Amiben elkötelezi magát, abban a végsőkig kitart Farkas Márta

– Elgondolkoztam azon, mi az, ami a városban nincs, és amire szükség lehet – megy néhány évet vissza az időben. – Mivel egyházi kötődéseim vannak, és hívő ember vagyok, úgy gondoltam, egyházi iskola létrehozására lehet kereslet. Egy év munkámba telt, hogy az oktatási intézményünk létrejöjjön. A politikának bele kellett egyeznie, de hát semmi nincs politika nélkül. Az önkormányzat is rábólintott, segítő szándékkal álltak és állnak jelenleg is hozzá. Friedrichné Pe­thő Ilona kancelláriavezetővel és Böttger Antal református lelkésszel kerestük fel a tankerületi intézményfenntartó igazgató asszonyt az elképzelésünk ismertetésével, kértük kiválásunkat a rendszerből. A Halásztelki Református Egyház fenntartásában, a Bocskai István Református Oktatási Központ (BIROK) Szabó Magda Református tagintézményeként működünk 2018 szeptemberétől.

– Ami a hozzáállást illeti, fanyalogtak egyesek, minek ilyen iskola Dunaújvárosban. Ezeket a hangokat hogyan fogadta?

– Nem kell mindenkit szeretni, elfogadni, töretlenül megyünk az úton, jöhet velünk, aki velünk szeretne jönni. Rajtunk kívül van több általános iskola Dunaújvárosban, válogathatnak közülük, egyik jobb, mint a másik. Aki szeretné békességben, hittel, a keresztyén értékek mentén tanítani a gyermekét, az hozzánk hozza.

– Egyfajta intézménynövekedési vagy más pályában is gondolkodnak?

– Egyelőre az a cél, hogy két-két osztállyal működjön az iskola. Második osztálytól nyolcadik osztályig vannak, akik a régi tanterv szerint haladnak, ami azt jelenti, hogy nem kell mindenkinek hitoktatáson részt venni, csak azok járnak, akik akarnak, illetve akik 2018 szeptembere óta iratkoztak be hozzánk. Nem kell egyházi énekeket tanulniuk, és nem kötelező havonta egyszer templomba járniuk. Az újonnan indított osztályban és újonnan érkező tanulóknál ezek már kötelezőek, akik ezt választották, azokra érvényesek. Választható a római katolikus, a református, az evangélikus és a görögkatolikus hitélet. A mi munkánk egyfajta misszió, amely során meg kell nyerni az embereket, a gyerekeket.

– Az intézmény Szabó Magda nevét vette fel. Miért éppen rá esett a választása?

– Kedvenc íróm, azon kívül, hogy egy világhírű írónő, erősen gyakorolta a hitét, templomba járó ember, presbiter és a Tiszántúli Egyházkerület főgondnoka is volt, ami azért is nagy szó, mert az egyház patriarchális rendszerű. Egyedüli nőként lett az. A debreceni református templom egyik tornyát az édesapjának, a másikat az édesanyjának nevezte. Tényleg, nagyon hithű volt.

– A református egyházban nem a nők viszik a prímet.

– Amikor összejövünk a ­BIROK-ban évente egyszer-kétszer intézményi tanács­ülésre, ahol minden egyes intézményből ott vannak az igazgatók, a helyettesek, a presbiterek, meg a külsős küldöttek, a résztvevők jelentős része férfi. Intézményvezetőként hárman vagyunk nők, a csepeli középiskola vezetője, egy óvoda vezetője és én.

– A lelkészek, a hitoktatók között is kevés a nő?

– Kezd nőiesedni ez a terület, én is kis híján lelkész lettem. Majdnem végzett tanítónő voltam, amikor elhatároztam, hogy lelkész leszek, és akkor jött Lajosom (Farkas Lajos – a szerk.), és rájöttem, mégsem ott van a helyem. Eltelt harminc év, és íme, itt vagyok egy egyházi iskola alapítója és vezetője. Iskolánk hit­oktatója is nő, Kovács Henrietta Judit református lelkész. A református egyházban a vezető szerepet a férfiak töltik be.

– Nem néztem utána a statisztikáknak, de elképzelhető, hogy a hívek között több a nő.

– Valószínű, mert az idősek között nagyobb a nők aránya. Az iskolánkba járó gyerekek is általában szülővel, anyával együtt mennek a templomba. Városunk új református lelkészének, Czeglédi Péter Pálnak is szeptembertől nálunk kezdi az első osztályt a gyermeke.

– Az egyház hogyan segíti a gyerekeket a családi életre nevelésben? Milyen szempontokat kapnak a gyerekek ahhoz, hogy a klasszikus családmodellt válasszák?

– Egy párt egy családban az anya és az apa képezi, akik házasságban élnek. A család a szülőkből és a gyerekekből áll, akik békességben, szeretetben élnek egymás mellett, segítve egymást. Czeglédi Péter Pál a házasság hetén elevenítette fel a történetet, mi szerint a férfi testéből, az oldalbordájából lett a nő, asszonyembernek hívták, a viszonyuk egymás mellé rendelődött. Amikor az asszonyi bűnbeesés miatt a kiűzetés megtörtént a Paradicsomból, alsóbbrendű nővé minősült le, s már csak „asszony” lett. Azt vallom, hogy egyenrangúaknak kell lennünk. A hitoktatás keretében bibliai történeteken keresztül tanítjuk a gyerekeket. Mi is tanítványok vagyunk, akik a szeretetet, a békességet tanítjuk. A szülőkkel is elbeszélgetünk arról, hogy mennyire fontos, hogy családban nőjön fel a gyerek, még akkor is, ha nehézségek adódnak.

– Mit kíván magának, mire vágyakozik?

– Azt szeretném, hogy megerősödjünk, ha lesz rá mód, egy óvodával kibővüljünk. Egy vallási alapokon nyugvó, jó alapokat adó általános iskolát kívánok magunknak, ahová gyermek, pedagógus és szülő örömmel lép be, s ott jól érzik magukat.

– A testi-lelki harmónia, a nőiség és egészség kettősének megőrzését miben látja?

– Az egész úgy kezdődik, hogy én érezzem jól magam: külsőleg és belsőleg egyaránt. Édesapám soha nem tudta elfogadni, és nem is értette, hogy gyerekkorom óta festeni szeretném a körmömet, bodorítani a hajamat, sminkelni az arcomat. Édesanyám nem használt még rúzst sem. Mindig fontosnak tartottam, hogy legyen igényem az alkalomhoz illően öltözködni, ami persze nem feltétlen pénz kérdése. Jugoszláviában olyan példát láttam, ami tetszett, mindenki prímán föl volt öltözve, megadták a módját. Egy pedagógusnak „lámpásnak” kell lennie minden tekintetben. Például abban, hogy az iskolában, a színházban, egy fogadáson hogyan kell megjelenni. Nem vagyok hajlandó „szürke” lenni. A lelkem fiatal – a gyerekek tesznek azzá. Ha az ember belülről jól érzi magát, és helyre teszi magában a dolgokat, akkor nehezebben „gyűrik le”. Persze, azért vannak, amik rosszul esnek, de jellemző rám a „kelj­feljancsi” szindróma, két napig csöndben vagyok, az Úrra figyelek, majd megrázom magamat, erőt veszek magamon, és azt mondom, hogy na, akkor mutassuk meg, hogy ebből is föl lehet kelni, ebből is el lehet indulni: nem hagyjuk magunkat!

A református lelkész lánya

Farkas Márta Jugoszláviában, a szerbiai Bácskossuth­falván magyarnak született. Még csak hároméves volt, amikor édesapját Horvátországba helyezték. Márta egy Karancs nevű településen nőtt fel, ott tanult, Eszéken szerzett tanítói diplomát. Először a drávaszögi Kórógyon tanított gyerekeket magyarul, majd éveken át a Vajdaságban szerbeket szerbül. Aktív résztvevője volt a magyar táncok és népdalok fennmaradását, átadását feladatának tekintő művészeti mozgalomnak. A Vajdaságban élte át a délszláv háború időszakát, közben a Horvátországban maradt családjáért, barátaiért aggódott. Nem sokkal később Magyarországra költöztek, előbb Dunavecsére, majd Szalkszentmártonba. A szalki iskolát vezette 14 éven át. Sikeresen megpályázta a dunaújvárosi Szilágyi iskola tagintézmény-vezetői állását, amelynek utódintézményét a református egyház fenntartásában vezeti – olvashattunk róla a Menyhártné dr. Zsiros Mária jegyezte írásban.