páratlan siker

2018.02.19. 14:17

Valami lehagyta még Kincsemet is! (videó)

Több mint 116.000 néző látta az első hétvégén a Valami Amerika 3-at.

Ezzel az eredménnyel a film 1. helyen nyitott az országos mozi top10-ben, megelőzve még a Fekete párduc című képregényfilmet is.

21 éve nem látott sikert ért el a Valami Amerika 3. Herendi Gábor új filmjét bemutatása első hétvégéjén 116.030 néző látta. Ezzel a Valami Amerika 3 a rendszerváltás óta a második legjobb magyar filmes nyitóhétvégét érte el, megelőzve az Üvegtigris 2 12 évvel ezelőtti eredményét is.

Utoljára a 1997-ben A miniszter félrelép ért csak el a mostaninál nagyobb nézőszámot. A Magyar Nemzeti Filmalap működése óta ilyen eredményt magyar film még nem ért el, az eddigi legnézettebb játékfilm 2010 után a Kincsem volt, amit szintén Herendi Gábor rendezett.

A Kincsem 72.089-es csúcsa most jócskán megdőlt. Herendi nevéhez fűződik az 1989 utáni legsikeresebb hat magyar filmindulás közül három (Magyar vándor, Kincsem, Valami Amerika 3), amellyel nemcsak filmtörténetet írt, de az elmúlt harminc év legjelentősebb közönségfilmes és sikergyáros rendezője is lett.

A Valami Amerika 3 továbbá az idei év legjobb hazai mozis indulását is magáénak tudhatja, megelőzve az összes amerikai sikerfilmet, beleértve az eddigi legjobb, a Szabadság ötven árnyalata 109.208 nézős teljesítményét is. A magyar film fantasztikus sikere ez, hiszen régóta várja a szakma és a közönség, hogy a magyar film az amerikai blockbusterekkel is versenyképes lehessen.

Herendi Gábor rendező elmondta:

„Én csak ma tudtam igazából kiengedni, eddig nagyon izgultam, hogy a nézők hogyan fogadják a harmadik részt. De ez a szeretet minden várakozásomat felülmúlta, nem is tudom elmondani, hogy mennyire boldog vagyok, mindenkinek köszönöm.”

A Valami Amerika 3 története szerint, Tamás, Ákos és András, a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a szélhámos Alexnek köszönhetően. A körülményeket bonyolítja a rendőrség és a két rivális maffiabanda, Baláék és Toniék is. Egy rejtélyes, milliókat érő, lopott bélyegért indul hajsza, aminek tétje a fiúk sorsa. Eszter és Timi is beleveti magát a nyomozásba, mindenki versenyt fut az idővel. Vajon ezúttal is sikerül kikeveredniük a slamasztikából?

 

Címkék#kasszasiker

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában