SZÉPSÉGEK A SZÍNPADON

2020.02.02. 07:00

Ragyogott a Tündérszépek döntőjében a perkátai Mészáros Réka

Hétfő este lehullt a lepel, a Tündérszépek 2020 győzteseként Tótpeti Lili vehette át a koronát és a fődíjat országos szépségversenyünk fináléjában. De talán lehetünk egy kicsit elfogultak, és mondhatjuk azt, hogy számunkra a perkátai Mészáros Réka volt a leggyönyörűbb!

Elekes Gergő

Fotós: Szűr Annamária / MediaWorks

– Egy hosszú időszaknak lett vége, hiszen a Tündérszépek verseny 2019 szeptembere óta része volt az életednek. Mesélnél nekünk az élményeidről, hogy élted meg a megmérettetés különböző szakaszait?

– Nagyon izgalmas volt számomra ez az időszak. A döntő előtt részt vettünk két táborban is, ahol különböző programokat szerveztek nekünk. Profi emberektől tanulhattunk és így a lányokkal is jobban megismerhettük egymást. Nagyon tetszett, hogy bizalommal fordulhattunk bárkihez, ha valami probléma akadt, azt azonnal meg tudták oldani. Jó érzés volt, hogy volt egy célom, amiért érdemes küzdeni és kitartani, eljártam rendszeresen edzeni, mert volt mi motiváljon.

Kezdetben abban sem voltam biztos abban, hogy jelentkezem a versenyre, az iskolára szerettem volna koncentrálni, ám az ismerőseim és a családom biztatásra megpróbáltam. Nem éltem bele magam, hogy továbbjutok a megyei előválogatón, aztán amikor láttam az eredményt, el sem akartam hinni, nagyon boldog voltam! Arra végkép nem számítottam, hogy a regionális válogatón is nekem szavaznak bizalmat a zsűritagok, és én leszek Fejér Megye Szépe, aki képviselheti megyénket az országos döntőben. Hihetetlen volt az egész, és onnantól már komolyra fordultak a dolgok, én is sokkal komolyabban vettem az egész versenyt, hisz egy megyét kellett képviselnem, nem vehettem félvállról a dolgot.

Mészáros Réka (10-es számmal) és a döntősök először shortban és pólóban léptek a színpadra Fotó: Szűr Annamária / MediaWorks

– Nem először álltál már szépségverseny döntőjében, hiszen 2017-ben második udvarhölgyként végeztél a Fehérvár Szépe versenyen. Milyen reményekkel vágtál neki a Tündérszépek döntőjének? Mennyire voltál elkeseredve az eredmény hallatán?

– A legnagyobb célom az volt hogy az első háromban végezzek. Egyáltalán nem vagyok csalódott, hogy ez nem sikerült, mert nekem már az nagy dolog, hogy eddig eljutottam és egy álmom teljesült azzal, hogy olyan szépségversenyen vehettem részt, amit majd lead a TV is.

– Mi volt számodra a legemlékezetesebb a verseny során?

– A tábor összes pillanata emlékezetes marad. Élveztem a profi fotózást, nagyon figyeltek arra, hogy nekünk mindig a legjobb legyen és mindig jó volt a hangulat. Azonban ha egyet ki kellene emelnem, az talán az lenne, amikor a döntő napján először kiléptem a színpadra, megpillantottam a sok kamerát, a zsűritagokat, aztán megláttam édesanyukám és édesapukám, akik olyan büszkeséggel néztek rám és tapsoltak nekem, hogy nagyon nehezen tudtam visszatartani a könnyeimet.

– Mi okozta a legnagyobb nehézséget?

– Talán a kevés alvás. Reggelente korán kellett felkelnünk a próbák miatt, és este későn feküdtünk. Ellenben úgy gondolom, megérte a sok munka, mert egy remek műsort sikerült csinálnunk, amit hamarosan mindenki láthat majd.

A perkátai szépség csak úgy ragyogott a döntőben! Fotó: Szűr Annamária / MediaWorks

– Sikerült esetleg barátságokat kialakítanod?

– Az összes lánnyal sikerült jó kapcsolatot kialakítani. Vannak olyan lányok, akikkel szorosabb lett a viszonyunk, és a verseny után is szeretnénk majd tartani a kapcsolatot.

– Mi vár most Rád? További versenyek esetleg?

– A döntő után kaptam felkérést két csatornától is, aminek nagyon örültem, ám egyelőre döntést még nem hoztam azzal kapcsolatban, hogy melyiket szeretném elfogadni. Mindemellett a verseny alatt több fotózásra is hívtak, amiket nagyon várok már.

Vannak még tervben más szépségversenyek is, amikre a Tündérszépek 2020 után még jobban szeretnék készülni. Amíg tehetem és esélyt kapok arra, hogy részt vegyek egy versenyen, addig nem szeretném abbahagyni.

Elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy a megyei zsűri engem választott, és részese lehettem ennek a megmérettetésnek. Köszönöm azoknak, akik végig támogattak és biztattak!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában