életmódi

2020.01.27. 16:00

Megfázás vagy influenza? Hasonlóságok és különbségek a két betegség között

Az influenza és a megfázás is felső légúti megbetegedés, de két különböző kórokozó felelős érte. Hogyan ismerhetjük fel, mivel van dolgunk?

Borsányi Bea/FEOL

Az influenzát leginkább az A, B vagy igen ritkán a C jelű influenzavírus okozza, ezzel szemben a megfázásért egy másik víruscsoport felelős. A két betegség tünetei között ugyan vannak átfedések, de különbségek is. A megfázás fokozatosan, 2-3 nap alatt alakul ki. Jellemzően orrfolyással, orrdugulással, tüszszögéssel kezdődik, majd néhány nap múlva torokfájás, torokkaparás, száraz köhögés követi. A megfázás tünetei az első napokban rosszabbodnak, majd szépen fokozatosan javulnak, olvasható a feol.hu-n.

A megfázást és az influenzát is vírus okozza
Fotó: Shutterstock

Ezzel szemben az influenza hirtelen, szinte egyik óráról a másikra hidegrázással, fejfájással, izomfájdalommal és magas lázzal jelentkezik. Emellett a beteg elesettnek, gyengének érzi magát, és sokszor étvágya sincs. Torokfájás, száraz köhögés influenza esetén is kialakulhat. Ám míg a megfázás nem okoz nagyobb, csoportos megbetegedéseket, az influenza fertőző, gyorsan terjed, ezért akár világméretűvé is válhat a járvány.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában