Sakk

2022.07.28. 12:03

Rekordmezőnnyel és magyar éremreménnyel indul el a 44. olimpia

Bő egy hónapos indiai körútja végeztével a fáklya is megérkezett, a csütörtöki ünnepélyes megnyitó után pedig pénteken megkezdődik a 44. sakkolimpia, amelynek a Csennai város közelében található turistaközpont, Mahábalipuram ad otthont.

A sportági csúcseseményen – melynek először házigazdája India, ahonnan a sakk származik – minden korábbinál több ország vonultatja fel csapatait, a szervezők bejelentése szerint a férfiaknál 188, a nőknél 162 csapatot regisztráltak.

A torna eredetileg Moszkvában lett volna, de az ukrajnai háború miatt a nemzetközi szövetség, az amúgy az orosz Arkagyij Dvorkovics elnökölte FIDE elvette a házigazda jogot az orosz fővárostól és március közepén a Bengáli-öböl partján fekvő indiai kisvárosnak adta át a lehetőséget.

Idén mindkét nemnél indul magyar csapat, a női válogatottat a 12., a férfiakét a 16. helyen emelték ki. Az indulás előtti sajtótájékoztatón előbbi gárda szövetségi kapitánya, Papp Gábor azt mondta, hogy stabil, erős csapat a magyar, amely bármelyik riválisát képes megverni, és kijelentette, hogy a harmadik helyre várja az együttest. 

– Érmet szeretnénk nyerni, de ehhez komoly szakmai teljesítmény kell a szerencse mellett 

– fogalmazott.

Ács Péter férfikapitány ütőképes, profi csapatként jellemezte a válogatottat: 

– A cél, hogy az első hatban végezzünk, amit akkor érhetünk el, ha a 11 versenynap alatt végig kiemelkedő játékot nyújtunk – mondta.

A rekordmezőny dacára az idei sakkolimpiának nagy hiányzói is vannak. A mindkét nemnél a legjobbak között jegyzett 

oroszok a FIDE-tiltás nyomán nem indulhatnak, 

míg Kína a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos aggályaira hivatkozva mondta le a részvételt. A férfiaknál a legtöbb esélyt a végső győzelemre az Egyesült Államok csapatának adják, és a favoritok közt említik még Indiát, továbbá a soraiban a világbajnok Magnus Carlsent is felvonultató Norvégiát. A nőknél a házigazdák elsőszámú csapata a fő sikervárományos, de befutó lehet Ukrajna és Georgia válogatottja is.

A sakkolimpiák nyílt versenyeit tekintve 

Magyarország a negyedik az örökrangsorban három arany-, hét ezüst- és két bronzéremmel, 

míg a női örökranglistán az ötödik pozíciót foglalja el a 2-5-2-es terméssel.

A július 29. és augusztus 10. közötti sakkolimpián résztvevő magyar csapatok összeállítása:

nők:
Hoang Thanh Trang, Gara Tícia, Gaál Zsóka, Lázárné Vajda Szidónia, Terbe Julianna
férfiak:
Berkes Ferenc, Gledura Benjámin, Bánusz Tamás, Erdős Viktor, Kántor Gergely

Sakkolimpia Budapesten

A FIDE égisze alatt 1950 óta kétévente rendeznek sakkolimpiát, amelyen a Föld országainak válogatottjai mérik össze tudásukat. Két nem hivatalos rendezvény - az 1924-es párizsi és az 1926-os budapesti - után hivatalosan az első ilyen világversenyt 1927-ben tartották Londonban, a legutóbbi, 2018-as viadalra a georgiai Batumiban került sor. A 2020-ast a koronavírus

-járvány miatt először 2021-re elhalasztották, majd elmaradt. A 2022-es, indiai tornát követően 2024-ben Budapest lesz a vendéglátója a 45. sakkolimpiának.

Borítókép: A 44. sakkolimpia kabalafigurája, Thambi szobrai mellett sétálnak el járókelők Csennaiban 2022. július 28-án / MTI / AP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!