egy napi abrakért, egy zsák búzáért felszántottak

2019.03.03. 15:30

Ezeréves éhség lett volna? Földosztás: a múlt emlékezete

1980-at írtunk. Jöttömre maga mellé eresztette a vasvillát, fejét lehajtva kilépett a disznóólból, a kapuhoz jött, s már az alacsony kerítés fölött kezet rázott velem.

Jakab Klára

– Kicsit még várnia kell – rebbentette szét maga körül a tyúkokat –, hogy befejezzem a ganézást. Aztán meg hamarosan etetni kell.

Felkapta a nyírágseprűt, az ólhoz ballagott, komótosan befejezte a takarítást.

– Hücsbe, hücsbe – legyintette meg az egyik szabadulni vágyó malacot, s mert hasztalan volt a noszogatás, lábánál fogva húzta a visító állatot.

A nyárikonyhában telepedtünk le, rágyújtott, s mint rózsafüzéren a szemeket, úgy pergettük vissza az időt.

Igazi élő történelemóra volt az öreggel beszélni. Gyuri bácsi a kályha mellé húzódott, s hümmögve mondta: – Az ám, a földosztás, éppen harmincöt éve volt.

Aratók és kéveszedők a gabonatáblában

A sors kegyes volt, a levéltárban vaskos dossziét töltenek meg az 1945-ös pentelei földreform iratai. A gazdag anyag sértetlenül maradt ránk. Jegyzőkönyvek, kérelmek, határozatok idézik azt az ellentmondásoktól, hibáktól egyáltalán nem mentes, bonyolult, izgalmas időszakot. A nevek ismerősen csengenek: Pék, Sutyera, Garbacz, Sóti, Beszezics, Pós, Sztanó, Siti – velük találkoztunk ma is a városban, az egykori földhözjuttatottak utódai ők. Szemtanú azonban már kevés van. Elköltöztek, meghaltak, vagy az öregség gyengítette az emlékezetüket.

Az öröm hamar alábbhagyott, amikor kiderült, nincs mit és mivel vetni

1980-ban Csavajda Gyuri bácsi korához képest még jó egészségben élt, s tisztán emlékezett a történtekre. Kívülről fújta az összes nagybirtokos nevét, hogy kitől mennyit vettek el, s ki mennyit kapott. Pentelén már 1944 decemberében mozgolódni kezdett a Községi Földigénylő Bizottság, mert bár kommunista alapszervezet, pártcsoport nem volt, kommunisták azért éltek a faluban.

– Február másodikán, amikor Pentelén végérvényesen befejeződött a háború, engem Csősz községben vagoníroztak éppen – mesélte Gyuri bácsi. – Csak április negyedikén kerültem haza. Megkeresett a Molnár Pista, meg a Varga Laci, hogy segíthetnék tán valamit, mert jól ismertem a határt, meg az uradalmakat.

A földosztás lassacskán haladt. Előbb júliusban, majd augusztusban sürgették a befejezését, de mert ez nem történt meg, 1945 októberében hivatalosan zárták le. Az eredeti 101 igénylő helyett 314-en kaptak földet, a később hazatérőknek pedig 223 holdat tartalékoltak. Gyuri bácsinak akkor már két gyereke volt, így ő is kapott öt holdat.

A földbirtokosok még hónapokon át kérvényeztek, vizsgálatokat indíttattak, s a zűrzavart csak tetézte, hogy a Községi Földigénylő Bizottság, a Megyei Földbirtokrendező Tanács és az Országos Földbirtokrendező Tanács ugyanazokban az ügyekben egymással ellentétes döntéseket hozott.

– Azt is kevesen tudják, hogy itt igazából kétszer volt földosztás. Mert volt egy elkapkodott, amikor a holdakat csak olyan lépésformán mérték ki – mesélte Gyuri bácsi.

Így aztán, aki jobban igyekezett, az a legjobb földből szakíthatta ki a magáét. Az emlékezet megőrizte az „igyekvők” nevét, de ott is maradnak kimondatlanul, ha élnek, azért, ha meghaltak, hát azért.

A föld miatt érzett öröm hamar alábbhagyott, amikor kiderült, hogy nincs mit és mivel vetni. Kevés volt az igavonó állat, így annak ellenére, hogy nem is jutott mindenkinek föld, tavasszal mégis 1500 hold állt műveletlenül. A lovas gazdák már trágyát hordtak, amikor az újgazdáknak még egy négyszögöl vetésük sem volt. A Földigénylő Bizottság elvetette a volt nagybirtokosok állatait (Dóra Szilárd tíz lovából kettőt), de a Megyei Földbirtokrendező Tanács – mint már annyiszor – ezúttal is szembehelyezkedett a radikális és ésszerűnek is mondható határozattal, s a földbirtokosnak adott igazat.

A föld évszázadokon át öröm és bánat forrása volt Fotók: fortepan

A lovak kérdésében a falun belül is voltak összetűzések. A bizottságnak május utolsó két hetében csak lólopás ügyben háromszor kellett igaz­ságot tennie a penteleiek között. A kitartóbbak külföldre indultak lóért (a faluból egyszerre öten is nekivágtak Német­országnak), kis túlzással tehát azt is mondhatnánk, hogy a pentelei lószaporulat egy grazi cirkuszi ménnek köszönhető.

Az igazi segítséget az jelentette, hogy a szovjet lovasok egy napi jó abrakért, egy zsák búzáért felszántották a földeket. Mert volt ám itt sok egyedül élő asszony, seregnyi apró gyerekkel, akik éhen is halhattak volna a földjüktől. Gyuri bácsi negyven holdat művelt ilyen szerencsétleneknek – s mégsem ez volt az általános.

Pentelén is kevés volt a ló

Az igazi gondok azonban csak ezután jöttek. A lépésre kimért földet földmérők pontosították, s előfordult, hogy az egyik gazda által már bevetett föld a mérés után másikhoz került, aki aztán learatta róla a termést. Nehéz idő voltak, s bizony, mindenki élt, ahogy tudott. Magának.

Ezeréves földéhség… ízlelgetve a szavakat, keserű a megállapítás. Ha sokéves éhséget elégített ki a földosztás, nos, akkor gyorsan jóllaktunk.

Nehéz dolog ez a földdel. Tudjuk, hogy sokan beköltöznek a városba, mondván, nem túrják a földet, mint őseik. De látjuk, hogy szombat-vasárnap tömött buszok mennek a kulcsi, rácalmási, kisapostagi, venyimi telkekhez. Fiatal gazdák felfedezik újból a gazdaságban rejlő lehetőséget, és a föld megint kiváló befektetésnek számít. Az lehet a baj, hogy némelyeket vonz, másokat meg taszít a föld. Mert a földosztás még ma is úgy él emlékezetünkben, hogy közvetlenül kapcsolódik hozzá a sokakban fájó emléket hagyó szövetkezetesítés. Az embereknek nem maradt idejük örülni.

Az 1945-ös földreform

A háború előtt a kilencmillió magyar állampolgár fele élt a földművelésből. Az ország 4,8 millió katasztrális holdnyi termőterületének csaknem egyharmadát kitevő 1070 birtokon a lakosság 0,06%-át kitevő nagybirtokos osztozott.

A középbirtokosoké volt másik egyharmad, a mezőgazdasági munkások, törpebirtokosok, kubikosok és napszámosok pedig (akik az ország lakosságának egyharmadát képezték) mindössze a földterület egyharmadán osztoztak. Az 1945-ös földreformot az előző év decemberében Debrecenben, a szovjet hadsereg által megszállt területen alakult Ideiglenes Nemzeti Kormány rendelte el március 15-én. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés utólag szentesítette a rendeletet az 1945. évi VI. törvényben. A földreform az ideiglenes kormány legfontosabb intézkedése volt fegyverszüneti szerződés mellett.

Ha ma körüljárjuk a település környékét, látjuk, hogy a nyolcvanas évek óta a város jókora darabot kihasított a határból. Eltűnt a téesz sertéstelepe, amit a Venyimi úton végiggyalogolva hagytuk magunk mögött. A bevásárlóközpont melletti dombtetőről messzire látni: a Sigray és a Dóra birtokon most a pálhalmai gazdaság terül el, a Földváry földön a Pentele Zrt. táblái fekszenek, Dél felé fordulva pedig látni az egykori Simonyi-birtokra épült Béke városrészt.

Bármerre nézünk, mindenütt az idei vetés sarjad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában