Villanások az élővilág tökéletességéből

Egy szitakötő-szerű rovar (a kéksávos légivadász) épp a zsákmányából falatozik. Ez a pillanat valószínűleg minden nap megismétlődik a nagyvilágban, de még az sem számít kuriózumnak, amikor például horgászás közben megpillantjuk az állatot egy nádszálon, miközben szöcskét lakmározik. Mindezt azonban szemből, közelről, és pengeélesen megörökíteni egy fénykép formájában már egyáltalán nem mindennapi dolog. Sokszor bele sem gondolunk, és nyugtázzuk magunkban, hogy igen, ez egy jó kép és megyünk is tovább a következőhöz, amiből szintén nem vonunk le túlontúl messzemenő következtetéseket. Pedig nem szabad elsiklani a tény fölött, hogy egy ilyen fotó elkészítése milyen irdatlan sok időt vesz igénybe.

Egy kattintás, egy tizedmásodperc a világ történéseiből, ami évek tanulási folyamatának, hetekig tartó terepszemlének, több órányi türelmes várakozásnak és a tökéletes időzítésnek az eredménye. Így készülhetett Farkas Sándor E. T. ebédje című alkotása és a többi tizenöt fotós képei mögött sem lehet kevesebb munka.

A technikai alapok, a türelem és megfelelő tudás mellett a hatékony munkához az állat és növényvilág ismeretéhez is szükség van. A kiállított fotókhoz többnyire rókák, szarvasok, medvék, rovarok és madarak álltak – vagy úsztak, repültek esetleg vadásztak – modellt, de láthatunk növényeket és tájakat derengő fényben, az év valamennyi szakában. Mert egy természetfotós nem riad vissza sem a hótól, sem az esőtől, sem a koránkeléstől vagy a késői munkától, hiszen sosem lehet tudni, mikor fognak legközelebb szabályos sormintában összeülni a seregélyek és a gyurgyalagok.