Csupa édességgel tarkított út az országtorta első helyezéséig

Ezért aztán arról most nem mesélünk!

Megismerve az ott dolgozó alkotói közösséget, amelyet a három kiváló cukrászmester, az apa, valamint két fia fémjelez, inkább a sikerhez vezető út egy-két pontját mutatjuk be.

– A feleségemnek volt egy mondjuk úgy, „kényszervállalkozása”, egy tizenöt négyzetméteres üzletben csináltunk kis fagyizót. Néhány év után már kezdett körvonalazódni bennünk, hogy az alkalmas pillanatban akár szintet is válthatnánk! Már akkor is jó minőségű fagy­laltot készítettünk. – Az első sikereimet Szerván­szky Lászlónak, a tanítómesteremnek (akihez felnőtt fejjel szegődtem), az ország egyik leghíresebb mestercukrászának köszönhettem. A fiaim is nála végeztek. Nem volt muszáj nekik, de hogy őszinte legyek, nem voltak ők olyan irgalmatlanul jó tanulók, hogy agysebészek lehessenek (mondja nevetve), úgyhogy maradt ez a szakma.

– Azt, hogy „ez már valami!”, tőlem a mai napig nem hallották. Magammal szemben is erősen maximalista vagyok, tudom, hogy dicsérni is kéne, de az rám nem olyan nagyon jellemző (vallja be cinkos mosollyal).

– Amikor már a fiaim is cukrászként végeztek, akkor éreztük azt, hogy mindenképpen bővíteni kell a repertoárunkat. Ők nagyon sok külföldi tanulmányúton vettek részt, amire eleinte szinte ostorral kellett őket rászedni… Én főleg olaszországi szakmai bemutatókra jártam. Ezek mindig egy kis pluszt adtak a napi munkánkhoz. Nagyjából úgy tíz éve lehetett, amikor az első fagylaltversenyeinken jönni kezdtek az eredmények. Akkor azt éreztem, hogy ez a két fiú lassan már a riválisom lett! Mára pedig egyértelműen túlnőttek rajtam. Nekem főképp a cég menedzselése, a szállítási és anyagbeszerzési feladatok maradtak. Ez azért nagy büszkeségem!

A dunaföldvári cukrászdinasztia tagjai sikert sikerre halmoznak

– Azt szokták mondani, hogy minden sikeres férfi mögött áll egy nő! A mi vállalkozásunkban, akár az igazi olasz családokban a Mammának komoly szerepe van. Nálunk is ő, a feleségem tölti be ezt az összekovácsoló erőt. Mindennap főz, ha kell, öt unokával foglalkozik egy időben. Nekem hivatalból is muszáj szót fogadni neki, a gyerekeim pedig udvariasságból is megteszik. És ne felejtsük el, hogy az ő egyszemélyes vállalkozásából alakult ki ez a mai cég!

A fivérek, akik apjuk nyomdokaiba léptek

Akár az édesapjuk, ők is már „régen” mesterek. Nem túlzok, velük találkozni és beszélgetni olyan, akár valami sikeres film­sztárokkal. Hibátlan a megjelenés és a stílus, mondatonként sziporkáznak a poénjaik, és verbálisan elverik a port a kérdezőn. Jó lesz velük vigyázni, mert Tóth Norbert idén az ország tortája versenyen első lett!

– Jó érzés megnyerni ezt a Magyarország tortája versenyt. Mondjuk, ami még vele jár, az nem az én terepem. A különböző médiákba járni, tévés műsorokban szerepelni, a sokféle sajtóorgánumoknak interjút adni, még mindig egy kicsit idegen világ a számomra.

– A bátyám viszi a fagylaltvonalat, ezért nekem a süti jutott. És, ha már benne vagyunk valamiben, akkor mindig jobbat és jobban kell csinálnunk! Nem szabad leragadnunk a középszerű megoldásoknál. A cukrászat az a szakma, ami szinte hetente megújul. Ez arra ösztönzi az embert, hogy folyamatosan fejlődjön és igyekezzen egyre jobbat adni a vendégeinek.

– Szerencsére sokszor sikerült kijutnom külföldi tanulmányutakra, vagy eljutni az itthon bemutatót és tanfolyamokat tartó külföldi cukrászok kurzusaira. Tőlük is nagyon sokat lehetett tanulni. A magyar cukrászat olyan, mint a futballunk, valamikor mi kápráztattuk el a külföldieket, ma pedig már nekünk kell fölzárkóznunk a nyugat-európai színvonalhoz. Nem egy az egyben kell tőlük átvenni a gyakorlatukat, hanem az apró kis trükköket kell ellesni tőlük, amivel jobbá lehet tenni a süteményeinket és akár a klasszikus cukrászatunkat is. Nagy a tolakodás a csúcsra törők között. Szerencsére az elmúlt tíz évben – azoknak köszönhetően, akik segítik a fiatal szakembereket abban, hogy eljussanak a híres külföldi mesterekhez, a továbbképzésekre – sokat fejlődött a magyar cukrászat.

