Motorsport

2022.04.26. 17:00

Görbe Soma a HUMDA pilótájaként folytatja pályafutását

A 16 éves motorversenyző jelenleg Portugáliában teszteli azt a Moto3-as versenygépet, amellyel a junior-vb futamain áll majd rajthoz.

Sebestyén Péter után a 16 éves Görbe Soma is a Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség (HUMDA) támogatottjaként folytatja motorversenyzői pályafutását.

A HUMDA keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy Görbe a FIM Moto3 junior-világbajnokság és a MotoGP hivatalos utánpótlás-nevelő szériájában, a Red Bull Rookies Cup versenysorozatban indul az idén, Sebestyén pedig változatlanul a HUMDA támogatottjaként vesz részt a Superbike-világbajnokság idei szezonjában, a Supersport-kategóriában.

Komoly mérföldkőhöz érkeztünk a HUMDA szempontjából, amely mögött nagyjából másfél éves előkészítő munka van. Szervezetünk motorozással kapcsolatos tevékenységébe beletartozik a hazai MotoGP-versenypálya felépülésének előkészítése, a jogdíj megszerzése, később pedig már a versenyzéssel kapcsolatos sportszakmai segítségnyújtás és tervezés, valamint utánpótlás-nevelési program is. Mindezek mellé kapcsolódott be az utcai motorosoknak szervezett közlekedésbiztonsági rendezvénysorozat, amely az idén is folytatódik

– mondta Weingartner Balázs, a HUMDA elnök-vezérigazgatója.

Görbe Soma online jelentkezett be a sajtótájékoztatóra, mert jelenleg Portugáliában teszteli azt a Moto3-as versenygépet, amellyel a junior-vb futamain áll majd rajthoz.

A HUMDA nélkül nem lenne lehetőségem két bajnokságban is indulni, amit nagyon élvezek, és úgy gondolom, hogy a lehető legjobb helyen vagyok jelenleg ahhoz, hogy a 18. életévem betöltése után be tudjak kerülni a Moto3-as kategóriába a MotoGP-sorozatba

– nyilatkozta a motoros. Hozzátette, a célja az, hogy 2024-ben a magyarországi MotoGP-versenyhétvégén rajthoz állhasson hazai közönség előtt.

A sajtótájékoztatón részt vett Sebestyén Péter is, aki két versenyt már teljesített a Supersport-vb idei szezonjában, a második, hollandiai fordulón azonban megsérült a válla, jelenleg a sérülés pontos okát és a gyógyulási lehetőségeket keresik az orvosok segítségével.

Nem feltétlenül a fájdalom az, ami megakadályozza, hogy teljesítsek egy versenyt, hanem az, hogy a sérült vállam miatt gyakorlatilag egy kézzel kell motoroznom. Korán kezdődött a szezon a februári tesztekkel, és bíztatóak voltak az időeredmények, úgyhogy remélem, hogy a most következő egy hónapos szünet alatt sikerül teljes mértékben felépülnöm

– mondta Sebestyén.

A Moto3 jogelődjében, a 125 köbcentiméteres kategóriában 2007-ben világbajnok Talmácsi Gábor arról beszélt, hogy a FIM Moto3 junior-vb jelenleg az előszobája a MotoGP-sorozatnak, az új szabályok szerint ugyanis a világbajnokság Moto3-as géposztályában csak 18. életévüket betöltött versenyzők indulhatnak.

A junior vb-sorozatban gyakorlatilag a Moto3-as versenymotorokkal indulnak a résztvevők, és aki a gyorsasági szakágban a MotoGP-szereplés felé tart, annak jelenleg ez a lehető legjobb széria a cél eléréséhez. Itt megfelelő mennyiségű kilométert tudnak teljesíteni a megfelelő technikával, és egy komplett stáb áll a versenyző mögött

– fogalmazott a HUMDA Zrt. igazgatósági tagjaként is dolgozó Talmácsi.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a HUMDA utcai motorosok számára kialakított Moto Safety elnevezésű közlekedésbiztonsági rendezvénysorozatának állomásaira az idén hat helyszínen kerül sor, Pécs és a Hungaroring után a következő hónapokban Szeged, Zsámbék, Máriapócs és Zalaegerszeg következik.

Borítóképünkön Görbe Soma. Forrás: humda.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában