Makita-Hikari Dojo

2019.03.11. 20:00

Minden versenyző éremmel tért haza

A Makita-Hikari Dojo karatékái januárban megkezdték az éves munkájukat a programtervben foglaltak szerint haladva.

Gallai Péter

A klub képviselői január végén három fővel vettek részt a Magyar JKA Karate Szövetség szakmai továbbképző hétvégéjén Kecskeméten, ahol edzői, versenybírói és vizsgáztatói ismereteiket frissítették fel. Február elején a hagyományos „klubedzést” tartották meg, igen sok új érdeklődővel és a mozgásra hajlandó szülőkkel együtt.

A dunaújvárosi karatékák a Kunmadaras Kupán kezdték meg a hazai versenyszezont Fotó: Makita-Hikari Dojo

Szintén múlt hónap elején Kovács Bence Prágában szerepelt a válogatott tagjaként, ahol hétcsapatos „ráhangoló” nemzetközi versenyen vett részt, a magyarok a harmadik helyet szerezték meg.

– Március első hétvégéjén tőlünk hat fő vett részt Balassagyarmaton, a Sawada és Ohta japán mesterek által vezetett „Palóc gasshuku” edzőtáborban, ahol pontos képet kaptunk arról, mit és hogyan érdemes gyakorolni. Szombaton pedig Kunhegyesen, a XI. Kunmadaras Kupa versenyen megkezdtük a hazai versenyszezont. Erre 24 egyesület 240 versenyzőt mintegy 400 nevezéssel delegált az évnyitó eseményre. Ebben az évben kissé szerényebb versenyzői létszámunk lesz, mert megpróbálunk kicsit jobban a jövő építésére koncentrálni, de a felkészülés minőségét ez nem befolyásolja. A résztvevők magas száma előrevetítette, hogy meg kell küzdeni az eredményért – tájékoztatta lapunkat Schneider László klubvezető.

Kovács Bence a döntőben visszalépett testvére, Máté javára

A kunmadarasi kupán tőlünk kilencen indultak, ebből ketten első versenyükön szerepeltek. Schneider László szerint egy-két jobb eredmény benne maradt a versenyben, de nem szokásuk a kifogás keresése. A három első helyből külön örömükre kettő a legnagyobb (junior és felnőtt) korosztályban és kumite számban született. A felnőtt férfiak kumite számában Kovács Bence és Kovács Máté (ő junior létére) jutottak a döntőbe, ahol Bence – mivel testvérek és egymás ellen versenyen nem mérkőznek – visszalépett az öccse javára. – Meglátásunk, hogy Szlávik Bence junior kumite mérkőzésén rossz bírói döntés született – sajnos itt ebben a számban duplán kellett megküzdenünk a találatok elismeréséért –, pedig esélyes volt, hogy itt is „házi döntőt” játszanak Mátéval. Juhász János és jómagam a versenybírói testületnek a tagjai voltunk. Versenyzőinknek csak gratulálni lehet, hiszen mindenki érmes helyezéssel tért haza, a szülőknek meg köszönet jár, hogy segítették a csapatot az utaztatásban – tette hozzá.

Számos dobogós helyezéssel

I. kcs. utánp. fi ú kihon: 1. Pats-Belső Dorián Gábor. Kata: 3. Pats-Belső Dorián Gábor. III. kcs. utánp. lány kata: 4. Szalontai Petra Szilvia, kihon ippon kumite: 2. Szalontai Petra Szilvia. III. kcs. haladó lány kata: 3. Fatalin Enikő Noémi, kihon ippon kumite: 2. Fatalin Enikő Noémi. III. kcs. „A” haladó lány ippon shobu kumite: 2. Takács Nikolett. III. kcs. „B” haladó lány ippon shobu kumite: 2. Fatalin Enikő Noémi. IV. kcs. haladó lány ippon shobu kumite: 3. Szilaski Szonja, 3. Fatalin Viktória Zsófi a. Junior férfi kata: 2. Kovács Máté, 3. Szlávik Bence. Junior férfi ippon shobu kumite: 1. Kovács Máté. Felnőtt férfi ippon shobu kumite: 1. Kovács Máté, 2. Kovács Bence.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában