Üzenet az alkoholistáknak: ez csupán egy program, de megtanít józanul élni

Van, aki stoppal érkezett, más milliós csopperen, meglehetősen fura egyveleget alkotva, hiszen az egyetemi professzor és a hajléktalan, az elegáns matróna és a tanyasi háziasszony, a sikeres vállalkozó és az állástalan tanár gátlások nélkül társalog egymással. Mindnek ugyanaz a baja.

– Te is öregedtél tavaly óta egy évet? – vágja hátba az ezüst Audiból kilépő csokornyakkendős urat egy gazdagon tetovált siheder. Kezet fognak, átölelik egymást, mint rég nem látott barátok. Ostoba frázisnak tűnhet a fiú üdvözlése, hát persze, hogy öregedtek, ha eltelt egy esztendő! Számukra azonban jelentősége van a kérdésnek is, s a válasznak is: józanodásuk első napjától számolják születésnapjukat, s ők – ivás nélkül töltött újabb évükkel – testvérek.

Gyertya lángja mellett, kéz a kézben mormolják imájukat a szombati megnyitón, hogy aztán két napon keresztül szekciókban, meetingeken, azaz gyűléseken osszák meg tapasztalataikat. Aki szólásra emelkedik, a hagyományt követve mondja első mondatát, valahogy így: „István vagyok, alkoholista”.

A közösségi ház büfése csak ámul, és a fejét ingatja. Sehogyan sem érti, hogy az alkoholisták fórumán nem dülöngélő részegeket lát, ezek itt békés, magukkal harmóniában lévő emberek, másutt találkozva meg nem mondaná róluk, hogy valaha is ittak.

– Négyszázan vannak, jönnek-mennek, sorban állnak, de még egy hangos szó nem volt. És mosolyognak, kérem szépen, látszik rajtuk, hogy boldogok. Így ahogy vannak, rájuk merném bízni a parlamentet…

Az Anonim Alkoholisták magyarországi szervezete 1988-ban alakult (a rendezvényen akkor mindössze 35 alkoholista, viszont 180 újságíró, orvos volt jelen), az első országos találkozót Budapesten tartották. Azóta rendszeresen találkoznak, megannyi vidéki város verseng a rendezés jogáért (idén nyáron Szolnok lesz a házigazda). Hagyomány már, hogy tavasszal Szekszárdon, ősszel Kecskeméten rendeznek regionális találkozót, hogy egy hét végét, miként legutóbb március elején, ismét a szenvedélyüknek áldozzanak a résztevők…

Fejér megyéből is regisztráltak vagy tucatnyian, van köztük baracsi, kulcsi, lajoskomáromi, Dunaújvárosból négyen érkeztek, de társaik üdvözletét hozták el a körükben sokatmondó megjegyzéssel: „azzal a különös szeretettel”.

A dunaújvárosi csoport 1995-ben alakult. Először ketten voltak, aztán hárman lettek, majd nyolcan-tízen jártak gyűléseikre, közben el is költöztek néhányan, s páran meg is haltak – de a csoport megmaradt. A Munkásművelődési Központ fogadta be a felépülők csoportját, hétfőn este hatkor és pénteken délelőtt kilenckor találkoznak a 106-os teremben. Lehetnének többen is… gondolná az ember, tudva, hogy az alkoholizmus népbetegség hazánkban. Megfordultak körükben már több százan. Jó páran megmaradtak a józanságban, a többiek azonban megszagolták a programot, aztán visszatértek az üvegeikhez. Még nem ittak eleget.

– Mert a szárazság és a józanság között óriási a különbség – mondja egyikőjük, aki betegsége következtében lett rokkantnyugdíjas, több delíriumos roham után, az orvosok szerint legalábbis, már élnie sem volna szabad. – Az anonimok programja a leghatékonyabb a világon, nagyjából nyolcvanszázalékos a siker, mert az alkohol elutasításán túl jellemformáló tréning. Szétszedni a régit, és összerakni egy új személyiséget, eljutni a – nem vallási értelemben vett – spirituális ébredésig, hogy kiérlelődjön egy elfogadó, megfontolt és bölcs ember, akit lehet tisztelni, és akire lehet számítani. Az AA-s múlttal bíró embereket nálunk fejlettebb társadalmakban jobban megbecsülik, mint a szimpla józanokat, s ha alkalmazottat keres egy cég, inkább anonimot vesz fel, mert önként vállalt próbatétele garanciát jelent. Tudnak valamit, amit mások még nem. Gyakorta kérdezik tőlem, meddig kell még oda járnod, hiszen évek óta nem iszol? Remélem, még sokáig, mert olyan ez, mint a zarándoklat: nem a cél az érdekes, hanem az út.

A szekszárdi találkozó legfiatalabb résztvevője – megint csak a józanság napjait számlálva – egy nyurga szingli, aki szemlátomást lámpalázas, miközben elmeséli „sztoriját” a hallgatóságnak. Az AA-soknál mindenkit végighallgatnak, aki szólásra jelentkezik, megtapsolják a józan napok számát, a legnagyobb elismerés azonban mindig az újaknak jár, így a lány a 36 napjával vastapsot arat.

– Életemben nem kaptam annyi biztatást, erőt adó kézszorítást, mint itt néhány óra alatt. A melóhelyen még most is piszkálnak a pia miatt. Nem bírnám idegileg, ha nem kapnék szüntelen megerősítést a csoportban. Azt mondták, az első harminc napban harminc gyűlésre menjek. Meg azt is, hogy nem baj, ha gyűlölöm magam, ők helyettem is szeretnek engem. Van egy segítőm, itt szponzornak hívják, vele csinálom a programot, de még csak az első lépésnél tartok: be kell ismernem, hogy tehetetlen vagyok az alkohollal szemben. Jó sokáig dolgozunk majd ezen, mert nagyon messzire és nagyon mélyre kell eljutni. Alaposság és őszinteség szükséges ahhoz, hogy ne essek vissza.

Anonim alkoholisták

Az Anonim Alkoholisták olyan férfiak és nők közössége, akik megosztják egymással tapasztalataikat, erejüket és reményüket azért, hogy megoldhassák közös problémájukat és segíthessenek másoknak felépülni az alkoholizmusból. A tagság egyetlen feltétele az ivással való felhagyás vágya. Az AA tagság nem jár illetékkel vagy díjjal, mi önellátóak vagyunk saját hozzájárulásainkból. Az AA nem szövetkezik semmiféle szektával, felekezettel, politikai irányzattal, szervezettel vagy intézménnyel; nem kíván semmiféle vitába bocsátkozni, nem támogat és nem ellenez semmilyen ügyet. Elsődleges célunk józannak maradni, és segíteni más alkoholisták józanodását.

A legnehezebb időszakát tapossa. Naponta küzd a visszaesés ellen. Berendezkedett a józanságra – munka és felépülés –, de működnek még az ösztönök, enzimek, s ha vézna az önismeret, nehéz egyszerre harcolni kint és bent.

Szakemberek úgy tartják, hogy hazánkban egymillió-kétszázezer (!) alkoholfüggő él. A nagy számok törvénye alapján minden tízedik ember az. Hogy hol vannak? Hát az íróasztaloknál, munkapadoknál, darukon és volánok mögött. Alig várják a munka végét, hogy az első kimérésben csillapítsák alkoholéhségüket, aztán még néhány kocsmát útba ejtve (a diszkrétebbek boltban vásárolva), néhány óra alatt szintre hozzák magukat. Másnap a másnapossággal küzdve dolgoznak, ötlettelenül, figyelmetlenül, selejtet gyártva, hibázva. És lesik az órát, mikor ihatnak újra. Ismerjük őket, hiszen majd’ minden munkahelyen, majd’ minden családban van, akiről tudjuk: iszik.

Egy középkorú férfi emelkedik szólásra, s tanulságos történetet ígér. Nyolc évig volt józan, ez önelégültté tette, s legurított egy sört. Két hét után a zárt osztályon döbbent rá, hogy ott folytatta, ahol abbahagyta. Mintha végigitta volna az éveket. A sejtjei emlékeztek. Akkor értette meg, mit jelent az intelem: soha, egyetlen pohárral sem! Alkoholfüggő, s ha iszik, az olyan, mint a cukorbetegnek a sütemény: gyilkos méreg.

– A csoportban azt papolom a kezdőknek, hogy cseréljék le a baráti kört, más szokásokat vegyenek föl, amíg vídiakeménységű nem lesz a józanságuk. Öt évvel a hátam mögött már nem remeg meg a gyomrom, ha elsétálok az ismerős presszó mellett, és nyugodtan elmehetek az Acélbikák meccsére, mert az asszony is tudja, hogy józanul érek haza.

Az asszony tudja, hiszen ő a családtagoknak szervezett Al-Anon csoportban dolgozza fel az alkohollal kapcsolatos gondjait. Gyerekeknek, házastársaknak, házaspároknak is alakítottak már szervezetet, sőt, az AA tizenkét lépéses programját sikerrel alkalmazzák például a szerencsejátékosok, az evési kényszerrel küzdők (túlevők), avagy az internet-, szex- vagy szerencsejáték-függő szenvedélybetegek és a társfüggők.

Bob és Bill

Az Alcoholics Anonymoust egy tőzsdeügynök és egy orvos, Bob és Bill (mindketten alkoholisták) alapították 1935-ben az Egyesült Államokban. A gyógyulás programját 12 lépésben, a szervezet működésének rendjét pedig 12 hagyományban foglalták össze. Az AA-mozgalom ma már a világ 80 országában van jelen, egyre gyarapodó tagságának létszáma eléri a 60 milliót. A hazai szervezet kiépítésében nagy szerepe volt a közelmúltban elhunyt Katinak, aki egykori sztálinvárosi disszidensként Amerikában józanodott ki, majd hazahozta az AA üzenetét. Budapesten kívül – ahol naponta is több, hetente pedig harminc gyűlés várja az alkoholistákat – 50 vidéki városban hoztak létre csoportot. Akármerre járjanak is a világban a józanodók, mindenhol van egy hely a környéken, ahol részt vehetnek a meetingen, az alkoholisták gyűlésén.

A találkozón résztvevők fele nő, ami első látásra megdöbbentő, a szakemberek azonban tudják, hogy a statisztikák elől is rejtve marad az otthon, zugban ivók száma. Most is egy középkorú asszony áll a mikrofon mögött, hogy életéről beszéljen. Évtizedes ivás után meg akart gyógyulni, de kiutat nem talált, s egy sikertelen öngyilkossági kísérlet kényszerítette három hónapra intézetbe.

– Ott széttárták a kezüket, s azt mondták, rajtam orvos nem segíthet, menjek az AA-ba. Ennek tizennégy éve. Azóta reggelenként azért imádkozom, hogy kibírjak egy napot alkohol nélkül. Esténként pedig megköszönöm, ha sikerült. Már nincsenek problémáim, csak feladataim. Most is huszonnégy óránként morzsolom a napjaimat, mert – és ezt csak mi, alkoholisták tudjuk – az én kezem ugyanolyan messze van a pohártól, mint másé. Volt idő, amikor azt kérdeztem, miért szívat engem a jó Isten azzal, hogy alkoholista lettem. Ma már tudom, hogy a sors kegyeltje vagyok, mert kijózanodottként sosem lennék olyan, mint amilyen vagyok. Tudom, hogy nem az vagyok, aki lehetnék, és nem az vagyok, aki szeretnék, de nem az vagyok, aki voltam. Ha úgy tetszik: sokat köszönhetek a betegségemnek. Az alkoholizmus nem sorscsapás, hanem a kijózanodás lehetőségének adománya.

A szekszárdi randevú semmi másra nem vállalkozott, mint hogy lehetőséget teremtsen a találkozásra. Nem agitált a szervezet mellett (ahová a belépőjegy pusztán az érkező rokonszenve), nem buzdított az egyházi missziók (katolikus kék kereszt, katolikus alkoholistamentő szolgálat, református iszákosmentő misszió) ellen. A részt vevők továbbadták (ez az AA-sok felelőssége) a józanságuk idejére náluk „kölcsönben lévő” üzenetet. Semmiségnek hat a két szó, de a minden lehet: van megoldás.HGyA

A betegség

Az alkoholizmus az ivás szokásával kezdődik. 2-3 év múlva a toleranciaváltozásnak nevezett minőségi ugrás figyelhető meg: az ember egyre több alkoholt fogyasztva egyre jobban bírja az ivást. Az előrehaladó folyamat sokáig észrevétlen marad. 12-15 év alatt alakul ki a hozzászokás időszaka, de ha genetikai hajlammal is párosul, akkor gyorsabb a függőség kialakulása. A lusta enzimrendszer is fontos tényező: akinek szervezete nem tudja lebontani az acetaldehid nevű alkoholszármazékot (amely mérgezőbb anyag, mint maga az alkohol, és az alkoholéhségért felelős), az már ivásának első néhány évében betegnek tekinthető. A krónikus ivás független az elfogyasztott mennyiségtől (nem minden nagyivó alkoholista): a rendszeresség a mérvadó annak megítélésekor, hogy alkoholista-e valaki. A betegség a már kialakult kémiai és fizikai függőség ellenére évekig leplezhető. A leggyanúsabb jel az, ha valaki másnaposan kívánja az alkoholt.