háromszázan gyűltek össze

2019.09.04. 09:00

Tanévkezdés a Szabó Magda református iskolában

Telt ház volt a Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tag­intézményében vasárnap délután.

dh

Több mint háromszázan gyűltek össze, majd megnyitották második tanévüket. A ­nyár folyamán 38-cal nőtt a tanulói létszám, vagyis 200 diákkal kezdheti meg az új tanévet az iskola. A másodikosok műsora után ünnepélyesen az iskola tanulójává fogadták mind az 53 új diákot, akik a református iskolákban szokásos módon, fogadalmat tettek arról, hogy szüleiket, tanáraikat tisztelik, tanulótársaikkal szemben testvéri szeretettel viselkednek. Újonnan munkát vállaló pedagógusok is nyilvánosan megesküdtek, hogy legjobb tudásuk, lelkiismeretük szerint, hitben szolgálják az iskolát és Isten dicsőségét, a református egyház, hazánk és magyar nemzetünk javára. Kovács Henrietta Judit, az intézmény lelkésze rövid igehirdetés után megáldotta az iskola közösségét. Farkas Márta igazgató elmondta, teljes biztonsággal kezdik a tanévet, hisz minden adott, hogy egy gazdag, eredményes tanévben legyen részük.

Kovács Henrietta Judit meg áldotta a közösséget Fotó: amatőr

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában