Green Holidays

2017.11.23. 12:30

Uniqa: a hatósági vizsgálatok lezárásáig nem fejeződhet be a kártalanítás

Nem nem tud fizetni a biztosító, azoknak az utasoknak, akik nem a Green Holidays-el kötöttek szerződést, az ügy tisztázásáig – mondta Vereczki András, az Uniqa Biztosító Zrt. lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője. csütörtökön.

Azoknál az utasoknál, akik a Green Holidays Kft.-vel kötöttek szerződést, egyértelmű a helyzet, ők már hozzájutottak az 50 százalékos kárelőleghez. A kárbejelentések feldolgozásakor azonban több kérdés is felmerült azoknál az utasoknál, akiknek a szerződésében nem a Green Holidays Kft. volt utazásszervezőként megjelölve, hanem külön számlázva vásárolták a szállást és a repülőjegyet a SzállásOutlet Kft.-től és a Professional Outlet Kft.-től az indulhatunk.hu oldalon, ezeknek az utasoknak nem tud fizetni a biztosító az ügy tisztázásáig.

Emlékeztetett: az ügyben a kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága is vizsgálatot indított, és a rendőrség is nyomoz.

Vereczki András közölte, hogy a biztosítóhoz augusztus végéig beérkezett kárbejelentések alapján 5800 utas volt érintett az ügyben, összesen 1934 utazási csomagot jelentettek be. A benyújtott kárigények összege 851 millió 975 ezer forint, aminek az egyik fele a Green Holidays Kft. utasaihoz, a másik fele az indulhatunk.hu ügyfeleihez köthető – ismertette.

A Green Holidays Kft. július másodikán vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget. A társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el. A Green Holidays honlapján vasárnap este azt közölte, hogy a társaság vagyoni biztosítékát az Uniqa Biztosító Zrt. szolgáltatja, a vagyoni biztosíték 500 millió forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!