Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!

A közösségi oldalán írt, sokkolóan őszinte blogbejegyzését ez úton közöljük:

Köszönöm Nektek a jókívánságokat, hálás vagyok érte! Rám is fért.

Hála... Fantasztikus szó valóban. Bevallom nem hatott rám sok évvel ezelőtt, jóval inkább a dac és a düh játszotta a főszerepet. Biztosan megvolt ennek is az oka.

Végül, eljutottam ma hajnalra arra a szintre, hogy pozitívan képes vagyok hozzáállni a napokban történtekhez. Hogy miért írom ezt? Olvassátok végig a sorokat...

Ideje tehát a múltat elengedni, becsukni magam mögött az ajtót... De!

A mostanában átélt kemény órákban, éjszakákban is van tanulság!

Felébredek hajnali 3-kor, nem először... Görcsök, ráz a hideg, mindjárt kidobom a taccsot, minden szempontból.

Fel kéne állnom az ágyról... Minden végtagom ólom.... Hol van a két mankó??? Ki kell jutnom a fürdőbe... Ha felállok valahogy... Ha pedig nem? Akkor... Végem... Olyan meg nincs!

Mennem kell, vagy takaríthatok egész éjjel, húzhatok új ágyneműt stb.

Szitkozódom, de piszkosul. Belül és szótlanul.

Szidom anyámat, apámat, istent, embert, élőt, holtat, szidom az életem...

Miért kell még ilyenkor – is – lassúnak lennem?????

Másnak ez kb. 5 másodperc mire kiér a wc-re. Nem elég, hogy felébredek, álmosan – kómásan kell rögtön észnél lennem. Hogy állok fel az ágyról, hogy fogjam meg a mankókat úgy, hogy ne történjen totális katasztrófa? Mert a lábaim nem engednek rohanni!

B...ák meg!!! B...ák meg!!! B... ák meg!!!

Aztán beleállok a cselekvésbe, mint a faék.

Nincs idő átkozódni. Lépek egyet, kettőt, fogam összeszorítva, szakad rólam a víz... Ki kell mennem!

NEM ESHETEK ÖSSZE, SE HASRA, SE SEHOGY MENET KÖZBEN...

Minden sejtem koncentrál és küzd... Csendben.

Egy pillanat és eszembe jut mennyire hálás vagyok.

A sejtjeimnek, az agyonműtött lábaimnak, a kezeimnek, amelyek viszik a botokkal a terhet. Az agyamnak a koncentrációért. A hitemnek, hogy tudom, kiérek, akárhogy is... És Istennek, a Teremtőnek, az Univerzumnak, nevezzük bárhogy – rendkívül hálás vagyok. A hála megtapasztalásáért, a képességért, hogy ... kiértem.

„ Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál! ” – Madách Imrének milyen igaza volt...

Nem is oly tragikus az ember... Felfogás kérdése!

Kelemen Gábor videoblogja és közösségi oldala