Az életigenlést sugárzó, kísérletező festmények

Szín-világom címmel nyílt kiállítás a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aulájában Smuk Imre festményeiből. Nem véletlen a megfogalmazás, hogy nem Smuk Imre festőművészről beszélünk, de erről majd később.

Ritka az ilyen alkalom, amikor ennyire sokan kíváncsiak egy tárlat megnyitó ceremóniájára, mint a Bartók egykori művészeti igazgatójának kiállításán. Persze könnyű így, mondhatnánk, hiszen az alkotó lényegében hazai pályára érkezett, képei ráadásul nem először díszítik az aulagaléria falait. Mégis, ez a tárlat egészen más, mint az eddigiek. Egyrészt azért, amit Rohonczi ­ROHO István is kiemelt megnyitóbeszédében, jelesül az, hogy szinte beragyogják a képek a teret életvidám színvilágukkal. Mert Smuk Imre képeiről süt az, ami a hétköznapjait meghatározza, hogy jó élni. Úgy tűnik, ismét sikerült megtalálnia gyermeki énjét, és már nem a technikára figyel, hanem hagyja szárnyalni a képzeletét, bátran mer kísérletezni.

A rendhagyó tárlatnyitó keretes szerkezetét a Bartók két művésze, Polgár Lilla és Tőkés Nikoletta színművésznők adták meg versekkel, sanzonokkal. Az esemény gerincét pedig Őze Áron színművész, a Bartók igazgatója és Smuk Imre pódiumbeszélgetése adta. Mint ebből kiderült, az igazgató önmaga jelentkezett a megnyitóra, amikor kiderült, hogy a volt művészeti vezető állít ki a színházban. Smuk Imre pedig azt kérte a kurátortól, hogy a meghívón a bevezetőben említett módon szerepeljen, ne használják a festőművész kifejezést. Őze Áron viszont megszavaztatta a jelenlévőket, akik egyöntetűen amellett tették le a voksukat, hogy festőművészként tekintenek rá. Az est meglepetése az volt, hogy Őze meghívta a következő évadra, hogy rendezzen meg egy darabot.