Kezdeményezés

2023.03.05. 12:17

Török gyerekeket lát vendégül a budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottsága

A török fél által kiválasztott 23 gyerek és kísérőik az augusztusi világbajnokság szervezőbizottságának támogatásával jutnak majd el Budapestre, ahol lehetőségük lesz megismerkedni a várossal, és kilátogatnak Magyarország történetének legnagyobb sporteseményére.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, a vb-ért felelős kormánybiztos beszédet mond az épülő budapesti Nemzeti Atlétikai Központban 2022. október 28-án

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Az augusztusban sorra kerülő budapesti atlétikai világbajnokság szervezőbizottsága 23 gyereket hívott meg a fővárosba Törökország földrengés sújtotta térségéből.

A kezdeményezést abból az alkalomból hirdették meg, hogy ezen a hétvégén zajlik Isztambulban a fedett pályás Európa-bajnokság, amely az első nagy nemzetközi sportesemény Törökországban a február eleji, több mint 40 ezer áldozatot követelő természeti katasztrófa óta.

A szervezők közleménye szerint a romba dőlt városokból érkező török gyerekeknek szóló meghívót Gülsen Karanis Eksioglu, Törökország budapesti nagykövete vette át a napokban Schmidt Ádám kormánybiztostól és Németh Balázstól, a Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatójától.

Hiszünk a sport erejében, amely képes összekötni a világ különböző pontjain élőket és segíthet túljutni a legnehezebb időszakokon. Azzal, hogy meghívjuk a gyerekeket a budapesti világbajnokságra, szeretnénk különleges élményben részesíteni őket, és bízunk benne, hogy a nálunk töltött élményekkel teli napok segítik majd a lelki sebek gyógyulását

 - mondta Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár.

A természeti katasztrófa miatt számos sportesemény elmaradt Törökországban az elmúlt hetekben. Az isztambuli fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság az első nagy nemzetközi viadal, amelynek vállalták a megrendezését a törökök.

"Minden elismerést megérdemelnek a szervezők, hogy a négy héttel ezelőtti földrengés és a rendkívül nehéz körülmények ellenére vendégül látják Európa legjobb atlétáit. Mi ezúttal megfigyelőként érkeztünk Isztambulba, és személyesen is elhoztuk a szerencsétlenül járt gyerekek meghívásáról szóló hírt" - mondta Németh Balázs.

A magyar kezdeményezést a Nemzetközi Atlétikai Szövetség vezetői is üdvözölték. A török fél által kiválasztott 23 gyerek és kísérőik az augusztusi világbajnokság szervezőbizottságának támogatásával jutnak majd el Budapestre, ahol lehetőségük lesz megismerkedni a várossal, és kilátogatnak Magyarország történetének legnagyobb sporteseményére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában