Remek teljesítmény

2024.09.07. 12:57

Szvitacs Alexa bronzérmes asztaliteniszben

Az asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet szerzett a WS9-es kategóriában a párizsi paralimpia szombati versenynapján.

MW

Szvitacs Alexandra

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Szabó Miklós

Az asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet szerzett a WS9-es kategóriában a párizsi paralimpia szombati versenynapján.

Az előző játékokon bronzérmes, majd egy évre rá világbajnok Szvitacs pénteken brazil versenyzőt búcsúztatva jutott elődöntőbe, ahol a lengyel Karolina Pek várt rá.

A magyar parasportoló az első szettben ugyan volt kétpontos előnyben is, de végül a rivális jobbnak bizonyult, ráadásul Pek a második játszmát végig vezetve nyerte meg.

A harmadik felvonásban is a lengyel irányított, aki így magabiztosan jutott be az esti fináléba.A 34 éves Szvitacs Alexa 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait, de azóta is szerepel az épek között is, az Extraliga-bronzérmes Győri AC játékosa.

Szvitacs öt arany- és négy ezüstérem mellett a magyar küldöttség negyedik bronzát szerezte a francia fővárosban.

Eredmény, asztalitenisz, WS9, elődöntő:

Karolina Pek (lengyel)-Szvitacs Alexa 3:0 (7, 8, 7)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában