Nyilasi Tibor pályaedzője volt

2020.01.11. 15:30

Szepessy László, aki mindig labdarúgónak tartotta magát

Szepessy László, a Dunaújvárosi Kohász egykori kiváló labdarúgója tavaly december 21-én töltötte be a hetvenedik életévét. („Szemtanúk” állítják, tíz évet simán letagadhatna.) Kalandos pályafutására emlékezünk ezzel az interjúval.

Agárdy Csaba

Fotós: ZSEDROVITS ENIKO

Fotós: ZSEDROVITS ENIKO

Szepessy László 1949. december 21-én született Budapesten, majd tizenhárom évesen a BEAC-ban kezdett el futballozni, három év múlva pedig már a Budapesti Honvéd játékosa volt.

Pályafutásának jelentősebb állomásai VM Egyetértés (MTK-VM), Dunaújvárosi Kohász, Ferencváros, Rába ETO. Első osztályú szereplését a Volánban fejezte be, utána edzősködött. 1990 és 1994 között a Ferencvárosban Nyilasi Tibor pályaedzője volt, ahol magyar bajnoki címet szereztek, emellett egy ezüst-, egy bronzérem, három Magyar Kupaés két Szuperkupa-győzelem a mérlege, eközben megalapozták azt az FTC-t, amely 1995-ben a BL-főtáblára jutott. Többször dolgozott Dunaújvárosban, 2010 és 2014 között a Magyar Labdarúgó Szövetség alkalmazottja volt, az U 19-es és az U 16-os válogatottak szövetségi edzőjeként. Az U 19-es csapattal az Európa-bajnoki selejtező elitkörébe került, ez a kontinens legjobb tizenhat válogatottját jelenti. Ült a Rába ETO, a Tatabánya és legutóbb a Gyirmót kispadján, ahonnan tavaly márciusban távozott.

– Ön tősgyökeres budapesti, mégis Dunaújvárosban kötött ki, hosszú évek óta telepedett le itt…

– Ennek egyszerű az oka, a feleségem az egykori kézilabdázó, Azari Éva révén kötődöm ide. 1975 és 1978 között játszottam itt, majd még egyszer 1985-ben. Később négyszer edzősködtem Dunaújvárosban. – Hogyan került annak idején a városba? – Az MTK-VM-ben játszottam az NB I-ben, ez a klub az Egyetértés és az MTK egyesüléséből jött létre. A Kohásznál Palicskó Tibor volt az edző, ő hívott Dunaújvárosba, 1975 januárjában kerültem ide. Akkor tizenharmadikak voltunk az NB II-ben, majd a következő évben feljutottunk, és tizenkilenc góllal házi gólkirály lettem. Palicskót 1976- ban Novák Dezső váltotta, vele 1978-ban hetedikek lettünk, a vidéki csapatok közül csak a Haladás előzött meg minket. A Kohászban százhatvan meccsen negyven gólt lőttem. Itt szereztem magamnak a labdarúgásban hírnevet. A Kohásznak ez volt a csúcsteljesítménye, mert amikor Dunaferr SE néven bajnok lett a csapat, már egészen más időket éltünk, nem lehet a két időszakot összehasonlítani.

– Ilyen sikeres évek után mégis távozott. Mi volt az oka?

– Elég volt a négy és fél év, és szakmailag is előrébb akartam lépni. Az NB I-es Volán érintésével, Novák Dezső hívására a Ferencvároshoz szerződtem, jó döntés volt, hiszen a Ferencvárossal tizenegy év után, Nyilasi Tibor vezérletével bajnokok lettünk. Innen a Verebes-féle Rába ETO aranycsapatába kerültem, itt is bajnokok lettünk. Győrben sokat voltam kezdő, de sokat voltam taktikai csere. Ez engem nem zavart, mindig labdarúgónak tartottam magam, és egy futballista, ha kell, a kapuba is beáll. Tengelyben szerettem játszani, ezért majdnem mindegy volt, hogy beállósként, támadó középpályásként vagy éppen középcsatárként szerepeltem. Még jobbhátvéd is voltam. 1984-ben az UEFA Kupában az ETO-val a Manchester United ellen az északír Whiteside- t fogtam. Róla tudni kell, hogy tizenhét évesen már játszott felnőtt-világbajnokságon, ezzel világcsúcstartó. Az ETO-val nyolc európai kupatalálkozón léptem pályára.

Szepessy László tősgyökeres budapestiként lett igazi dunaújvárosi

– Sok jó edzővel dolgozott együtt, kikre emlékezik vissza a legszívesebben?

– Palicskó Tiborral nyertem először bajnokságot, amikor a Kohásszal feljutottunk az NB I-be, majd Novák Dezsővel értük el a Kohásszal a legjobb eredményt az első osztályban, később Novákkal már a Fradiban bajnokok lettünk. Verebes Józseffel pedig bajnokok ezüst- és bronzérmesek, Magyar Kupa másodikak voltunk.

– A válogatottság azonban elkerülte. Ennek mi volt az oka?

– Régi szóhasználattal, 1970-ben disszidáltam Belgiumba, ezért amikor hazatértem, a rendszer megbélyegezettje lettem. Persze azt sem szabad elfeledni, hogy abban az időben olyan labdarúgók játszottak, mint Fazekas László, Töröcsik András, Nyilasi Tibor, Kiss László, hogy csak néhány nevet említsek meg. Lakat Karcsi bácsi az olimpiai válogatottba meghívott, végigcsináltam a felkészülést, azonban 1984-ben a szocialista országok bojkottálták a Los Angeles-i olimpiát, úgyhogy itthon maradtunk.

– Évek óta edzősködik. Legutóbb az NB II-es Gyirmótól elküldték, pedig a csapat jól szerepelt, a második helyen álltak. Azóta mivel foglalkozik?

– Érthetetlen volt az elküldésem, de a magyar labdarúgásban már semmin sem lepődök meg. Egyébként akkor a Gyirmót harmadik lett a bajnokságban. Most a futballhoz semmi közöm, lelkes „fogyasztója” vagyok, amellett pedig az üzleti ügyeimet intézem.

– Nem is kívánkozik vissza valamelyik csapat kispadjára?

– Szeretnék még edzősködni, jó formában vagyok, de akármit már nem vállalnék el. Például csak Dunaújváros, Győr és Budapest jöhet szóba, Nyíregyházára, vagy valamelyik másik, távol lévő városba már nem mennék el.

– Ön igazi sportcsaládból származik, felesége, gyermekei sportolnak, illetve sportoltak…

– A feleségem pedagógusként dolgozik, ő volt Dunaújváros első válogatott kézilabdázója. A nagyobbik fiam, Robi a DPASE csapatkapitánya, Máté, Gergő, Bálint jégkorongozott, nem voltak ügyetlenek, de sajnos sérülékenyek voltak, ezért abbahagyták a hokit.

– Mi a véleménye a mai magyar labdarúgásról?

– Furcsa időket élünk. Több generáció felnőtt úgy, hogy nem látott igazán jó magyar futballt. A labdarúgás Magyarországon mindig szent dolog volt, nagyon szeretik, a foci meghatározó, az egész magyar sport kirakata volt régen. Meglepődök, amikor vereségek után ünnepelik a drukkerek a csapatainkat. Ennek az is az oka, hogy fogyasztói társadalomban élünk, a szurkolók fizetnek a futballért, de nem kapnak érte semmit, ezért saját magukat ünneplik. És persze szeretnék olyan jól érezni magukat, mint ahogy a nagy európai klubok szurkolói. Csak ott van minek örülni, nálunk pedig nem annyira. Annak ellenére, hogy fejlődik a magyar futball, még mindig nagy a távolság a világ élmezőnye és köztünk. Már vannak eredményeink, a válogatott esélyes arra, hogy ott legyen a jövő évi Eb-n, a Fradi csoportkörbe jutott az Európa Ligában, ezeknek lehet örülni.

– És hogyan látja a dunaújvárosi futballt?

– Dunaújvárosban most minden a várakozásról szól. Felépült egy jó stadion, eközben a csapat keresi az útját, mind szakmailag, mind szervezetileg. Nagyon szurkolok nekik azért, hogy újra sikeresek legyenek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában