Latinovics Lívia és Juhász Szebasztián olimpiai aranyai

Magyarországot 62 magyar sportoló képviselte 14 sportágban. Büszkék lehetünk a két, dunaújvárosi versenyzőre is, akik tornászként kijutottak a világversenyre.

Latinovics Lívia

fantasztikus eredményeket ért el az olimpián: összetettben, gerendán, talajon és felemás korláton lett olimpiai aranyérmes, ugrásban pedig negyedik helyezett.

Eleinte félszeg, bátortalan kislány volt; de a kezdetektől fogva nagyon szorgalmas. Kitartásának és céltudatosságának, valamint támogató családi hátterének köszönhetően látványosan fejlődött, és fejlődik. Eddigi legjobb eredményeként a 2018-as nyílt országos tornaversenyen 1-es szint, 1-es divízióban mind a négy szeren: ugrásban, felemás korláton, gerendán és talajon, valamint összetettben is aranyérmes lett, ezzel a női mezőny legeredményesebb versenyzője volt. Nagyon büszke rá, hogy Abu Dhabiba utazhatott. Célja között szerepelt, hogy szépen sikerüljenek a gyakorlatai, és minél jobb eredményt érjen el.

A torna mellett hobbija a zenehallgatás. Gyönyörűen énekel és hegedülni tanul. Szeret kertészkedni és állatokat gondozni. A Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben tanul.

Juhász Szebasztián

szintén remekelt, három arannyal térhet haza. Talajon, nyújtón és összetettben is olimpiai bajnok lett. Ezen kívül egy ezüstöt szerzett lólengésben és egy bronzérmet korláton.

Szebasztián 16 éves, nagyon szorgalmas, igyekvő sportoló. Példamutatóan viselkedik és dolgozik. Ennek köszönheti, hogy évről évre egyre eredményesebben szerepel a versenyeken. Eddigi legjobb eredményeként a 2018-as nyílt országos tornaversenyen 1-es szint, 1-es divízióban talajon, lólengésben, nyújtón és összetettben aranyérmes; ugrásban, gyűrűn és korláton pedig ezüstérmes lett; ezzel a férfi mezőny egyik legeredményesebb versenyzőjének bizonyult. Nagy vágya teljesül azzal, hogy kijuthatott a speciális olimpiára.

Hobbija a zenehallgatás, számítógépezés, de szívesen tölti idejét barátaival is. Szeret családja körében beszélgetni, játszani. Nem csoda, hisz’ különleges családban él, ahol tizenegyen vannak testvérek. A Mórába járt, két éve ballagott, most Dunaföldváron az SzSzC Magyar László Szakképző Iskolájában 10. osztályos és hegesztőnek tanul.

Velük tartott Salamonné Szabó Éva

a Móra testnevelője, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség tornaszakágvezető-helyettese, akit az Egyesült Arab Emírségben értünk utol.

– Miként készítette fel a két fiatalt? 

– Szebasztián hat, Lívia öt éve jár hozzám tornázni. Az olimpiai felkészülés alatt heti négy gyakorláson vettek részt, ezen kívül volt egy dunaújvárosi válogatott edzőtábor, valamint Győrben a teljes olimpiai delegációnak. Szintén a felkészülést segítették az MSOSZ által rendezett versenyek. Nagy előny az is, hogy Szebinek négy évig voltam, Líviának jelenleg is én vagyok a testnevelője, így az órákba is bele tudtam építeni olyan feladatokat, amelyek segítették a felkészülést.

– Az érmeket tekintve eredményes volt a felkészítés. Számított arra, hogy ilyen sikereket érnek el? 

– Tudtam, minden tőlünk telhetőt megtettünk a felkészülés során, és hogy mindkét gyerek több szeren is nagyon szép gyakorlatra képes. Viszont nem ismertem a nemzetközi mezőnyt, mert mindhármunknak ez volt az első nemzetközi megmérettetése. Bíztam a szép szereplésben, de kilenc éremre, amiből ráadásul hét arany, semmiképpen sem számítottam.

Felejthetetlen, örök élményekkel gazdagodtak

– Az élményeinkre nem könnyű szavakat találni. A látvány, ami fogadott bennünket, a vendégszeretet, kedvesség, figyelmesség, amit folyamatosan tapasztalunk, a programok, amelyeket szerveztek nekünk leírhatatlan. Szebasztián szavaival élve: „elfelejthetetlen” – mondta élményeikről Salamonné Szabó Éva, akinek felvetettük, hogy az olimpiai aranynál nincs nagyobb siker, ezek után milyen terveik lehetnek a jövőre nézve.

– Az olimpiai arany csak hab a tortán, az elsődleges cél eddig, és ezután is az, hogy minél több – bizonyos szempontból hátrányos helyzetű – gyermeket fejlesszek, neveljek és juttassak sikerélményhez a torna által. A legfontosabb: a tanítványaim önmagukhoz képest folyamatosan fejlődjenek, és abban bízom, hogy ez a későbbi életükre is pozitív hatással lehet.