Labdarúgó NB I

2021.10.03. 20:13

A Ferencváros nyerte a paksi rangadót

A fővárosi csapat győzelmével az élre került a tabellán, míg a paksiak maradtak a harmadik helyen.

A Ferencváros nyerte vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának paksi rangadóját, ezzel az élre került a tabellán.

A fővárosi csapat úgy áll az első helyen, hogy ellenfelei többségénél egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

A Paks, amely a bajnokságban eddig a legtöbb gólt szerezte, maradt a harmadik helyen.

Tokmac Nguen már a 3. percben a hazaiak kapujába talált, de a gól les miatt – melyet több perces VAR-elemzés erősített meg – érvénytelen volt. Mozgalmasan alakult az első negyedóra, a Ferencváros veszélyes támadásokat vezetett, és az első pár perc után a paksiak is többször eljutottak a vendégek kapujáig. Egy jobb oldali kisszöglet után össze is jött a hazai találat, de utóbb ezt sem adta meg Bognár Tamás játékvezető, mert bár a gól már szabályos körülmények között született, előtte, a szöglet utáni első visszapassznál leshelyzet alakult ki.

Továbbra is lendületben maradt, szép akciókat vezetett mindkét csapat, így végig eseménydús, élvezetes volt az első félidő, amelynek ráadásában Nguen tört be a 16-oson belülre. A ferencvárosi játékos Szélpál mellett elesett, a bíró előbb neki mutatott fel sárga lapot szimulálásért, a videós elemzés után viszont visszavonta a figyelmeztetést és büntetőt ítélt, melyet Ryan Mmaee értékesített.

A pihenőt követően is maradt a nagy iram, a támadó futball. A Ferencvárosnak volt ebben a szakaszban több ígéretes akciója, de a Paks is veszélyesen támadott, és egy bal oldali szöglet után egyenlített. Csakhogy R. Mmaee két perccel később egyéni akció végén megint eredményes volt, majd szűk tíz perc múlva Laidouni szabadrúgásból növelte a vendégek előnyét. Utóbbi gólt megelőzően Szélpál megkapta második sárga lapját, így emberhátrányba került a Paks, amely a folytatásban így is többször került nagy gólhelyzetbe, de nem tudta csökkenteni hátrányát.

A nemzetközi porondon is edződő FTC hatékonyabban futballozott, ennek köszönhette, hogy begyűjtötte a három pontot.

OTP Bank Liga, 8. forduló:

Paksi FC-Ferencvárosi TC 1-3 (0-1)

Paks, 4011 néző, v: Bognár

gólszerzők: Kinyik (63.), illetve R. Mmaee (45+6. – 11-esből, 65.), Laidouni (74.)

sárga lap: Lenzsér (41.), Szélpál (45+5., 73.), Kinyik (73.), illetve Besic (16.), Wingo (71.), R. Mmaee (89.)

kiállítva: Szélpál (73.)

Paks:

Nagy G. – Kinyik, Szélpál, Lenzsér (Tamás, 59.) – Sajbán, Papp, Bognár, Balogh B. (Windecker, 70.), Szabó J. (Medgyes, 59.), – Ádám (Nagy R., 70.), Böde

Ferencváros:

Dibusz – Botka, Blazic, S. Mmaee, Civic (Wingo, 68.) – Laidouni, Besic (Vécsei, 64.) – Nguen (Kovacevic, 90.) – Zachariassen (Marin, 90.), R. Mmaee, Uzuni

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!