Nehéz szakma a popsztáré

2019.02.16. 15:30

Még a tehetségesnek talált fiataloknak is hosszú út vezet a színpadig

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara jótékonysági bálján esti fellépése előtt kopogtunk be Tolvai Reni öltözőjébe, aki szerencsénkre nem kergetett világgá bennünket a nem túl alkalmas időpont miatti interjúkérés miatt.

Balogh Tamás

Az erre szánt percek észrevétlen száguldottak, és ahogy teltek egymás után, úgy vált egyre nyitottabbá. Akár soronként leírhattam volna, hogy „mondta mosolyogva, nevetve, időnként felkiáltva, sőt bevállalósan”! Jó humorú, szinte szertelen, szókimondó és nagyon csinos. Mondjam azt, hogy szerencsések voltunk vele?!

Tolvai Reni bőségesen megajándékozza közönségét a tehetségével Fotó: Hankusz Kálmán

– Több mint százötven elegáns ember arra vár, hogy egy villanás alatt bearanyozzad a szép báli estéjüket…

– Micsodaaaa? Ezt nem gondoltam! Azt hittem, hogy valamiféle meglepetés leszek!

– Mint egy nagy nyuszika? Sikítva kiperdülni egy méretes kalapból?

– Na ne! Tortából! Az az igazi! De annak örülök a legjobban, hogy várnak rám! Megtisztelő.

– Este tizenegy van, most már mérleget vonhatunk ebből a szombatból. Milyen napod volt?

– Nagyon jó! Úgy kezdődött, hogy elmentem edzeni, utána négy órán keresztül vágtuk az új klipemet. Majd elindultam a menedzseremmel megnézni az eurovíziós, A Dal című műsort, aztán idejöttünk. Nem is tudom, hogy utólag melyik program tetszett jobban, úgy volt jó, ahogy történt! Jókedvem van tőle.

– Irány a színpad! Mi van akkor, ha már a bőséges vacsorától, és a sok tánctól egy kicsit megfáradt a közönség és ülve várják a művésznőt? Nehéz feladat ennyi embert feldobni?

–Neeem! Menni fog! Hoztam lassú és pörgősebb dalokat is. Azt hiszem mindenféle hangulatra fel vagyok készülve. Fontos, hogy tudjanak lassúzni és jó tempós táncokat is járhatnak. Majd meglátjuk, hogy tudok-e velük dolgozni. Ez tőlük is függ!

– Úgy mondod, mintha a partnereid lennének!

– Mert azok is! Nem mindig vagyok ugyanannyira energikus, és tőlük is függ, hogy mennyire leszek jó az énekben, és úgy az egészben. A rossz­kedvű közönség egy kicsit lehúzza az embert, és abból nagyon nehéz jól kijönni.

– Gyönyörű ez a kosztüm. Ki találja ki, hogy mit viseljél a színpadon?

– Elsősorban én, és van egy stylist barátom, akivel már évek óta együtt dolgozunk, de azt nyilván nem lehet megcsinálni, hogy minden fellépésre ő találja ki, hogy mit vegyek magamra. Szerencsésen megformálta az ízlésemet, és ma már megy magától is a dolog.

– Ez egy egyedi darab? Hol szerettél bele?

– Egyedinek is mondhatjuk. Kinéztem magamnak egy üzletben, de nem vettem meg, mert a szülinapom közeledett. Szóltam a barátaimnak, hogy ne hozzanak nekem mindenféle bolondságokat, hanem inkább dobják össze ennek az árát, és közösen vegyék meg nekem. Így lett az enyém, és most itt van, csodálhatjuk. Nagyon szeretem.

– Van a világon egy olyan ember, akinek szót fogadsz?

– Nincs! Anyukámnak néha igen, de hogy ha nem úgy gondolkodik, ahogy én, akkor nem érdekel, azt csinálok, amit én érzek.

– Azt hisszük rólad, hogy te egy igazi popsztár lány vagy! Az vagy?

– Szerintem igen!

– És ez egy jóféle foglalkozás?

– Hááát…. nem! Amennyi sok jó élmény van benne, annyi rossz is. Nem ajánlom senkinek, de aki tehetséges, az ennek ellenére használja ki az adottságait. Csinálja azt, amit szeret! Ez nem egy kellemes, hanem gyakran terhes foglalkozás! Mindig ki vagy téve annak, hogy mindenki elmondja rólad a véleményét, és neked ezt el kell fogadnod. Ez nagyon nem könnyű feladat.

– Két csodálatos ifjú hölggyel itt a bálban találkoztam ma este. Szépen énekeltek, a popzenei karrier is megfordult a fejükben, de készek voltak a lámpaláztól. Érdemes nekik belevágni ebbe a szakmába?

– Végül is le lehet győzni a félelmet. Nagyon sok olyan előadót ismerek, akik mondjuk úgy, hogy az elején nem voltak valami merészek, de mára már felszabadultak és fantasztikusak a színpadon. Hozzájuk képest, kiskoromban pontosan fordítva működtem. Az a „semmi sem érdekel típus” voltam, akire a család és az ismerősök azt mondták, hogy „Jézusom! Mi lesz ebből a gyerekből?” És most, ahogy már beértem és „idősödök”, most kezdek el feszengeni bizonyos dolgokon. Nyilván, ha összeszedem magam, akkor nem, de tizenhárom évesen úgy léptem föl a színpadra, hogy semmi sem érdekelt és mindent kiadtam magamból.

– Mi lesz, ha majd egyszer beköszön valaki az ajtón: Csókolom Reni néni! Én is popsztár lány szeretnék lenni!”?

– Volt már ilyen! És máig is sokan érdeklődnek, hogy tanítok-e éneket? Az a baj, hogy ahhoz egy egészen más adottság kell, mint az enyém. Olyan, hogy képes légy átadni a tudásodat. Én nem fogok megérni erre a feladatra. Az énektanárnőm nem volt valami kiváló előadó, de nagyon jó tanár volt, és annyira jól tudta átadni a tudását, mint senki más! Ő meg tudta azt csinálni, hogy te legyél a jó! Nem énekelt úgy, hogy elájultunk volna tőle, de ahogy magyarázott és a technikát átadta, az valami zseniális volt. Nekem nagyon nagy szükségem volt arra a tanárra. Hihetetlenül fontos szerepe volt abban, hogy idáig eljutottam. Sajnos nem tudnék valakit megtanítani arra, amit én tudok. Nagyon fontos, hogy sokat, és folyamatosan kell tanulni, és nem szabad abbahagyni. Az is ennyire fontos, hogy sok színpadi tapasztalatot szerezzen az, aki ezen a pályán akar érvényesülni. A tanárnőm a nála töltött négy év alatt nagyon sok fellépést szerzett. Nyilván nem pénzért, csak úgy a gyakorlás és a rutinszerzés kedvéért. Ez igazán jót tett. Több száz színpadi órám volt akkorra, amikor a Megasztárban elindultam.

– A szólista egy magányos harcos.

– Az életkorától függetlenül. Biztonságos helyen, alaposan, a szükséges segítséggel készül fel, de a színpadon már magában áll, és megküzd a tapsokért. Hihetetlen hosszú út vezet a tehetségesnek talált, és ezért gyakran bátorított fiataloknak a színpadig. Talán elhinni a legnehezebb, hogy már biztosan jól tudja azt a bizonyos dalt, vagy prózai darabot. Nem könnyű bevállalni, hogy most már saját magát, a mesterét, a családot, a barátokat, az iskolát is képviseli és velük együtt söpri be a sikert, vagy pirul a botlásért.

Tehetséges pannonos lányok is felléptek a vállalkozók jótékonysági bálján, és megérdemelt sikert arattak

A Pannon Oktatási Központ két, ragyogó tehetségű szólóénekes tanulója is fellépett a jótékonysági bálon, megérdemelten szép sikert aratva.

Várkonyi Kornélia a gimnázium 9. osztályos tanulója a tragikus sorsú és páratlan sikerű Amy Winehouse Back to Black című dalát hozta el az estre. Ahogy a profik is csinálják, ő is igazi komoly zenei alapra énekelt.

– Ez a dal nagyon közel áll hozzám, és Amy Winehouse az énekes példaképem. A karrierjét lezáró egyéb cselekedeteivel természetesen nem az. Nem lemásolni akarom, hanem belőle építkezve a dalt egy kicsit a magaméként szeretem előadni. Bár számomra ő a legfontosabb, de nagyon színes a zenei repertoárom. Régi nagy álmom, hogy majd igazi popszínpadokon is bemutatkozhassak. Még nagyon sok gyakorlás áll előttem, hogy egy önálló műsorral is felléphessek, de készen állok rá. Egyelőre még nagy a lámpalázam, de remélem, hogy idővel majd csak elmúlik.

Szentimrey Dóra már a 11. osztályba jár, ő Mury Enikő Botladozva című dalával jelentkezett. – Könnyű volt ezt a dalt kiválasztanom, hiszen úgy érzem, hogy a lassabb tempójú magyar dalok állnak jól az én hangszínemhez. Máskor musical-betéteket választok. A durvább popszámok egyáltalán nem az én stílusomhoz valók. Akár azt is lehet mondani rólam, hogy egy álmodozó, romantikus alkat vagyok. Az éneklés még a Móriczban kezdődött és a családunkban a művészi vonal elég jól kitapintható. Az iskolai műsorokban szoktam fellépni, illetve már a Bartókban egy musicalban is kipróbáltam magam. Persze lehet, hogy ez az egész csak egy hobbinak marad meg. Igaz, hogy nagyon élveztem az eddigi fellépéseimet. Én is lámpalázas vagyok – pedig harminckét előadást levittem már a színházban –, de nem bénít meg.

Várkonyi Kornélia (b) és Szentimrey Dóra (j) Fotó: BAT

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!