Járvány

2020.06.09. 15:15

Még kicsit nehezen veszi rá magát az edzésre Kapás Bogi

Egyelőre „nem hajszolja a csúcsformát” a világbajnok Kapás Boglárka, ugyanakkor a várhatóan év végén sorra kerülő országos bajnokságon már szeretne olyan időt úszni 200 méter pillangón, amellyel megerősítheti olimpiai kerettagságát.

Fotós: Sputnik via AFP

Az M1 aktuális csatornának adott interjúban az olimpiai bronzérmes versenyző elmondta, mint minden társának, neki is kicsit visszaesett a motivációja amiatt, hogy az összes idei nagy versenyt törölték a koronavírus-járvány miatt. Hozzátette, ezért

kicsit nehezebben veszi rá magát az edzésekre, azonban onnantól kezdve, hogy beugrik a vízbe, már minden rendben megy.

A 27 éves úszó – aki maga is átesett a fertőzésen – kiemelte, sajnálta, hogy a márciusi országos bajnokságon nem mutathatta meg, mit tud, ugyanis azt megelőzően a thaiföldi edzőtáborból hazatérve jobb időket úszott, mint a tavalyi kvangdzsui világbajnokság előtt.

Kapás Boglárka leszögezte,

ha egyszer sikerült ilyen formába kerülnie, akkor újra meg tudja ezt tenni,

és a várhatóan novemberben vagy decemberben sorra kerülő országos bajnokságon olyan teljesítményt tud nyújtani, amivel megszilárdíthatja olimpiai csapattagságát 200 méter pillangón.

Edzője, Virth Balázs elmondta, talán még jól is jött neki tanítványának a tokiói játékok elhalasztása, hiszen a 200 méter pillangót nem olyan régen kezdték előtérbe helyezni, így a rendelkezésre álló időben még többet léphetnek előre.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában