online barangolás

2020.05.29. 17:30

Túrázz úgy, hogy nem hagyod el a lakást!

A koronavírus- és karanténhelyzet következtében életünk számos pontját átültettük a virtuális térbe, amit csak tudtunk reprodukáltunk, úgy hogy lehetőleg ne kelljen másokkal érintkezni. Sajnos, mint számtalan tömegrendezvényt, a buszos, szervezett teljesítménytúrákat is nélkülöznünk kell egy darabig. Azért, hogy mégse maradjunk túra nélkül a Pentele Természetjáró Egyesület virtuális tájékozódási versenyt hirdetett, Csontos Lászlóval beszélgettem a részletekről.

Varga Zsófi

Fotó: Pentele Természetjáró Egyesület

Az ötlet

Mindenki mozdulna már ki, menne a természetbe. Sokáig a kialakult helyzet miatt nem lehetett túrázni, most már lehet. A Kispesti Természetjáró Egyesület hirdetett egy ilyen versenyt hetekkel ezelőtt, megtetszett nekünk is. Május 31-ig lehet beküldeni a megfejtéseket, majd utána hirdetünk eredményt. Bárki nevezhet, teljesítheti, már érkezett egy megoldás Nyíregyházáról, kezdi Csontos László. Az eredményhirdetésnél az egyesület honlapján közzétesszük a beküldött feladatok sorrendjét, aki megadta a nevét, neki kiírjuk, aki nem adta meg, ott csak sorszáma szerepel majd.

Akár a laptop mellett is teljesíthetjük

Ennél a kihívásnál a lényeg a térképismeret, a tájékozódás, a megfigyelés és logika, a Pentele Természetjáró Egyesület honlapján minden szükséges információt, dokumentumot, térképet, fotókat megtalálhatnak a versenyzők. Bebarangolhatjuk a környéket virtuálisan is, illetve gyalogosan is teljesíthetjük a távot. Olyan módszerrel, ahogy a tájfutótérképen jelölik ki a pontokat, mi a túraútvonal mellett különböző tereptárgyak mellé helyeztük ki számozott számozott bójákat. Ezeket kell a menetutasításnak megfelelően felkeresni, mint egy rallyversenynél, meghatároztuk hogy melyik ponthoz mikor kell odaérni. Úgy számoltuk ki, hogy 3,5 kilométeres átlagsebességgel a megadott idő alatt teljesíthető a táv, száz méter szintemelkedéshez hozzáadtunk 10 percet, ismertette a részleteket Csontos László. Vannak olyan pontok, amik nincsenek megjelölve a térképen, az utasításban leírtuk, hogy adott ponttól északi irányba 500 lépésre, vagy 350 méterre található a pont, a feladat annyi, hogy meg kell keresni. A feladatok megoldása után kapják a pontokat a versenyzők ugyanúgy, mint a teljesítménytúra versenyeken, itt is megtalálhatóak a teljesítendő feladatok, például van közöttük irányszögmérés egy adott pontból, előfordul távolságmérés, azaz hogy két pont között hány lépés távolság volt, vagy melyik volt a legmagasabb pont?

Már készíthetjük a túrabakancsot és a térképet

Ugyan lehet már túrákat szervezni, amit még nem tudni, hogy buszos túrát milyen feltételekkel lehet, hiszen egy buszon az emberek túl közel kerülnének egymáshoz, abban az esetben, ha csak a busz felét töltenék fel, akkor az elég drága mulatság lenne, így most marad a személyautós megoldás.

Vezető képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában