Eltűnőben az apróvadak a területről

2020.04.21. 17:30

A vaddisznók elszaporodtak, és megjelentek a mindent megevő aranysakálok

Magyarország vadállományát az apróvadak viszonylag alacsony és jelenleg is csökkenő száma, valamint a nagyvadak legalább öt éve fennálló magas egyedszáma jellemzi – írja a Statisztikai Tükör.

Agárdy Csaba

All-focus

Fotó: amatőr

Dunaújváros

A nagyvadak élőhelye a termőföldekkel határolt erdő – bár az őz és a vaddisznó mezőgazdasági területeken és erdőkben egyaránt előfordul –, az apróvadaké pedig a mezőgazdasági terület.

De mi a helyzet Fejér megyében, erről beszélgettünk Hetényi László mezőfalvi vadásszal, aki harmincöt éve foglalkozik vadászattal, vadgazdálkodással.

Hetényi László harmincöt éve foglalkozik vadászattal, vadgazdálkodással
Fotó: amatőr

– A környékünkön is átalakult a vadállomány. Az apróvad szinte teljesen kiszorult, régebben az állománybecslés után hatezer fácánkakas volt, ebből terítékre háromezer-ötszáz került, vadnyúl lőve százötven volt, élőnyúlbefogás pedig hatszáz darab, ami exportra ment, Franciaország volt a legnagyobb felvásárló. Most nyúl nincs, fácán pedig ötven darab körül. 1984-ben még nem volt vaddisznó, mára elszaporodtak, százötven darab körül lehetnek a kilőttek, de ennek többszöröse az állomány. Az egyik ok, hogy hanyag az erdőgazdálkodás, ezért a vaddisznóknak remek búvóhelyeik vannak, például a tuskókat nem szállítják el, csak összehordják. Egyre több a vaddisznó, és kiszorítják a nyulat, a fácánt. És megjelent egy állat, ami itt nem volt honos, az aranysakál, a környező országokból jött hozzánk, szapora, és mindent megeszik: a háziállatot és a vadat egyaránt. Az aranysakál van a táplálkozási lánc csúcsán, tizedeli az állományt. A vaddisznóval meg az a gond, hogy elterjedt a sertéspestis, a húsát nem lehet felhasználni, meg kell semmisíteni.

Arra a kérdésünkre, hogy mi a helyzet a nagyvadakkal, Hetényi László így válaszolt:

– A szarvas migrál, vagyis mindig vonul, az őz állapota stagnál, a szarvas márciustól szeptemberig található a mi vadászterületünkön. Általában pusztít, majd visszatér a bőgőhelyére, a tolnai dombságra, majd visszatér ide a táplálkozás miatt, mert kiváló itt a mezőgazdaság. Vadászszemmel nézve az utóbbi években teljesen átalakult a vadászterület, nincs apróvad, ezért a társas vadászat szinte megszűnt. Régebben két-három fácán, nyúl volt vadászatonként a fejadag, most két-három vadászatonként jut egy apróvad a vadászoknak, ez Mezőfalva és Baracs környékére értendő. Pénz és telepítés kérdése, hogy a helyzet megváltozzon. A földtulajdonosokkal is sok a probléma, mivel többmilliós a vadkár a rágások, tiprások miatt. A vadkárfelmérés után a vadtársaságok több millió forint kártérítést fizetnek a gazdáknak, ez komoly teher számunkra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában