Túl minden gondon

2017.09.21. 12:22

A KFT 35 évvel ezelőtti lemezét mutatja be újra

Lemez(újra)bemutató sorozatának következő állomásaként 35 éve megjelent bemutatkozó anyagát, a Macska az úton című albumot mutatja be a KFT zenekar szeptember 28-án az újbudai A38 állóhajón.

A KFT 2012 decemberében kezdte múltidéző koncertsorozatát az A38-on, akkor első, 1981 tavaszi fellépésük műsorát vették újra elő. Ezt követte egy évvel később az Üzenet a liftből/A fodrász című lemez előadása a megjelenés 30. évfordulóján, majd 2014 áprilisában a széria harmadik estje, három évtizeddel a legsikeresebb KFT-album, a Bál az Operában után.

„Már az elején kiderült, hogy érdemes tematikusan elővenni és eljátszani a lemezeinket, mert a közönség jól fogadja ezt. Az elmúlt több mint három és fél évtizedben volt klubunk a Józsefvárosban, a Lágymányosi Közösségi Házban, az Almássy téren vagy a Szkéné Színházban, és jó visszahozni a régi hangulatot” – idézte fel Márton András, a KFT dobosa, szervezője az MTI-nek.

A Macska az úton megjelenését megelőzte a KFT sikere az 1981-es táncdalfesztiválon a Bábu vagy című dallal. Ötmillió ember nézte a tévében, ahogy a kifestett arcú, robotszerűen mozgó Laár András ezt énekli: „Bábu vagy, bábu vagy, valaki elvakít/Bábu vagy, úgy mozogsz, ahogy ő irányít”.

„Az akkori pártállami lemezgyár feltételezéseink szerint azért hozta ki egy év késéssel az albumot, mert nem akarták, hogy túlságosan sikeresek legyünk. Minket nem tiltottak be, nem akadályozták meg, hogy lemezünk legyen, ahogy például az URH-val vagy a Kontroll Csoporttal tették, de figyeltek minket, szerepeltünk bizonyos listákon, és nekünk is voltak problémáink a fellépésekkel. Még csak néhány koncertet adtunk 1981-ben, amikor látott minket Somló és Presser, és felkértek előzenekarnak az LGT nyári turnéjára. Ezt az Országos Rendező Irodában nem akarták engedni, de ők ragaszkodtak hozzánk” – mondta a zenész.

Hozzátette, hogy a Bábu vagy a KFT döntése alapján nem került fel a Macska az úton lemezre, ami hiba volt, de az album így is nagyobb érdeklődésre tarthatott volna számot, ha a hanglemezgyár szándékosan nem ül az anyagon. A zeneileg a kísérletező underground és az újhullám között egyensúlyozó Macska az úton 50 ezer példányban jelent meg és kelt el, ami akkoriban nem számított kiugrónak.

Nincs rajta az anyagon a KFT első kislemeze, a Nem sikerült kikúrálni magam sem, ugyanakkor számos, koncerteken ma is játszott szerzemény rákerült, köztük A vonat, a Tea, a címadó Macska az úton vagy a fellépéseket hagyományosan záró Jójszakát!, amelynek különlegessége, hogy Márton András énekli.

„Ez a lemez akkoriban rendkívüli módon eltért az ismert hazai zenei irányzatoktól, Laár és Bornai ironizáló, abszurd, a valóságra kikacsintó szövegei pedig végképp. Arra törekedtünk, hogy saját egyéniségünk tükröződjön vissza a zenében is; van rajta reggae-től az altatódalig sok minden, mégis szerintem a legkarakteresebb KFT-album” – fejtette ki Márton András.

Szeptember 28-án csütörtökön az A38 hajón a koncert első felében a KFT valamennyi dalt eljátssza a Macska az útonról, a második részben a slágerek mellett olyan számok is elhangzanak, amelyeket még soha nem játszott a zenekar – utóbbiakról előre semmit sem árulnak el. Amint a zenekar Facebook-oldaláról is kiderül, az együttes egyik tagja néhány napja a kezét törte és műteni kellett – hogy kiről van szó, azt szintén nem árulják el egyelőre, csak annyit, hogy a koncerten Laár András fia, a több hangszeren is játszó Laár Dávid ugrik be helyette.

„A korábbi albumainkra visszatekintő koncertekre nem valamiféle nosztalgiaérzéssel tekintünk. A régi számokat játsszuk, de picit más köntösben és próbálunk valami érdekeset kitalálni. Túl vagyunk az 1700. koncertünkön, és a KFT pályafutásának csúcspontja volt, amikor három évvel ezelőtt Bál az Operában címmel komplex összművészeti produkciót adtuk elő a Magyar Állami Operaházban színházi kellékekkel, jelenetekkel, gyerekkórussal. Szeretnénk folytatni a lemezújrabemutató sorozatot” – fejtette ki a dobos.

Az Édes élet című lemez 2018-ban lesz 30 éves, a Higiénikus ember 15 és jövőre lesz tíz éve, hogy megjelent a zenekar eddigi utolsó anyaga, A bábu visszavág. Az 1981 óta működő KFT (Laár András – ének, gitár; Bornai Tibor – billentyűs hangszerek, ének; II. Lengyelfi Miklós – bőgő, basszusgitár; Márton András – dob) eddig tizenegy stúdióalbumot készített, fellépett az Egyesült Államokban és Kubában is. Dalaikra a fanyar humor és a meglepő zenei megoldások jellemzőek.

Borítókép: Youtube / KFT az A38-on 2012. december 12-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában