mindent a tósztról

2019.10.19. 15:00

Kenyér a borban

Miután József kezében egy teli pohár birspálinkával tósztot mondott a vendégek tiszteletére, Eszter is szót kért, és kifejezte háláját és szeretetét barátaik felé, majd állva koccintottak egymás egészségére.

Szente Tünde

S mivel csakhamar nőkre terelődött a szó, Sarolta hozzátette, hogy bizonyos kultúrákban a nők nem mondhatnak tósztot. A viking hagyományos esküvőn az első adag sört a vőlegény egy különleges pohárban szolgálta fel a feleségnek, amit a vikingek „szerető serlegnek” neveztek. Közben a menyasszony egy szertartásos verset szavalt, férje pedig a kelyhet a magasba emelte. Az első kortyot Thornak, a menny­dörgés istenének szentelte, és tósztot mondott Odinnak, a skandináv mitológiában a legnagyobb és legbölcsebb istennek. Aztán mégegyszer belekortyolt a mézes sörbe, majd átnyújtotta a poharat hitvesének, aki így köszöntötte Freyát, a szerelem, a szépség és a termékenység istennőjét.

Tamás szerint a grúz asztalnál szigorú rend uralkodik, erről a tamada, a lakoma szertartásmestere gondoskodik. A tamada rendszerint a házigazda, de lehet a vendégsereg egyik választott férfitagja is. Tőle kell engedélyt kérni, ha valaki pohárköszöntőt kíván mondani. A szülőkre, testvérekre, gyermekekre, nőkre, barátságra, hazára mondott tósztok mellett köszöntik az asztaltársaság minden egyes tagját, elsőként a vendégeket. Valóságos szellemi vetélkedő alakul ki az asztal körül, amelyben a hagyomány szerint inkább csak a férfiak vesznek részt. Napjainkban, kisebb társaságban már előfordul, hogy nőt választanak tamadának. Megindító szokás, hogy akinek halottja van, az a halott emlékére egy darab kenyeret márt a borába, és leteszi maga mellé az asztalra.

Ez pedig azért is érdekes, mert a tószt kifejezés a XVI. század környékén, angol nyelvterületen jelent meg a toast, vagyis a pirítós szóból. Szokás volt ugyanis a bor savasságát egy szelet kenyérrel enyhíteni. A középkori udvari fogadásokon, nemesi estélyeken, közemberek által adott vacsorákon illett egy-egy tósztot mondani valamennyi jelentős vendég tiszteletére. A tósztmester megjelenésével szabályozták a köszöntések sorát.

A földbirtokos Szilvássy Béla és báró Wass Antónia gyermeke Szilvássy Karola, lány létére mondott tósztot egy erdélyi eljegyzési lakomán a jelenlévők legnagyobb felháborodására. Az erdélyi arisztokrácia botrányhőse életét a nők egyenjogúságáért szentelte.

A mai protokoll szabályai szerint a pohárköszöntőnek tartalmaznia kell a fővendég és felesége, a jelenlévő hölgyek és urak megszólítását, az alkalom méltatását, a jókívánságokat. A pohárköszöntőt csak teli pohárral illik mondani, utána bármikor kortyolhatunk az italunkból. A vendégek felállva, alkoholtartalmú italokkal koccintanak az étkezés elején és végén, avagy a főétel és a desszert között. A többi köszöntő, például a díszvendégé, vagy a legidősebb vendégé az illendőség szerint lényegre törő és rövid.

Vezető képünk illusztráció.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában