KEZDEMÉNYEZÉS

2018.05.25. 17:25

Minden gyereknek járna a felhőtlen gyerekkor

Wolf Kati évek óta dolgozik önkéntesként az Ökumenikus Segélyszervezetnél, az énekesnő jelenleg a Felhőtlen Gyermekkor nevű kampányban segédkezik.

Takács Eszter

A most induló kampányhoz Wolf Kati mellé csatlakozott többek között Katus Attila, Szabados Ági, Gyurta Dani, Nagy Ervin és a Sláger FM csapata is. Az énekesnővel a Vasárnap Reggel készített interjút a fontos kezdeményezésről.

Mióta van kapcsolatban az Ökumenikus Segélyszervezettel?

Hét éve vagyok itt önkéntes. Úgy indult a kapcsolat, hogy a hirtelen jött ismertségemet szerettem volna valamilyen jó és hiteles ügy szolgálatába állítani, és itt tudom, hogy minden beérkező adomány és segítség jó helyre kerül. Az évek alatt nagyon fontos része lett az életemnek ez a munka. A kommunikációban tudok segíteni, de sokat beszélgetek a szociális részen dolgozó kollégákkal, belelátok a mindennapi munkába is.

Nemrégiben 50 nehéz körülmények közül érkező kisgyereknek tartottak gyereknapi ünnepséget.

Igen, már hagyomány, hogy évek óta megrendezzük ezt a gyereknapi délutánt játékokkal, vetélkedőkkel. A gyerekek 4 csapatban veselkedhetnek neki a játékos akadályoknak ismert csapatkapitányok vezetésével. Szeretnénk, ha egy kicsit kiszakadnának a gyerekek abból a nehéz helyzetből, amiben élnek, elfelejthetnék a problémáikat, és ha csak egy délután erejéig is, de gondtalanul vidámak lehetnének.

Édesanyaként látja ön is, hogy mennyire fontos a gyerekek életében a rendszeresség. Miben tud segíteni hosszú távon a szervezet a családoknak?

Egy gyerek egész életére kihat, hogy figyelnek-e rá. Van-e valaki, aki észreveszi, mi az erőssége, miben kell fejleszteni, hol vannak lemaradások, de a tanulmányi előmenetelen túl a gyerekek lelkét is ápolni kell. Például mögöttem ott áll egy szűkebb és tágabb család, de nem mindenki ilyen szerencsés. Az Ökumenikus Segélyszervezet viszont nem csak egy-egy látványos akció keretében figyel oda a szülőkre és a gyerekekre, hanem akár éveken keresztül is támogatja őket, szükség szerint. Egy egyszeri adománycsomag segít, de sajnos nem sokat, ez egy bántalmazott, magára hagyott sokgyerekes anyának csak „tűzoltás”. Abban is támogatni kell, hogyan tud elmenni egy állásinterjúra, hogyan tud talpra állni, egyedül gondozni, iskoláztatni a gyerekeit. Ez komplex dolog, hiszen az anyukának lehet, hogy jogi segítség vagy pszichológiai támogatás kell, a gyerekeknek fejlesztések, ruha vagy tanszer. Ez sziszifuszi munka, és csak személyre szabottan lehet hatékonyan segíteni, ahogy az ökumenikusok is teszik.

A lányai nevelésében is fontos, hogy együttérző, empatikus emberek legyenek?

Nagyon fontos, de jó példával kell elöljárni, nem szavakkal. Én is így nőttem föl, természetes volt, hogy a szüleim odafigyelnek a barátaikra, a szomszédokra, és segítenek. Ha kellett az ajtót nyitották ki, ha kellett a pénztárcájukat vagy a lábos fedelét emelték fel. Adtak, amit csak tudtak.

Sok nehéz élethelyzettel találkozhatott az elmúlt 7 évben.

Nagyon sokkal, de a legnehezebb a gyerekbántalmazással szembesülni. Az az élet megcsúfolása. Az értékrendemet és gondolatrendszeremet viszont egy pillanat alatt összerántja, amikor látom, hogy micsoda mindennapos küzdelmeik vannak anyáknak, családoknak, gyerekeknek. Sokkal többet kapok tőlük, mint amit adni tudok.

Ehhez a gyereknapi rendezvényhez is kapcsolódik valamilyen gyűjtőakció?

Most a nyári táborokra kezdtünk el gyűjteni a Felhőtlen Gyermekkor kampánnyal. Ezek bejárós vagy bentlakásos táborok, ahol személyre szabott fejlesztést is kapnak a gyerekek. Bárki, aki felhívja a 1353-as adományvonalat, 250 forintot adományoz a jó cél érdekében.

A www.segelyszervezet.hu oldalon pedig amellett, hogy tetszőleges összeget lehet felajánlani, megtalálhatók az adománygyűjtés további részletei, valamint a segélyszervezet adományszámlaszáma is.

Borítókép:Wolf Kati énekesnő az ökumenikusok kampányarca

/ Fotó: Móricz-Sabján Simon

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában