dopping

2018.04.25. 22:18

Eltiltották a kajakos Horváth Bencét, az érmeit is elvették

A kajakozó Horváth Bencét doppingvétség miatt négy évre eltiltották, és megfosztották világ- és Európa-bajnoki ezüstérmétől is.

A magyar szövetség (MKKSZ) szerda esti sajtóközleménye szerint a 25 éves sportoló tavaly június 12-én, egy versenyen kívüli ellenőrzésen adott pozitív doppingmintát. Szervezetében eritropoetin (EPO) nyomaira bukkantak.

A Magyar Antidopping Csoport (MACS) visszamenőleges hatállyal, a tesztelés napjától számítva tiltotta el négy évre.

A Graboplast Győri VSE versenyzője a tárgyalás során nem ismerte el a tiltott szer használatát, azonban magyarázattal sem tudott szolgálni arra vonatkozóan, a szer hogyan került a szervezetébe.

Horváthot az MKKSZ elnöksége atipikus mintája miatt visszahívta a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpiára készülő csapatból.

A nemzetközi szövetség (ICF) honlapjának beszámolója emlékeztet rá, hogy Horváth Bence tavaly a racicei világbajnokságon, majd a plovdivi Európa-bajnokságon is ezüstérmes lett egyesben, 200 méteren, és mindkét eredményétől megfosztották.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában