finomság

2020.06.27. 19:00

Beérett a magyar sárgadinnye

Már kapható a fóliában termett magyar sárgadinnye az áruházakban és a piacokon, néhány hét múlva pedig – nagyobb mennyiségben – a szabadföldi is elérhető lesz. A legjelentősebb termőkörzet Bács-Kiskun megyében található, az időjárási anomáliák miatt pedig egyre többen térnek át a biztonságot jelentő fóliasátras termelésre – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből.

Polgár Bettina

Fotó: pixabay

Hazánkban sárgadinnyét – a vetőmag-eladási és a termésbecslési adatok alapján – mintegy 525 hektáron termesztenek idén, a termőterület közel 5 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest. A szakemberek 2020-ra 16–18 ezer tonna körüli termésmennyiséggel számolnak, de ezt az időjárás még jelentősen befolyásolhatja. A hazai sárgadinnyeszezon várhatóan szeptember végéig eltart majd.

A sárgadinnye-termőterületek nagyjából harmada Bács-Kiskun megyében, további harmadrésze Békés és Csongrád-Csanád megyében található. Emellett pedig jelentős területek vannak még Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is, míg a többi területen szórványosan, jellemzően a görögdinnye-termelés mellett foglalkoznak sárga- dinnyével.

Magyarországon általában két sárgadinnyefajta termesztésére specializálódtak a termelők. Az egyik a kantalup fajtakör, melyek erőteljes fejlődésűek, nagyfokú ellenállósággal, sok esetben pulton tarthatósággal, jó szállíthatósággal, megújuló képességgel és termőképességgel rendelkeznek. A kantalup dinnyék enyhén gerezdelt héjúak, általában jellegzetes narancssárga hússzínűek, és az összes hazai termelés mintegy 80 százalékát adják.

A másik jellegzetes fajta idehaza a gália típusú dinnyék csoportja, mely gömbölyű termésű, hálómintázatú, recézett termésfelületű, egyben a legrövidebb tenyészidejű fajtacsoport. A fogyasztók körében a zöld hússzín és az intenzív édes íz okán a legtöbben cukordinnyeként ismerik, ez adja a hazai termelésünk fennmaradó 20 százalékát. A magyar sárgadinnye-termelés közel 95 százaléka belföldi piacra jut, a sárgadinnye exportja a termék sajátosságai miatt egyelőre csak nagyon kis mennyiségben indult meg.

A fogyasztói igények változása miatt a vásárlók egyre inkább a kisebb méretű, 1,5–2 kilogrammos gyümölcsöket részesítik előnyben, ehhez igazodott már a termelés is.

A sárgadinnye fogyasztását magas víztartalma mellett kiemelkedő rost- és vitamintartalma is ajánlottá teszi. Beltartalmi értékeinek köszönhetően emésztést segítő, gyulladáscsökkentő hatással is rendelkezik, így a sárgadinnye-fogyasztással az immunrendszerünket is támogatjuk.

A magyar dinnyeszezon idén is a sárgadinnyével indul, előzetes becslés szerint a görögdinnye július 10-e körül kerül a piacra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában