Gyermekelőadás a főtéren: igazi ünnepnap!

Itt, a szabad ég alatt, a nagy téren igazán hatott a sok, kipirult gyerekarc, a csengő hangok, a pörgés-forgás, a kígyózás, a kosztümök, pardon: a népviseletek, amelyek közül a leginkább egzotikus kétségtelenül a beloianniszi görög néptáncegyüttes ruhája volt, amíg a legszebb talán az egyik Vasas-tánccsoporté – de lehetséges, hogy csak elfogult vagyok... És itt, a főtéren, ahol nemcsak az összes, közel háromszáz táncos volt együtt, hanem minden néző is, közöttük is elsősorban persze a családtagok, a szülők, nagyszülők, testvérek – itt tehát a gyerekek is kiélhették magukat, a versenyzés szorongása nélkül, felszabadultan mutathatták meg, hogy mit is tudnak!

Márpedig: nagyon sokat tudnak. Táncbéli felkészültségük megítélésére nem vagyok alkalmas: nem értek hozzá, de az biztos, hogy igazi, tiszta örömmel járták a táncokat, s tökéletesen elérték azt a célt, amelyért sok-sok ősük is ropta az ilyen-olyan lépéseket: megkülönböztették ezzel az ünnepnapokat a hétköznapoktól.

Táncünnep volt tehát, amilyen csak a legjobb rendezvényeknél fordul elő. Amelyek miatt nem csak gyerekkorukban, de még idős fejjel is táncos marad valaki...