihamarabb – visszatérő közönségünket egy nagyon szép, igényes és kellemes környezettel várhatjuk.

– Visszatértek a saját szakmájukhoz?!

– A művelődési házban, a könyvtárban és a múzeumban is készen állunk a nyitásra. Amikor visszatérhet az élet a létesítményeinkbe, várjuk a nézőinket, olvasóinkat, a látogatóinkat, valamint a különböző művészeti csoportok és a nálunk korábban is helyet találókat. Bízom benne, hogy a kultúrára kiéhezett emberek nagy létszámban térnek vissza hozzánk.

– Az emlékkiállításról is mondana részleteket?

– Az emlékkiállítást a Fafaragó Galériában láthatják majd az érdeklődők. Bánszky Pál művészettörténész és néprajzkutató sokáig volt ennek a kiállítóhelynek a művészeti vezetője, akivel rengeteg színvonalas kiállítást hoztunk létre. Halálának ötödik évfordulóján az ő munkásságát és a hozzá közel álló alkotókét mutatjuk be az érdeklődőknek. A megnyitóra várhatóan július közepén kerül sor.

A nyári táborra a létszám már betelt

Pataki Dezső

– Úgy tudom, hogy történelemtábort is tartanak ezen a nyáron is...

– Nagy örömünkre ezt az idén is meg tudjuk rendezni július elején. Erre most már nem tudunk jelentkezéseket elfogadni, mert a létszámunk betelt. A tábor címe: Különleges szerzetesek, ami utal arra, hogy az utóbbi néhány éve a helyi katolikus egyházzal közösen rendezzük ezeket a táborainkat. Ők tudtak rá pályázni és el is nyerték a hozzá szükséges összeget. A programban három helyszínen (a várban, a tájházban valamint a strandon) egy kis kézművesség, tudásátadás és sok-sok játék teszi feledhetetlenné a gyerekek részére ezt az időszakot. Vannak évek óta visszajáró táborozóink, akik jól tudják, hogy ez egy nagyon élvezetes, de tartalmas program.

– És akkor a nyári színházról még nem is ejtettünk szót eddig.

– Nagy levegőt vettem, mert szerencsére ebben is előrébb tudtunk lépni. A takarékosság jegyében egy kicsit szűkített programmal ugyan, valamint egyszerűbb technikai körülmények között tartjuk meg ezt az évadot. Öt előadást terveztünk, amiből hármat láthat az idei nyáron a közönségünk. A Veres 1 színház hozza el nekünk a Csoportterápia című előadását, ami a Madách színház által kiírt musicalpályázat egyik győztes darabja. Ezt már több fővárosi színház is a színpadjára állította. Vidám, könnyed, nyár esti szórakozást ígér a közönségnek. Visszajön a Pannon Várszínház műsorából a Pál utcai fiúk. Ezt a darabot már láthatta a földvári közönségünk, de akkor is oly nagy volt az érdeklődés a darab iránt, hogy akár újabb telt házas estét rendezhettünk volna belőle. A harmadik előadást pedig Pindroch Csaba Jászai Mari-díjas színművész egyszemélyes vígjátéka, a Segítség, megnősültem című kamaradarabja jelenti.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában