Nagyszerűen telnek a napok a Dózsa iskolában

2019.11.22. 07:00

Horváth Tamás visszatért

A Dózsa György Általános Iskolában ez a hét a móka és a kacagás időszaka, ugyanis ezekben a napokban rendezik meg a Dózsa-hetet, méghozzá különleges hetet, hiszen az idén negyvenéves az intézmény.

Agárdy Csaba

2019.11.21. Horváth Tamás koncert Dunaújváros Dózsa György Általános Iskola Fotós: Zsedrovits Enikő ZsE Dunaújvárosi Hírlap

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Hétfőn az elsős­avatással kezdődött a program, volt tanulmányi verseny és sportvetélkedő is. Ezekről korábban már beszámoltunk.

Szerdán az alsósoknak rendeztek igen jó hangulatú sportversenyt, délután pedig a felsősöknek a retró jegyében smink- és fodrászviadalt, az 1979-es év sminkjeit, illetve frizuráit kellett elkészíteniük a diákoknak – némi segítséggel.

Tegnap azután tovább forrósodott a hangulat. Délelőtt volt a nagy vetélkedő, a nyolcadikos tanulók mérték össze tudásukat, aminek a végén megválasztották a diákigazgatót.

Délután pedig napjaink egyik legnépszerűbb hazai zenésze, Horváth Tamás adott koncertet. A Sztárban sztár leszek zsűritagja nyolc évig járt a Dózsa iskolába, vagyis most visszatért a régi falak közé.

A csütörtöki nagy vetélkedőt a 8.c nyerte meg, ezért ők adhatták a diákigazgatót. Kvák Dávid jelképesen ma kapja meg egy napra Tóth Györgyné igazgatótól az iskola kulcsát. Tegnap délután zárásként jött a várva várt koncert Horváth Tamással, aki olyan fogadtatásban és szó szerint dobhártyát szakító sikítozásban részesült, mint a Beatles 1964-ben a londoni repülőtéren.

Horváth Tamás, aki első szóra, nagy örömmel fogadta el volt iskolája meghívását, igencsak megénekeltette, megtapsoltatta a Dózsa diákjait. Ami meglepő volt, hogy nem csak a nagyobbak, hanem a „tökalsók”, a legkisebbek is teli torokból énekelték Horváth Tamás slágereit – néhány pedagógussal kiegészülve.

Ma a diákigazgató beavatásával és a nyolcadik osztályosok programjainak megvalósításával ér véget a Dózsa-hét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában