Ha idén végre letenné a cigit…

2019.01.05. 20:00

Számoljon le a kifogásokkal, és perceken belül érezheti a változást!

Az az újévi fogadalma, hogy soha többé nem gyújt rá? Remek hír, ezzel nemcsak magának, de a szeretteinek is jót tesz! Reméljük, cikkünk segíti az elhatározás megerősítésében.

Mediaworks/Fanny

Magyarországon 21 percenként meghal valaki dohányzás következtében – évente 20 000 embert veszítünk el így! A dohányzó férfi ak átlagosan legalább 16, míg a dohányzó nők legalább 19 évvel rövidítik meg a saját életüket. Egy dohányosnál háromszor nagyobb a halálozási kockázat, mint egy nem dohányzónál. Egy amerikai vizsgálat szerint a passzív dohányzás, azaz más dohányfüstjének a beszívása felnőtteknél körülbelül 30 százalékkal növeli a stroke kockázatát. A dohányzó szülők mellett felnövő gyerekeknél kétszer nagyobb a légúti betegségek kockázata és több az asztmás.

Erős függőség

A dohányzók szerint a cigarettának átmeneti élénkítő hatása van, segít a koncentrálásban. A füstölgés „előnyeinek” sora azonban ezzel véget is ért. Mindeközben bizonyítottan ez a tüdő-, a gégerák és az egyéb daganatok fő okozója, a csontritkulás egyik vezető rizikófaktora. Döntő szerepet játszik a krónikus légúti betegségek, az érszűkület, az infarktus és az agyérkatasztrófák kialakulásában, továbbá ínygyulladáshoz, kellemetlen lehelethez, fogágybetegségekhez vezethet és elősegíti a bőr öregedését. Noha a leszokás egyértelműen jótékonyan hat az egészségre, mégis csak a cigarettázók kevesebb mint fele „óhajtja” feladni káros szenvedélyét. A leszokást az teszi ennyire nehézzé, hogy a nikotin nagyon hamar rendkívül erős függőséget okoz. A dohányzás elhagyása esetén gyorsan jelentkeznek a megvonási tünetek (például idegesség, nyugtalanság, szorongás, alvászavar, rossz közérzet), ami arra ösztönzi a dohányost, hogy a kellemetlenséget megszüntetendő gyorsan újra rágyújtson. Fontos tudni, hogy a megvonási tünetek nem jelentkeznek mindenkinél egyforma erősséggel.

Sokféle módszer létezik

Az előző kísérletek kudarcát sok ember úgy éli meg, hogy ő gyenge a leszokáshoz, pedig ez nem így van. Vannak tanulságok, amiket a következő alkalommal kamatoztathat, és ezáltal jelentősen nő az esélye, hogy kellően erős elhatározás, sok-sok türelem és a megfelelő szakmai segítség igénybevételével végleg le tudja tenni a cigarettát.

• A dohányzás abbahagyásáról a www.leteszemacigit.hu oldalon részletes felvilágosítást kaphatnak az érdeklődők.

• Az Országos Dohányzás Leszokás Támogatási Módszertani Központ az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben többek között ingyenesen hívható telefonos szolgáltatással (+36-80/44-20-44) segít a leszokásban.

Gyakori tévhitek

„LEGFELJEBB TÜDŐRÁKOM LESZ”

Leginkább e rettenetes betegséget emlegetik, ha a dohányzás káros hatásairól van szó. Pedig a cigizők körében található a legtöbb COPD-s, vagyis visszafordíthatatlan hörgő szűkülettel járó krónikus obstruktív tüdőbajban szenvedő páciens is.

„EGYSZER ÚGYIS LETESZEM A CIGARETTÁT”

Aki azt gondolja, hogy ő még fiatal, ezért aztán „ráér” a leszokással, az nagyot téved! Minél hamarabb kezd el dohányozni valaki, annál több kárt okoz a szervezetében.

„NEM BÍROM NÉLKÜLE A STRESSZT”

Sokan bújnak e mögé a kifogás mögé. Pedig ez ellentmondás: a bagó nem nyugtat meg, hiszen felgyorsítja az élettani folyamatokat és a szívverést.

Már egy füstmentes nap elteltével jobban terhelhető fizikailag a szervezete

Szinte azon nyomban profitálhat, ha leszokott a cigarettáról.

• 5 perc múlva: a szív oxigénnel való ellátottsága nő.

• 20 perc múlva: a pulzusszám és a vérnyomás csökken, a végtagok hőmérséklete emelkedik.

• 1 nap múlva: a szervezet fizikai terhelhetősége nő.

• 2 nap múlva: az íz- és szagérzékelés jelentősen javul.

• 3 hónap múlva: az agyvérzés veszélye csökken, a köhögés enyhül.

• 9 hónap múlva: a dohányzás már nem veszélyezteti a születendő gyermek egészségét.

• 1 év múlva: a szívinfarktus és a gyomorfekély veszélye a dohányosokéhoz képest a felére csökken.

• 10 év múlva: a daganatos betegségek valószínűsége ugyanaz, mint a nem dohányzók esetében.

• 15 év múlva: a szívinfarktus kockázata megegyezik a nem dohányzókéval.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában