étkeztetés

2020.02.26. 17:30

Nagyon kevés gyermeknek kérnek szünidei meleg ételt

Az Útkeresés Segítő Szolgálat Család- és Gyermekjóléti Szolgálata éves szakmai tanácskozásra hívta az érdeklődőket kedden, február 25-én délután a városháza C szárnyába.

Török Tímea

Fotó: Zsedrovits Eniko

A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat tanácskozásának programja délután 14 órakor kezdődött. Bella Éva szakmai vezető felvezetése után Barta Endre, a város humán ügyekért felelős alpolgármestere is köszöntötte a résztvevőket.

Ezt követően a „Párkapcsolatunk javítása, hogy a gyermekeink jól érezzék magukat otthon” címmel egy kiváló szakember, dr. Török Szabolcs család- és párterapeuta előadását hallgathatták meg az érdeklődők, majd az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője következett a prezentálók sorában.

Kissné Fekete Éva a dunaújvárosi gyermekvédelmi rendszer áttekintése kapcsán a Család- és Gyermekjóléti Szolgálat 2019. évi munkájáról és a jelzőrendszer tagjainak együttműködéséről beszélt.

Egyetértettek a jelenlévők, hogy a bántalmazás gyanúja mellett sem lehet elmenni Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A szolgálat vezetője részletes tájékoztatást adott beszámolójában a 2019-ben elvégzett munkájukról. Kissné Fekete Éva mondandójának első részében betekintést kaptunk a dunaújvárosi családok helyzetét érintő adatokba, így a demográfiai változásról és a rendszeresen gyermekvédelmi támogatásban részesülő családok számáról, a támogatás mértékéről és a minősített gyermekek számáról. Mert mindösszesen bevallottan 136 gyermek hátrányos helyzetű és csak 35 dunaújvárosi kiskorú halmozottan hátrányos. Az iskolakezdési támogatáshoz 60, rendkívüli iskolakezdési támogatáshoz 2145 gyermek jutott hozzá.

Érdekes adat az is, hogy nagyon kevés gyermeknek kérelmezik az oktatási szünetekben az étkezést, pedig egészen biztosan sokkal többen voltak éhesek 2019 tavaszi szünetében, mint 37-en – tájékoztatott a vezető. A gyermekvédelmi rendszerből érkező 460 jelzés is sokat mondóan duplázódott meg 2019-re.

A tavaszi szünetre már most igényelhetik a szülők

Az Útkeresés Segítő Szolgálat Család- és Gyermekjóléti Szolgálat intézményvezetője, Kissné Fekete Éva beszámolója során hangsúlyozta, hogy – ahogyan a korábbi tanévekben, úgy most is – a 2020 áprilisi tavaszi szünetre lehet étkezést igényelni a hátrányos helyzetű gyermekek számára. Figyelni kell, mert március 20. a leadási határidő. A szolgálat elérhető a Bartók Béla utca 6/b alatt vagy a 25/510-100-as telefonszámon. A Családsegítő Szolgálat várja mindazon családok és egyének jelentkezését, akik átmenetileg vagy tartósan nehéz élethelyzetbe kerültek. A Családok Átmeneti Otthonában pedig elhelyezésüket kérhetik gyermeket nevelő, otthontalanná vált családok, amely a Frangepán utca 54. szám alatt található, vagy a 25/406-012-es számon hívható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában