Valaki levágta a hintát. Mások újjáépítették...

Emlékeznek még arra a civil kezdeményezésre, amelynek során az Üdülő soron lakók ötletéből, munkájával elkészült az egész nyáron nagy népszerűségnek örvendő hinta, amiről a múlt héten írtunk?

Egy nappal a cikk megjelenése után éjjel valaki szétvágta.

Igen: úgy két és fél méter magasságban, ameddig egy felnőtt ember valami szerszámmal fel tud nyúlni, szétvágták az ülést tartó mindkét kötelet, az ülődeszkát pedig elvitték.

Elképesztő.

Csókoltatom a kis kezét annak, aki ezt csinálta. Azt mondják, az a legboldogtalanabb ember, akit zavar mások boldogsága. Most képzeljék el azt, aki ilyen lelkivilággal él. És folyton együtt kell lennie saját magával...

A hintaépítők lelkivilágára viszont az egyik résztvevő fiának egy mondata világít rá a legjobban. Miközben az alkotók többsége sóhajtva, a fejét vakarva gondolkodott azon, hogy vajon kit zavarhatott ez a sokak által kedvelt játék, a fiatalember azt mondta: tök jó, hogy ez történt. Mert így eggyel több embernek szereztünk örömet! A hintázókon kívül annak is, aki levágta a hintát...

Ezt a társaságot, amely az Üdülő soron él, és remek ötletével sokak nyarát feldobta, nem éppen az jellemzi, hogy meghátrálnának az ilyen, úgynevezett „emberi tényező” okozta nehézségek elől.

Egyetlen pillanatig nem volt kétséges, hogy a hintát újraépítik, sőt: továbbfejlesztik azt a kis parkot, amit közösségi tűzrakóhellyel, ösvénnyel, ülőkékkel igazi kiránduló helynek szántak.

Újjá is építették a mögöttünk lévő hét végén!

Ezúttal láncból, hogy ne legyen olyan könnyű levágni a hinta szárait. A láncot műanyagcsővel burkolták, ahol a hintázók fogják, és ott is, ahol a lánc az élő fához ér, nehogy kárt tegyenek benne.

A helyet (ha már ilyen az élet) több felől is bekamerázták, többek között akkumulátorral működő, vadfigyelő kamerával, és az egyik kamera képe elérhető élő, egyenes adásban az interneten is.

De nem csak rongálók léteznek.

Az egyik szervezőt megkereste egy ács, aki régebben óriási mérleghintát készített a gyerekeinek – akik időközben megnőttek. Az ács azt mondta: odaadja ő azt a mérleghintát a közösségnek, állítsák fel ott, a nagy hinta mellett, hadd örüljenek neki mások...

Amikor a támadó és a védekező reflexek követik egymást

Távoli rokonom régimódi erdő-, mező-, tanya- és majorjáró ember volt, hallgatag, mint egy Fekete István-novellahős, becsületes, szeretetteli ember. Azonban nagyon is tisztában volt azzal, hogy nem mindenki rá hasonlít. Ezért mindenhova, még a pesti peremkerületi kocsmába is (amely meglátogatásának is ideje volt: minden szombat délelőtt) magával vitte a vizsláját. A kutya vigyázott a tarisznyára, amíg a gazda a söntéspultot támasztotta. Hiszen legyünk jóságosak, szeretetteljesek, becsületesek, segítsünk másoknak – mégse hagyjuk, hogy visszaéljenek a jóindulatunkkal! Készüljünk fel arra is, hogy valaki, valakik másképp gondolják az életet!