19 ÓRÁTÓL KAPCSOLJANAK A FEM3-RA!

2020.02.27. 19:30

Szombaton a tévénézőket is elvarázsolják a Tündérszépek! Mészáros Réka mesélt a műsorról

Február 29-én, szombaton a FEM3 műsorán végre Önök is megnézhetik a Tündérszépek 2020 döntőjét! A forgatás kulisszatitkaiba a Fejér megyei szépség, Mészáros Réka avatott be minket.

Elekes Gergő

Fotó: Vaskó Tamás / Bors

Mesélnél nekünk a műsor előkészületeiről?

A forgatás előtt közvetlenül egy táborban vettünk részt Gödöllőn, az Erzsébet Királyné Hotelben. Itt zajlottak az utolsó simítások a verseny előtt. A teljes koreográfiát pár nappal a döntő előtt tanultuk meg, melyet Tihanyi Ákos koreográfus állított össze. Az elején nagyon nehezen akart menni a tánc, de aztán a döntő napjára már sikerült jól elsajátítani minden lépést, amiért nagyon hálás vagyok Ákosnak.

A verseny maga a Fortuna Stúdióban zajlott, ahol külön díszletet készítettek a Tündérszépeknek. A felvétel előtti délelőttön volt még pár óránk arra, hogy a koreográfiát a színpadon is el tudjuk próbálni, majd ezután kezdetét vette a készülődés. Szebbnél szebb frizurákat kaptunk, az én gyönyörű hajviseletemet Jancsi Adriennek köszönhetem, aki a fotózáson és a versenyen is csodát alkotott.

A versenyzők sminkjeiért Szécsi Gabi és csapata feleltek, és egytől-egyig nagyon szép és különleges alkotások születtek. A három órás készülődés közben folyamatosan videóztak és fotóztak minket, ami nagyon jó hangulatban telt, köszönhetően fotósunknak, Perger Viktóriának! Ő és a csapata készítette rólunk az első táborban a bemutatkozó képeinket is, remek volt velük dolgozni, és imádom a végeredményt.

Hogyan zajlott le a döntő? Milyen hosszan zajlott a felvétel?

Kettő órán át forogtak a kamerák. Az első körben a fehér pólóban és farmerben léptünk a színpadra, majd következett a fürdőruhás bemutató, melyhez a ruhákat Király Beáta és Kocsis Korinna tervezték nekünk. Őszintén megmondom, kezdetben nem voltam túl boldog, hogy fürdőruhában is vonulnunk kell, mert még mindig nem vagyok teljesen elégedett az alakommal, de aztán végül úgy alakult, hogy a verseny azon része lett a kedvencem. Ezután következett az estélyi ruhás bemutatkozás. Zoób Katti igazán különleges ruhákat tervezett nekünk, én pedig roppant büszke voltam arra, hogy az ő ruháját viselhetem, álmomban sem hittem volna, hogy egy nap egy ilyen ismert divattervező ruháját hordhatom, mindezt ráadásul úgy, hogy a televízióban viszont is láthatjuk.

Hogy érezted Magad a díszletek között, a kamerák kereszttüzében? Milyen érzés volt a tévéből jól ismert Harsányi Leventével egy színpadon állni?

Szerencsére nem vagyok egy izgulós típus, a forgatás alatt sem idegeskedtem, egyszerűen csak nagyon élveztem az egész helyzetet. Sokat könnyített a helyzeten, hogy Harsányi Levente végig biztatott minket, ott volt velünk, és rendkívűl jól vezette a műsort. Ő tette fel nekünk a kérdéseket, melyben nagyon segítőkész volt. Az én részemnél feltesz majd még egy plusz kérdést, amire abszolút nem számítottam, de ezt nem árulom el, mi lesz.

Fogod nézni a televízióban a döntőt?

Nagyon izgatottan várom már a szombat estét! A versenyt a FEM3 közvetíti majd 19:00-kor. A családommal és legjobb barátnőimmel fogom nézni a közvetítést, egy kis ünnepléssel egybekötve.

Mindemellett pedig továbbra is nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki hozzásegített ahhoz, hogy Fejér megyéből én lehettem részese ennek az egésznek. Legyen szó akár szavazatokról, akár megosztásokról, nekik köszönhetően szombaton saját magamat nézhetem a tévében, ráadásul egy szépségverseny résztvevőjeként. Ezzel egy nagy álmom vált valóra, ami nélkülük nem sikerült volna!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában