Pillanatképek a szombati kerékpározásról

2019.05.14. 14:00

Bringatúra: élmény, közösen és jólesően!

Pekarek János

Lezajlott hát szombaton a helybéli bringások talán legnagyobb idei közösségi kalandja, több mint ezerkétszázan teljesítették a mintegy 35 kilométeres távot a Dunaújváros – Mezőfalva – Dunaújváros útvonalon a 35. Bringatúra alkalmából, és ez szokás szerint rengeteg élményt jelentett a résztvevőknek.

Meg azoknak is, akik kissé kényelmesebben, a start- és célhelyről, esetleg egy útvonal melletti megfigyelőpontról nézték a mezőnyt. Ilyenkor mindig van alkalom megállapítani, hol tart a kerékpárépítés technikája. Bár a trendek alapvetően nem változtak, azt ezúttal is látni lehetett, hogy a sportbiciklik szerkezete egyre jobban közelít a motorkerékpárokéhoz. Érdekes módon mind a terep-, mind a gyorsasági motorokhoz hasonló megoldások fel-feltűntek az igazán drága gépeken. De akadt, aki valóságos kerékpár-meghajtású choppert épített. S persze voltak a csúcsoktól távoli, olykor egészen hétköznapi megoldások, hiszen a dologban éppen a tekerés a lényeg. S persze: az élmény!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában