légpuska

2019.05.31. 16:30

Mészáros Eszter nem hiszi el, hogy olimpiai kvótát szerzett

Mészáros Eszter meglepődött és még mindig nem tudta teljesen feldolgozni, hogy olimpiai kvótát szerzett női légpuskában a müncheni sportlövő-világkupán, edzője viszont a döntős mezőnyt látva számított a kvalifikáció megszerzésére.

A mindössze 17 éves, gödöllői sportoló az M1 aktuális csatornán pénteken elárulta,

még mindig nem merte teljesen beleélni magát abba, hogy ott lehet majd a jövő évi tokiói játékokon, egyelőre fel kell dolgoznia a müncheni sikerét.

Mészáros vasárnap 148 másik légpuskás társaságában kezdte meg a 60 lövéses alapversenyt, melyben kiemelkedő eredmény kellett a nyolcas döntőbe jutáshoz: a magyar lövő 630,2 körös teljesítményével a hetedik helyen került a nyolcas fináléba.

„Előtte tudtuk, hogy velem együtt négy európai lövőnek nincs még kvótája a mezőnyből, azaz kettőt kellett közülük megelőznöm” – nyilatkozott Mészáros Eszter, hozzátéve, hogy a döntő elején sikerült megfelelően koncentrálnia, ám miután második riválisa is kiesett, már kevésbé.

„Miután bemondták, hogy olimpiai kvótát nyertem, annak is örültem, hogy a kilencest találtam.”

„Örültél, hogy láttad a táblát” – vágott közbe edzője, Szucsák László, majd azzal folytatta, hogy a fináléban történtek megfeleltek az előzetes várakozásának.

„Ismerem a mezőnyt, így tudtam, hogy a román lány nagyon erős, valószínűleg ő Eszter előtt fog végezni, a másik két európai rivális legyőzését viszont reálisnak tartottam.”

A középiskolás tinédzser arról is beszélt, hogy öt éve vett először a kezébe puskát, nagyapja légpuskáját, és megtetszett neki a lövészet. Az igazán nagy lökést egyik tanára, Szucsák László fia adta meg neki, ő biztatta, hogy menjen le a gödöllői klubba, és foglalkozzon komolyabban a sportlövészettel. Edzője aztán korán meglátta benne a tehetséget, és már két éve felhívta rá Győrik Csaba szövetségi kapitány figyelmét.

A tokiói olimpiára edző és tanítványa már nyáron megkezdik a felkészülést,

s nem csupán a légpuska számmal, hanem az 50 méteres összetettel is sokat foglalkoznak majd, hogy az is kiemelkedően menjen Mészárosnak, mivel a kvótával jó eséllyel abban a számban is szerepelhet majd Tokióban.

A fiatal tehetség a harmadik magyar sportlövő kvótát szerezte meg Tokióra Major Veronika (pisztoly) és Péni István (puska) után, viszont az elsőt női puskában.

Számonként nemzetenként két-két versenyző indulhat a játékokon, ami azt jelenti, hogy Mészáros biztosan mindkét számban érdekelt lesz Tokióban, amennyiben nem szerez egynél több másik magyar női puskás kvótát. A kvóta egyébként a nemzetnek szól.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!