területi és országos megmérettetések

2020.02.08. 20:00

Mindenki más-más technikát alkalmaz a párlatkészítéskor

Perkátán egyre többen hódolnak a párlatkészítés hobbijának, amely a térségi és nemzetközi hírű tavaszi pálinkaversenyüknek is köszönhető. A párlatkészítők közül többen indulnak különböző területi vagy országos minősítő versenyeken is, ahonnan szép eredményekkel térnek haza.

Horváth Dóra

Idén január 18-án tartották a Lövői Nemzetközi Pálinka- és Párlatverseny eredményhirdetését, amelyen Perkátát László Norbert és Oláh-Rác Linda képviselte.

A második alkalommal megrendezett verseny során Oláh-Rác Linda 5 bronz-, 2 ezüst-, 1 aranyérmet és egy Champion díjat nyert el, Norbert pedig 4 bronz-, 4 ezüst- és 1 arany­éremmel térhetett haza.

Oláh-Rác Linda arra a kérdésre, hogy miért foglalkozik egy nő párlatkészítéssel, mosolyogva azt feleli, hogy először csak segítőként volt jelen a különböző folyamatoknál, majd őt is érdekelni kezdte a párlat előállítása, s később belevágott a főzésébe is. E kapcsán fontos kiemelni, hogy általában a versenyzők tizede nő, tehát a konkurencia főleg férfiakból áll, bár egyre több bíráló érkezik a szebbik nem képviselői közül.

László Norbert, Oláh-Rác Linda és Balogh Zsolt szép sikerekkel öregbítette Perkáta hírnevét
Fotók: Horváth Dóra

– Most már meg tudom kóstolni a pálinkát, koncentrálok arra, hogy mit kell máshogy csinálnom, nagyon élvezem – mondta Linda, akinek saját bevallása szerint a kedvenc párlata a gyömbérből és a szilvából készített nedűje.

Egy párlatversenyen való részvétel nagyon alapos felkészülést igényel. Sok munkával jár a folyamat, amíg a gyümölcsből olyan termék születik, amit a készítője elküld egy-egy minősítőre.

– Itt a párlatok önmagukhoz képest versenyeznek – nyilatkozott László Norbert annak kapcsán, hogy miért éri meg indulni ezeken a megmérettetéseken. – A párlatkészítő kollégák megismerése, a versenyek és a bírálók felkészültsége, hozzáállása, szakmai tudása mind információval szolgál számunkra.

Norbert, aki a Trópusi mix elnevezésű főzetére a legbüszkébb, kihangsúlyozta, hogy minden verseny más véleményt mutat egy-egy mintáról, s minél több visszajelzést kap a készítő, annál objektívebb képet tud kialakítani magában a termékéről. Ezt a hozzáállást bizonyítja az a tény is, hogy a perkátai főzők közül többen indultak az országos és nemzetközi szintű Quintessence XI. Pálinka- és Párlatversenyen, amelynek helyszíne Lillafüred volt, eredményhirdetésének időpontja pedig 2020. január 24–25. A versenyen szintén szép eredmények születtek: Balogh Zsolt 4 ezüst- és 5 bronzérmet nyert el, László Norbert 7 bronz, 4 ezüst és 1 arany minősítést, ami kategóriagyőzelem, illetve az Év párlata címet is elhozta, Papp Ferenc pedig 2 ezüsttel és 3 bronzzal tért haza.

László Norbert, Pavlicsek Csaba, Papp Ferenc és Balogh Zsolt a Quintessence versenyen

– Ezek a versenyek hitelesek, jól megszervezettek, érdemes rájuk nevezni – mondta Balogh Zsolt általánosságban a párlatminősítőkről. – Van persze olyan, aki sértődötten távozik, ilyenkor el kell gondolkodni, hogy te hibáztál-e, vagy a versenyben keresd a hibát. Hozzáfűzi még, ő csak az említett Quintessencen és a perkátai regionális párlatversenyen szándékozik indulni a jövőben. Majd válaszol arra a kérdésre is, melyik a kedvenc saját párlata: a debreceni muskotályos szilva.

A versenyekről vélekedik Papp Ferenc is, aki 2010 óta foglalkozik pálinkakészítéssel. Ő a törköly- és borpárlatot részesíti előnyben, de néhány évente más gyümölccsel – például barackkal – is megpróbálkozik.

– A Quintessence messze az egyik legnagyobb verseny az országban – mondta Papp Ferenc.

Ahogy a különböző ízlésük a preferált termékükön megmutatkozik, úgy vélik, hogy a párlatok elkészítésében is más-más technikákkal dolgozik minden egyes pálinkafőző, hogy minőségi terméket produkáljon. Abban azonban egyetértenek – ahogy Balogh Zsolt mondta –, hogy a párlat készítésekor a mesternek „Sentinel”-nek kell lennie: remek szaglás, ízlelés és sok esetben látás is kell, hogy a rendelkezésére álljon. Ezek mellett elengedhetetlennek tartják a jó minőségű főzőkészüléket is, valamint a szerencsét, amit az időjárás és a jó termés hozhat meg számukra, s Norbert kiemeli a jó kapcsolatot is a gyümölcsbeszállítókkal.

– Ki kell ismerned a főzőt is, tudni kell, hogy mért megy így, mért megy úgy, össze kell vele ismerkedni, és nagyon jó barátságban kell vele lenni – összegzi Linda a gondolatait.

A perkátai párlatkészítők arra a kérdésre, hogy mik a jövőbeli terveik, egybehangzóan azt válaszolták, a legközelebbi céljuk a IV. Perkátai Regionális Párlatversenyen való részvétel, amelynek főszervezője Pavlicsek Csaba négyszeres nemzetgyőztes párlatkészítő. A verseny zsűrizésére 2020. március 14–15-én kerül sor, az eredményhirdető ünnepségre pedig egy héttel később, 21-én. Ezt követően pedig lelkesen készülnek a nyárra, s a gyümölcsszezonra, hogy a következő év is ilyen szép sikereket hozzon számukra a párlat készítés területén.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában