támogatás

2020.06.20. 13:08

Újabb négy évig Kulcsár Krisztián a MOB elnöke

Újabb négy évre Kulcsár Krisztiánt választották meg elnöknek a Magyar Olimpiai Bizottság szombati tisztújító közgyűlésén.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke beszél a bizottság tisztújító közgyűlésén a Budapest Kongresszusi Központban 2020. június 20-án.

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A tisztséget 2017 májusa óta betöltő sportvezető – aki egyedüli jelölt volt – a tagságtól 103 támogató szavazatot kapott, hárman pedig nemmel voksoltak.

A nyári sportágakért felelős alelnök 100 igen és 5 nem szavazattal Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke; a téli sportágakért felelős alelnök 90 igen és 16 nem szavazat mellett Deutsch Tamás, az MTK, valamint a Sportegyesületek Országos Szövetsége elnöke lett. Utóbbi posztra eredetileg a tisztséget eddig betöltő Orendi Mihály is pályázott, ám a közgyűléshez eljuttatott levelében jelezte, hogy visszalép és a jövőben csak a MOB tagjaként kívánja szolgálni az olimpiai eszmét és mozgalmat.

Ezen kívül még hét új elnökségi tagot is választottak, ezekre a pozíciókra összesen 16-an pályáztak.

A tagság döntése alapján az elnökségbe Vári Attila (76 szavazat), Magyar Zoltán (68), Wladár Sándor (66), Markovits László (65), Kovács Antal (64), Imre Géza (63) és Pálinger Katalin (54) került be.

Miután a közgyűlés egyhangúlag módosította a szervezet alapszabályát, valamennyi frissen megválasztott tisztségviselő megbízatása a párizsi olimpiát követő, legkésőbb 2024. szeptember 15-ig megtartandó tisztújító közgyűlésig szól.

A közgyűlés elején a tagság megemlékezett a tavaly november óta elhunyt magyar sportemberekről, köztük a héten eltávozott Kárpáti Györgyről és Benedek Tiborról.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy a tokiói olimpia elhalasztása miatt nemcsak a sportolóknak és a sportszakembereknek kellett újratervezniük az életüket, hanem a szövetségeknek és a kluboknak is a saját működésüket. Kiemelte:

a világon Magyarországon állt le a legkésőbb és indult újra a leghamarabb a sportélet.

„A kormány az idei évi támogatással megegyező mértékű forrást biztosít a jövő évre is, ennek megfelelően elmondható, hogy az eredményes szerepléshez szükséges támogatás rendelkezésre fog állni” – fogalmazott Szabó Tünde.

Kulcsár Krisztián a nemzetközi olimpiai mozgalom elmúlt fél évének legfontosabb eseményeit ismertette, majd Vékássy Bálint főtitkár az elnökség szakmai beszámolójában megnyugtatta a jelenlévőket, hogy a tokiói olimpia elhalasztásával járó munkák dandárját a japánok végzik el. Köszönetet mondott azért, hogy a járványhelyzettel összefüggő, nem várt kiadásokra igényelt 452 millió forint rendkívüli támogatás milyen gyorsan, már a kormányülés után megérkezett a MOB-számlájára. Emlékeztetett arra is, hogy idén december 19-én 125 éves lesz a MOB, a jubileumi ünnepséget a Budapest Kongresszusi Központban fogják tartani. Tájékoztatott arról is, hogy Aján Tamás elnök távozását követően a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség irodája elköltözik Budapestről.

A közgyűlés egyhangú szavazati aránnyal elfogadta a tavalyi év gazdálkodásáról és szakmai munkájáról szóló beszámolókat, és az idei évre vonatkozó, módosított költségvetési tervet.

Ezekből kiderült, hogy a bizottság tavaly 2,4 milliárd forintból gazdálkodott, a nyeresége 20,8 millió forint lett.

Fábián László sportigazgató a januári, lausanne-i téli ifjúsági olimpiai játékok kapcsán elmondta, hogy az esemény magyar szempontból sikeres volt, hiszen a versenyzők jól szerepeltek és tudásuk legjavát adták. Ezt követően a Finnországban sorra kerülő 2021-es téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál felkészülési alapelveit és céljait ismertette. A jövő február 6-13. közötti esemény műsorán kilenc sportág szerepel, a magyaroknak alpesi síben, műkorcsolyában és rövidpályás gyorskorcsolyában van reális részvételi esélyük. A tagság egyhangúlag elfogadta a magyar csapat részvételét a versenyen, akárcsak a 2022-es téli olimpiai játékokon, a nyári EYOF-on és a nyári ifjúsági olimpián való indulást.

A közgyűlés után összeült az új elnökség, amely megerősítette pozíciójában Vékássy Bálint főtitkárt.

Borítókép: Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke beszél a bizottság tisztújító közgyűlésén a Budapest Kongresszusi Központban 2020. június 20-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában