2019.12.27. 17:30
Mit mondjunk a gyereknek – a református lelkész szerint
Jött a Mikulás, a Jézuska, és az angyalka érkezését vártuk. Mit szokás mondani gyermekeinknek a karácsony kapcsán? Fodor István református lelkész gondolatait osztjuk meg.
Fotó: LI
A szülők látni akarják a csodálkozást, az őszinte izgalmat és örömöt a gyermekük szemében, amíg még ártatlan csodálattal tudnak várni, és „igazán ünnepelni.” Sok szülő célja az, hogy az illúziót kiépítsék és fenntartsák, a gyermeküknek adjanak egy varázslattal teli időszakot… és eközben láthassák az apróságot, ahogy a karácsonyfa fényeiben valami igen nagy spirituális élményt él át. Erre a feltétlen nyitottságra, és csodálkozásra való készségre mondja Jézus, hogy „ilyeneké” az Isten országa.
Szentesti trükk: A gyerekek hosszas várakozás után kinyitották a nappali ajtaját, meglátták a fát, de alatta még nem volt ajándék… leültek, hogy elfogyasszák együtt a szentesti vacsorát. Tudták, ezalatt fognak megjönni az angyalkák, hogy meghozzák az ajándékokat. Amíg a család eszegetett, apukának fontos dolga akadt… és egy rövid időre eltűnt. Aztán megjött, és minden folytatódott tovább. Aztán a vacsora után ahogy benéztek a másik szobába, hirtelen meglátták, hogy megérkeztek a csomagok! Itt voltak! Itt voltak az angyalkák!
Bizonyára ezernyi hasonló trükkel él minden család, hogy a misztikumot, a varázst fenntartsa és táplálja. Meglepően egyszerű ötletek is nagy hatást tudnak gyakorolni a gyermekekre, fantáziájukra…
De vajon mi hazugság, és mi nem?
Egyes pszichológusok állítják, hogy tilos bármi olyanról beszélni, amit a szülők nem tartanak teljesen igaznak. Azaz, ha felnőttként nem gondoljuk, hogy a jótevő Mikulás jönne a csizmába tenni az ajándékot, akkor ne beszéljünk erről a gyerekeknek. Az ilyen hideg racionalizmussal kivennénk a varázslatot a Mikulás ünnepéből, vagy az ajándékhozó angyalkákat is száműznénk.
Vajon a varázslat hazugság?
A fejlődéslélektan szerint viszont igenis szabad a fantáziával élni, Mikulásról beszélni, vagy olyan módon részt venni a gyermek életében, hogy annak varázslatosságát gazdagítsuk, megőrizzük. Azt hiszem, ez az egészséges hozzáállás, ahol a szülő is néha tud játszótárs lenni, a fantáziájával aktívan játszani, akár megtanítani a képzelet erejére a gyermekeket, akiket a digitális világ egyre inkább megfoszt a képzelet világának mérhetetlen szépségétől! (A képzelőerő – mint kompetencia – eredménye egyébként az analitikus gondolkodás, a modellezés, később a (helyzet) elemzőképesség.)
Mi a helyzet a karácsony ünnepével?
Keresztyén szülőként komoly problémát jelent, ha a Jézusról és Istenről szóló bibliai történetek és lelki tanulságok is mesévé fajulnak. – Bár ugye használjuk az „elmeséljük” szót, de jó tisztázni, hogy ezt mi hisszük, mert a megtestesülés karácsonyi csodája a keresztyénség központi tartalmát rejti: Jézus személyét, aki Isten testben, köztünk.
Tehát ha nem akarjuk, hogy gyermekeink felnőve a Mikulással együtt a hitüket is a kukának támasszák, akkor…
Javallott kerülni a Kisjézusról szóló fantázia gyártását, mint aki „hozza az ajándékokat…” ezzel ő is egy szintre kerül a Mikulással, így előre gyengítjük a Jézusba vetett hitüket. Ehelyett nem rossz azt mondani, hogy az angyalok hozzák az ajándékokat!
Általánosságban is jó Jézust nem gyermekként emlegetni, ha hiszünk benne. (Református énekünk is így szól: „Kit az igaz szeretet a Jézushoz elvezet” míg egyéb verziókban a „kis Jézushoz vezet” hallható.)
Továbbá a gyermekeknek hallaniuk kell, hogy a szüleik mikor és milyen kritikus pillanatokban beszélnek Istenről és Jézusról. Milyen valós értékeket és erőt képvisel a hit a szülők életében… ezt viszont csak szavakkal lehet megtenni.
Egyesek azt mondják, hogy ők igyekeznek jó példát mutatni, ezzel mindent megtettek ahhoz, hogy gyermekük jó keresztyén legyen. Azonban ha a tetteink miértjére nem világítunk rá, akkor lehet hogy erkölcsösséget tanítottunk, de nem feltétlen keresztyénséget. Szavak nélkül, valamint hitünk megvallása nélkül nem lehet a gyermeket „keresztyén szellemben” nevelni. Igenis fontos, hogy mit beszélünk. Ebben helye van – kell is – a fantáziának, varázslatnak; de helye van az ettől élesen elválasztott élő Istenről szóló hiteles beszédnek, hitvallásnak is – hangsúlyozza Fodor István.