– Szeretem az édességet, pláne a fagyit. Különösen az egyszerű, házias jellegű süteményeket, mint például a házi krémes vagy a franciáknál a mille feuille! A barátok „anyukám sütötte” dobozaira egyből rányúlok, mert az mégiscsak más, mint a cukrászdai termékek.

– A következő öt évben nem fogok indulni. Az elmúlt négyben ugyanis annyit dolgoztam ezért a sikerért, hogy most egy ideig inkább a családdal és az itteni munkákkal szeretnék foglalkozni. Lehet, hogy ismét kitalálok valami újat, de azt majd itt az üzletben fogjuk bevezetni. Egyébként, ha nem sikerült volna nyernem, arra az esetre a jövő évi tervem is félig-meddig elkészült. Egyenlőre eltettem magamnak (mondja nem titkolt pókermosollyal).

A fiatalabbik Tóth István, aki fagylaltjairól híres

– Én lettem a fagyis. Nincs benne semmi különös, én kezdtem el előbb itt dolgozni, és egyszer a fater bejelentette, hogy kezdjem el a fagyasztást és utána már a nálam maradt ez a feladat.

– Szerencsés dolog a nagy múltú olasz cégeknél tanulni. Olyan helyeken, ahol a különböző fagylaltalapanyagokat készítik. Ott ismerkedtem meg az újabb technológiákkal és receptekkel. Persze itt is fontos, hogy nem a másolás az igazi, hanem az alkalmazás, és az általa való előrelépés.

– Bőséges a választékunk, pontosan nem is tudnám megmondani a számukat, de hogy az ötvenet meghaladja, az biztos. Azt, hogy ma mit kínáljunk, azt egyedül én találom ki, de hallgatok az itt dolgozó lányokra, akik nagyon pontosan tudják, hogy mikor melyik fajtát kedvelik igazán a vendégek. Tudom például, hogy a te kedvenceidet ma nem készítettem el! – mondja nevetve. – Annyira széles ez a paletta, hogy akár naponta jelentkezhetnénk az itt újdonságnak számító fajtákkal. Egész évben kitartana, és nem jutnánk a végére.

– Egy biztos, hogy nem görcsölök a műhelyben, hogy valami újdonságot találjak ki. Egyszerre csak kipattan, és amikor lehet kipróbálom, hogy vajon jó lesz-e?! Hiszek abban, hogy amit elkészítek, az finom, és másoknak is ízleni fog. Mostanában a mangót és a piros bogyós gyümölcsöket szeretem. Nagy kedvencem az erdei gyümölcs.

Az idősebb Tóth István és az újabb ötletek

– Közöttünk mindig óriási szakmai csaták zajlottak, de ez így volt a Norbival is. A baj csak az, hogy az én a személyiségemmel jobban hasonlítok rá. Mindketten nagyon makacsok vagyunk, az öcsém szerencséjére nem az. Nem vitatkozni akarok, csak kiállok az igazam mellett, de gondolom, hogy az nem baj! Szerencsére már megszűnt az a világ, mert ő másik fontos területet talált magának. Ez felszabadított bennünket.

– Fagyitrófea? Lehetséges, hogy ráindulunk. A legelső díjnyertes fagy­laltunkat én találtam ki. Ez volt a Zacher. Itthon már két éve készítettük, de amikor díjat nyertünk vele, akkor indult be igazán a saját üzletünkben. Mit tagadjam, inspirál Norbi sikere...

A Boldogasszony csipkéje

A Boldogasszony csipkéje a málna népies elnevezése. A nyertes torta összes rétegében megtalálható a gyümölcs, így egy torta több mint 600 gramm málnát tartalmaz. Alul roppanós réteg málnás áztatóval átitatott piskóta, málnás-fehér csokoládés krém, citromos-bazsalikomos felvert ganache, málnalekvár és málnás meringue alkotják a tortát. A csipkét a torta tetején a citromos, bazsalikomos felvert ganache idézi, amelyek közeit málnalekvár tölti ki. Liofilizált málnadarabokkal megszórt meringue-gekkel és zöldre színezett fehér csokoládé lapkákkal díszítik.