családi nap a kalózok jegyében

2018.10.08. 12:00

Ki hinné: az oktatási személyzet is szeret rosszalkodni – más felnőttekhez hasonlóan...

Nem volt véletlen a sok, félszeműnek álcázott gyerek és felnőtt a Petőfi Sándor Általános Iskolában pénteken délután: a köztiszteletben álló intézményt ugyanis kalózok foglalták el!

Pekarek János

Igaz, csak pár órára – de micsoda órák voltak azok!

Kalózok vették át az uralmat a Petőfi -iskola fölött néhány órára! Fotó: Hankusz Kálmán

Hivatalosan Családi sportnapnak keresztelték el az eseményt – ám ez a megfogalmazás semmit nem ad vissza abból a hangulatból, ami jellemezte ezt a délutánt. Legfeljebb a „családi” szó jár közel az igazsághoz, két okból is: egyrészt, mert valóban családok vettek részt rajta: az iskolások szüleikkel, testvéreikkel; másrészt pedig, mert igazán bensőséges, laza, bizalmi hangulatban voltak a résztvevők.

Ilyen délutánt többször is rendeznek egy tanévben, mindig más-más téma köré csoportosítva. Ez a kalózoké lett, mert (ahogyan Rideg István igazgató fogalmazott) a tanárok is szeretnek rosszalkodni... Szinte minden feladvány a tengeri kalózokhoz kapcsolódott: olyannyira, hogy némely szülő az eseményre készített szendvicseit is vitorláshajókká formálta! De például rögtön az udvar bejáratánál vitorláshajó-fújó versenybe lehetett benevezni: egy nagyobb gyerekkádban apró, műanyag hajócskák úszkáltak, a srácok meg dagadó arcokkal fújkálták azokat...

Ám, az olyan hagyományos sportágak sem hiányoztak, mint az asztalitenisz, röplabda, tollaslabda, sakk. A slágernek a számomra vadonatúj top-light bizonyult: egy küzdőtérben fel-felvillanó lámpácskákat kellett érintéssel eloltani. Ám, az aszfaltrajzversenyen is értékes jutalmakat nyerhettek a résztvevők, akik megcsodálhatták a Kid Rock And Roll táncbemutatóját is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában